Cs. Szabó Béla: Röhögni szigorúan tilos!
Meglepett egy hír! A szöveg a következő, Margus Tsahkna észt külügyminiszter azt mondta, hogy: – „Ha Kína jó kapcsolatokat akar fenntartani Észtországgal, akkor abba kell hagynia Oroszország támogatását”. Wang Yi külügyminiszter lába megremegett a bejelentés hatására! Mi lesz Kínával ha elfordulnak tőlük az észtek. Mi lesz így a népével? Hogy fogja ezt Kína túlélni?
Először is komolyan el kellett gondolkodnom, hogy hol a fenébe is van az az Észtország. A három balti államból melyik is az. Aztán rájöttem, hogy az amelyik komoly rokonságban van a finnekkel és a fővárosa Tallinn. Rájöttem, hogy voltam is ott még a brezsnyevi időszakban. Gyönyörű kis város az emberek nagyon barátságosak. Amint a fenti történet is mutatja csak úgy bugyog bennük az önbizalom. Ez még önmagában nem lenne baj, hiszen egy egészséges öntudat hajtja előre a nemzetet a boldogulás útján. Azonban az aránytévesztés az már baj, és főleg a külpolitikában! Mert bármennyire is furcsa, a méret a külpolitikai kapcsolatokban nem elhanyagolható, sőt a gazdasági erőnek is az egyik legalapvetőbb sarokköve.
Nos tehát, nézzük mekkora is ez az Estónia? A lakosság tekintetében 1,3 milliónyian lakják, míg a kínai lakosok közel, vagy talán több mint 1,4 milliárd fő! A nemzeti GDP-jük 42.7 milliárd USD, míg a Kínai GDP 18,74 billió USD ezek 2024-es adatok! Ezek után a hadseregek összehasonlítása úgy gondolom szükségtelen. A régi mondás úgy tartja, hogy minden diplomata mondandójának súlyát a mögötte álló haderőnek a létszáma adja! Éppen ezért nagyon érdekesnek(?) tűnik a fenti kijelentés, ráadásul felszólító módban, amelyen a kínai külügyminiszter vélhetőleg eléggé meg lehetett rökönyödve. Természetesen ez elhangozhatott volna egy szerény óhaj formájában, de egy erős EU tag természetesen erre nem lehetett hajlandó. A szerénység és a büszkeség nem a neoliberálisok erénye! Sőt a balti államok élen járnak a háborús uszításban, amelyet a ruszofóbiájuk kellően megalapoz. Talán az elszenvedett megszállás amely majdnem egy évszázadig tartott belejátszhat ebbe a politikai hisztériába, azonban sok diplomata javasolja a mértéktartást a szavak szintjén, mert háborús hisztériakeltés hosszabb távon nem lehet kifizetődő!
Toll és Igazság – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt kép: illusztráció / MI által generált kép / NIF
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












