Trump Ukrajna miatt akár a NATO-val is szakíthat – gondolatok az USA új nemzetbiztonsági stratégiájáról

Az egy dolog, hogy írásos nemzetbiztonsági stratégiát készítünk, de az igazi teszt az, hogy Donald Trump amerikai elnök komolyan gondolja-e annak végrehajtását. A legfontosabb tanulságok a retorikai de-eszkaláció Kínával szemben, valamint az, hogy Európára hárul a felelősség Ukrajna életben tartásáért – írja értekezésében Larry Johnson politikai elemző és kommentátor, korábbi CIA-elemző és az Egyesült Államok Külügyminisztériuma Terrorelhárítási Hivatalának tagja, melyet alább teljes terjedelmében közlünk.

***

A Fehér Ház által december 4-én közzétett 2025-ös amerikai nemzetbiztonsági stratégia (NSS) potenciálisan mélyreható változást jelent az Egyesült Államok külpolitikájában Trump második kormányzása alatt az első elnöki ciklusához képest. A 33 oldalas dokumentum kifejezetten az „Amerika az első” doktrínát vallja, elutasítva a globális hegemóniát és az ideológiai keresztes hadjáratokat a pragmatikus, tranzakciós realizmus javára, amely az alapvető nemzeti érdekek védelmére összpontosít: a belbiztonság, a gazdasági jólét és a regionális dominancia a nyugati féltekén.

Az amerikai túlkapásokat a múltban kudarcként bírálja, amely meggyengítette Amerikát, Trump megközelítését pedig „szükséges korrekcióként” pozicionálja, amely egy „új aranykort” vezet be. A stratégia az újraiparosításnak (amelynek célja az amerikai gazdaság 30 trillió dollárról 40 trillió dollárra való növelése a 2030-as évekre), a határbiztonságnak és a megegyezésnek ad prioritást a multilateralizmussal vagy a demokrácia előmozdításával szemben. Elfogadja a többpólusú világot, Kínát „lépéstartó fenyegetésből” „gazdasági versenytárssá” minősíti át, és az ellenfelekkel való szelektív elköteleződésre szólít fel. Trump intézkedései azonban elnöksége első 11 hónapjában nem voltak összhangban, sőt, ellentmondtak az írott stratégiának.

A dokumentum bátran pártoskodik, és személyesen Trumpnak tulajdonítja, hogy nyolc konfliktusban (többek között az indiai-pakisztáni tűzszünetben, a gázai túszok kiszabadításában, a ruandai-DRC megállapodásban) békét közvetített, és a 2025-ös hágai csúcstalálkozón szóbeli kötelezettségvállalást tett a NATO-tagok számára, hogy a GDP-jük 5%-ára növeljék védelmi kiadásaikat. A bevándorlást a legfőbb biztonsági fenyegetéssé emeli, szükség esetén halálos erejű fellépést javasol a kartellekkel szemben, és elutasítja az éghajlatváltozást és a „nettó nulla” klímapolitikát, mint az USA érdekeit sértő politikát.

A dokumentum az amerikai stratégiát három pillér köré szervezi: A belföldi védelem, a nyugati félteke és a gazdasági megújulás. A másodlagos fókuszok közé tartoznak az ázsiai, európai, közel-keleti és afrikai szelektív partnerségek.

Íme a stratégia főbb retorikai módosításai a Trump (2017) és Biden (2022) elnöksége idején kiadott korábbi stratégiákhoz képest:

• A globális zsarutól a regionális hegemónig: Biden 2022-es NSS-ével (amely a szövetségeket és a nagyhatalmi versenyt hangsúlyozta) vagy Trump 2017-es változatával (amely Kínát és Oroszországot nevezte meg revizionistaként) ellentétben ez a dokumentum véget vet Amerika „örökös tehervállalásának” külföldön. Az amerikai kontinenst helyezi előtérbe Eurázsiával szemben, Európát és a Közel-Keletet pedig deprioritizált színterekként állítja be.

• Ideológiai visszavonulás: A demokrácia előmozdítását kifejezetten elhagyják – „békés kereskedelmi kapcsolatokra törekszünk a demokratikus változások kikényszerítése nélkül” (ezt mondd a venezuelaiaknak). Az autoritáriusokat nem ítélik el, és az EU-t „antidemokratikusnak” minősítik.

• Konfrontatív szövetségesi kapcsolatok: Európát éles kritikák érik a migráció, a szólásszabadság korlátozása és a „civilizációs eltörlés” veszélye miatt (pl. a demográfiai változások miatt a nemzetek „20 év múlva felismerhetetlenné válnak”). Az USA megesküszik, hogy támogatja az ennek ellenálló „hazafias” európai pártokat, amiért az EU vezetői Kreml-barát retorikai vádakkal illetik.

• Kína-politika: Elismeri a sikertelen elkötelezettséget; „kölcsönösen előnyös” kapcsolatokra törekszik, de elrettentéssel (pl. Tajvan mint prioritás). Nincs teljes függetlenedés, de korlátozza a technológiai/függőségi kapcsolatokat.

  Többpólusú elfogadás: Felkéri a regionális hatalmakat, hogy kezeljék szféráikat (pl. Japán Kelet-Ázsiában, arab-izraeli blokk az Öbölben), jelezve az USA visszafogottságát a közvetlen konfrontációk elkerülése érdekében.

Az NSS szeizmikus változást jelent Amerika NATO-hoz való hozzáállásában, mivel a „tehermegosztást” hangsúlyozza a feltétlen szövetségi vezetéssel szemben. A NATO-t nem értékalapú közösségként, hanem tranzakciós partnerségként képzeli el, amelyben az amerikai kötelezettségvállalások – csapatok, finanszírozás és nukleáris garanciák – ahhoz vannak kötve, hogy az európai szövetségesek meredek új követeléseket teljesítsenek. Ez az „America First” újrakalibrálás az amerikai erőforrásokat az Indo-csendes-óceáni térség és a nyugati félteke számára helyezi előtérbe, Európában pedig az „örökös terhek” elkerülése érdekében de-eszkalálódik. A legfontosabb változtatások közé tartozik a NATO bővítésének leállítása, a GDP 5%-ának megfelelő védelmi kiadások követelése 2035-ig, valamint a „stratégiai stabilitás” helyreállítása Oroszországgal az ukrajnai tűzszünet révén. Miközben az USA megerősíti az 5. cikkelyt és a nukleáris ernyőt, jelzi, hogy 2027-ig részleges kivonulásra kerülhet sor, ha Európa nem képes lépéseket tenni, ami az Európával szembeni demográfiai és ideológiai kritikák fényében veszélyezteti a szövetség kohézióját. Amikor Oroszország teljesen legyőzi Ukrajnát, a NATO fennmaradása valódi aggodalomra ad okot.

A stratégia Trump diplomáciájának tulajdonítja a NATO 2025-ös hágai csúcstalálkozóján tett 5%-os ígéretet, de figyelmeztet a migráció és az alacsony születési arányok miatt Európában bekövetkező „civilizációs elsorvadásra”, és azt feltételezi, hogy egyes tagállamok néhány évtizeden belül „többségében nem európaiak” lesznek, ami potenciálisan alááshatja az Egyesült Államok érdekeivel való koherenciájukat.

Trump NSS-je drámai változást jelez az USA ukrajnai konfliktussal kapcsolatos politikájában, mivel lényegében az európaiakra hárítja az Ukrajna életben tartásának felelősségét. Az NSS Ukrajnával foglalkozó része az európai államok katonai képességeit illetően téveszmés:

Azt akarjuk, hogy Európa európai maradjon, visszanyerje civilizációs önbizalmát, és hagyjon fel azzal, hogy sikertelen, fojtogató szabályozásokat erőltet… Az önbizalom hiánya leginkább Európa Oroszországhoz fűződő viszonyában mutatkozik meg. Az európai szövetségesek szinte minden mércével mérve – a nukleáris fegyvereket kivéve – jelentős erőfölényt élveznek Oroszországgal szemben.

Oroszország ukrajnai háborúja következtében az európai kapcsolatok Oroszországgal immár erőteljesen megromlottak, és sok európai egzisztenciális fenyegetésnek tekinti Oroszországot. Az Oroszországhoz fűződő európai kapcsolatok kezelése jelentős amerikai diplomáciai szerepvállalást igényel, mind a stratégiai stabilitás feltételeinek helyreállítása érdekében az eurázsiai szárazföldön, mind pedig az Oroszország és az európai államok közötti konfliktus kockázatának csökkentése érdekében.

Az Egyesült Államok alapvető érdeke, hogy tárgyalásokat folytasson az ukrajnai ellenségeskedések gyors beszüntetéséről, hogy stabilizálja az európai gazdaságokat, megakadályozza a háború nem kívánt eszkalálódását vagy kiterjesztését, és helyreállítsa a stratégiai stabilitást Oroszországgal, valamint lehetővé tegye Ukrajna harcok utáni újjáépítését, hogy életképes államként fenn tudjon maradni.

Az ukrajnai háború perverz módon növelte Európa, különösen Németország külső függőségét. Ma a német vegyipari vállalatok a világ legnagyobb feldolgozóüzemeit építik Kínában, és ehhez orosz gázt használnak, amelyet otthon nem tudnak beszerezni. A Trump-adminisztráció szembekerül az európai tisztviselőkkel, akik irreális elvárásokat támasztanak az instabil kisebbségi kormányokban ücsörgő, háborút támogatókkal szemben, amelyek közül sokan lábbal tiporják a demokrácia alapelveit, hogy elnyomják az ellenzéket. A nagy európai többség békét akar, de ez a vágy nem ültethető át politikába, nagyrészt azért, mert ezek a kormányok aláássák a demokratikus folyamatokat. Ez stratégiai szempontból fontos az Egyesült Államok számára, pontosan azért, mert az európai államok nem tudják megreformálni magukat, ha politikai válságba kerülnek.

Nem meglepő, hogy Trump NSS-ének ez a része pánikszerű felháborodást váltott ki Európában. Európai vezetők, köztük Carl Bildt volt svéd miniszterelnök, „a szélsőjobbtól jobbra esőnek” nevezték ezt a dokumentumot, és a szövetség eróziójára figyelmeztettek. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) elemzői dicsérik a pragmatizmusát, de rövidlátást jeleznek, és egy „magányosabb, gyengébb” USA-t prognosztizálnak. Kína pozitívan értékeli a szuverenitással kapcsolatos biztosítékokat, de továbbra is óvatos a gazdasági nyomást illetően. Az Egyesült Államokban a demokraták, például Jason Crow képviselő, „katasztrofálisnak” tartják ezt a szándékot a szövetségekre, azaz a NATO-ra nézve.

Összességében a stratégia az USA befelé fordulását jelzi, arra kényszerítve a NATO-szövetségeseket, hogy saját maguk finanszírozzák a biztonságot, miközben fennáll a kockázata az Európával való partnerségek megszakadásának. Amerikát gazdag hatalomként pozícionálja egy többpólusú rendben, és az alkukötésre és az ipar újjáélesztésére épít úgy, hogy a globális befolyást túlterjeszkedés nélkül fenntartsa.

Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

A cikk eredeti címe: Trump files for divorce from NATO over Ukraine

Kiemelt képen: Donald Trump

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)