„Soha nem öltem, soha nem raboltam." – Képíró Sándor

„A hazámat szolgáltam. Azért tértem haza, mert Magyarországon kívül számomra nincs élet. , ….”

(egy felmentő ítélet kapcsán)

A fenti szavakat  ápolója útján közölte a 97 éves vádlott, mert ő nem tud jelenleg beszélni.  Talán hallani sem.  A magatehetetlen öregembert  karjában infúziós szerelékkel tolták be az ítélethirdetésre.

Arcát, arckifejezését nem tudjuk megmutatni, mert erre vonatkozóan  elhangzott a tiltás. Leírni viszont igen. Ez az arc már csak emléke annak, akit a per kezdetén (persze akkor is tiltva volt) néhány fősodratú  médium leközölt, vagy akit szemtől-szembe láthattunk a maratoni per tárgyalásain. (még legutóbb is, úgy három héttel ezelőtt)

Ez a mostani azoknak talán ismerősebb akik idős emberek által lakott kórtermek környékén jártak…  A semmibe révedő tekintet, az iszonyú kiszolgáltatottság, a végső tehetetlenség arca ez…
Kharón felé  fél- (és vissza  soha már) úton. A hosszú hónapokig tartó hercehurca, kihallgatások, zűrzavaros idők megtették amit kellett.  Még egy ereje teljében lévő embernek sem egyszerű azt elviselni.

A feljelentők, vádolók, tüntetgető zaklatók, katasztrófa-turista „nemzetiek”, az ügyész  vádjai, a tárgyalással járó vegzálások… A „szembesítések”. Amelyek közül talán azokat illetné meg  ugyanez, akik kezdeményezték ezt az egész szörnyű tragikomédiát.  Hogy akár reggel, borotválkozás közben abba a tükörbe nézzenek szembe saját magukkal…  Habár… mondják, nekik nem gond az. A borotválkozás. Bekenik valami furcsa izével, aztán a fa kés leviszi se perc alatt..

Dr. Képíró Sándor egykori csendőr százados, 97 éves vádlottat a mai napon nem jogerősen felmentette a Fővárosi Bíróság az ellene hozott (koholt?) vádak alól. Jogi értelemben lehetett itt vita? Hiszen katonaként (mert a csendőr az volt) a szolgálatát látta el, egy vérzivataros időszakban. Mint kiderült fokról-fokra, példás  módon, az előírások és nemzete iránti kötelezettségtől vezérelve. Ennyi és nem több.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=zTLr90tnzBY]

A becsület besározása, majd annak tisztázása az ítélet rendelkező részéből kiderült:  4 millió 397 ezer forintjába került a magyar államnak.  És ahogy tűnik, egy ember élete utolsó szakaszának  a megrövidítésébe.

Karsai László történész szerint nem szabad „egy roskatag aggastyánt 70 évvel később ilyen, nem megfelelően előkészített, élő szemtanúkkal nem alátámasztható, hiányos korabeli és szinte nemlétező jelenlegi bizonyítékok alapján, egy megélhetési nácivadász hisztérikus önmutogatási és önigazoló vágya alapján perbe fogni”. (Hát, ha ezt egy Karsai is így látja, akkor azért gáz lehet..)

Iszonyat belegondolni: már az is képtelenség, hogy egy matuzsálemi kort megért  aggastyánt ilyen tortúrának valaki alávessen. Sőt: mint most kiderült, egy ártatlan ember ellen sárga csillaggal ékített bohóckodással szemtől-szembe megalázzon, pocskondiázzon valaki, vagy annak irányítói.  Akik a „gyűlölet és a kirekesztés ellen” gajdolva  hordozzák a fáklyáikat évente egy alkalommal: most ugyanazzal „tisztelték” meg azt, aki most már bírói hatállyal is vétlennek bizonyult… Akkor ki is az aki a gyűlölet lángját őrzi féltő módon még ma is?

A tárgyalás megkezdésekor a bíró tájékoztatta a  terem közönségét: „a legutolsó tárgyalás óta  

 a vádlott egészségi állapota megromlott, jelenleg kórházban kezelik. A z ítélet kihirdetésére a mentők szállítják a bíróságra. Sőt: állítólag „rossz gyógyszert kaphatott” (sic!) ezért állapota olyan súlyos, hogy csak a kihirdetést tudja megvárni, ezt követően visszaviszik. Az ítélet indokolásán már nem vesz részt….”

„A hozzátartozók és a gondozója felkérik a  sajtót a kíméletességre, egyben határozottan megtiltják a képmásának közlését.. Amennyiben hangfelvételen, stb. a hangja szerepelne, arra nem vonatkozik a tiltás.”

 

Itt megállnék. Most ez vagy fogalmazási tévesztés, vagy nevezzem cinizmusnak? Hiszen a vádlott mint kiderült: nem tudott egy szót sem kimondani. Az utolsó szó jogán  tett nyilatkozatát is úgy kellett felolvasni…

Nincs szándékomban kötekedni.  Csak azért ha szabad: valami nem stimmel, és nem kicsit:

–         Aki olyan súlyos állapotban van, hogy mentővel kell szállítani ide-oda, infúziós szerelékkel a karjában, hát annak a tárgyalását el szokás napolni… Erre  vonatkozóan a Be. (büntetőeljárási törvény) külön rendelkezik….

–         Jó, távollétében is el „szokás” embereket ítélni, főleg Dél-Amerikában. Úgy tűnik, hogy harmonizációs folyamatról lehet itt is szó.  Mert akármi is  legyen egy ítélet, ha már jelen van a vádlott, akkor  arra is jogosult, (sőt kötelező neki) hogy az ítélet indokolását is megismerje…

Ha Képíró Sándor olyan állapotban van, mint most, akkor bizony meg kellene várni hogy felépüljön, és akkor elítélni.. (a felmentés is egyfajta „ítélet” ugyanis)

Az orvosoknak meg kutya kötelességük lenne olyan állapotba hozni, hogy ezt a megfelelő módon el tudja viselni…  (Ha alapot lehet adni a bírói közlésnek, hát akkor bizony nem „rossz gyógyszerekkel”…Még akkor is így van ez ha csak tolmácsolta a gondozók szavait. Felelősség azért ezt a közvéleménnyel tudatni…)

A felmentő ítélet elhangzott, egy ember meghurcolása véget ért.  Kérdés az, hogy ő meddig fogja majd a rehabilitálás tisztességét magáénak mondani? Nem írnám le, mitől tartok, a korát nézve, az is csoda hogy még él ezek után…

A verdikt elhangzása utáni felvételeket nézve, voltak akik nem tapsoltak. A „Wiesenthal – sarok”  tagjai fejcsóválással, mormogással  nyugtázzák a hallottakat.  „Hát ez nem jött be…” kedves Efráim, mondanám pestiesen nekik, szívem szerint. De: nem mondanék és semmit….  Nekik biztos nem.
Persze ez magánügy.

Mint ahogy az övéké is az: Most akkor mit csinálnak, ha már közben folyósították a harminc ezüstöt a feljelentőnek?  Vagy akkor mi van, ha azért a fejpénz feltétele a bűnösség bizonyítása is?  Az legyen a legkisebb „elégtétel”, hogy lesz közöttük pár olyan, akinek félre áll majd a szája… Az a Karsai-vélemény megengedi ezt a feltételezést.

De legyen ez az ő bajuk, majd „kisakkozzák” egymás között egy macesz-parti során.

Az én bajom más. Mint írtam, nem mutatható be képen, videón, a „vádlott” arca. Kár. Mert  szívem szerint ordítva mutatnám be azoknak: ezt tettétek! Persze ez is felesleges, megy ez nekik, és nemcsak itt és most…

Akit felmentenek, akinek a tisztességét, becsületét tisztázzák egy ítélettel., az általában felemelt fővel szokott távozni.
Képíró Sándor ezt nem tudta megtenni.. Ő le van győzve. Így is, úgy is…

Tudjuk mindannyian, hogy miért:  mert nem rabolt, nem gyilkolt, csak a Hazát védte. Amit nekünk, kései utódoknak, egyre nehezebb megtenni.

gy.sz.f.

http://www.napifoto.com/

[slideshow]

Nemzeti InternetFigyelő