Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök az erőszakos bűncselekmények elleni, Operation Summer Heat fedőnevű, három hónapos országos hadjárat eredményeiről a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában tartott sajtóértekezleten 2025. október 15-én (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Donald Trump hálátlannak nevezte Ukrajna vezetését

Ukrajna vezetése semmiféle hálát nem mutatott az erőfeszítéseinkért – fakadt ki közösségi platformján Donald Trump, aki ismét nyomatékosította, hogy a fegyveres konfliktus miatt elődjét, Joe Bident okolja és úgy vélekedett, hogy megfelelő és határozott amerikai, illetve ukrán vezetés esetén nem tört volna ki az orosz-ukrán háború.

„Az Oroszország és Ukrajna közötti háború erőszakos és borzalmas konfliktus, amely megfelelő és határozott amerikai és ukrán vezetés mellett soha nem következhetett volna be” – szögezte le az Egyesült Államok elnöke vasárnap a saját közösségi platformján.

Bejegyzésében Donald Trump hangsúlyozta, hogy jóval második elnöki ciklusa előtt,a Biden-adminisztráció idején tört ki ez a háború. Kiemelte, ha nem csalták volna el a 2020-as elnökválasztást a radikális baloldali ellenfelei, a demokraták, akkor ma nem dúlna Ukrajnában háború.

„Egy olyan háborút örököltem, amelynek soha nem lett volna szabad kitörnie, és amely minden fél számára veszteség, különösen azoknak a millióknak, akiknek teljesen feleslegesen kellett meghalniuk” – tette hozzá.

„Ukrajna vezetése semmiféle hálát nem mutatott az erőfeszítéseinkért,

és Európa továbbra is vásárol olajat Oroszországtól. Az Egyesült Államok pedig hatalmas fegyvermennyiséget ad el a NATO-nak, hogy továbbítsák Ukrajnának” – fakadt ki az amerikai elnök, aki zárójelben azt is megjegyezte, hogy a korrupt Joe Biden mindent ingyen adott, beleértve a nagy pénzeket is.

„Isten áldja mindazokat az életeket, amelyek elvesztek ebben az emberi katasztrófában”

– zárta bejegyzését az Egyesült Államok elnöke.

hirado.hu

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök az erőszakos bűncselekmények elleni, Operation Summer Heat fedőnevű, három hónapos országos hadjárat eredményeiről a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában tartott sajtóértekezleten 2025. október 15-én (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük