Ha lenne nemzeti nevelés… (- de nincs!)…

Az akkori kor liberális sajtója, a szabadkőműves kormánytagok, és maga a Kormányzó is fejet hajtott az 1920-ban aláírt gyilkosság – ami a magyar részről történt aláírással öngyilkossággá minősült – diktátum előtt. Zadravecz már akkor közellenség lett. „Keressetek magatoknak olyan tábori püspököt, akinek, ha ugráltok a hasán, kifolyjon belőle a trianoni trágyalé” – írta, a tábori püspöki székről való lemondásában Csáky miniszternek.

E lemondással viszont elkezdődött az a rögös és sok szenvedéssel járó életút, amelyet először a világháború előtt, majd a kommunista megszállás után, haláláig végigszenvedett.

A nép lelki gondozását tartotta elsődleges feladatának, de nagy gondot fordított a magyar emigráció nemzeti elkötelezettsége megtartására is. Két alkalommal is járt Amerikában, 1941 januárjában pedig, a Székelyföldre látogatott azzal a céllal, hogy megismerje az ottani nép életét, hitét és elkötelezettségét.

Lelkesítő beszédei, és a mély gondolatokat átadó lelkigyakorlatos meditációi, ünnepi szónoklatai ezreket erősítettek magyarságukban és hitükben. A világháború alatt aktívan részt vett az üldözöttek mentésében is.

A háború végén egy jó szándékú szovjet tiszt kérte, hogy meneküljön el az országból, mert a moszkovita kommunisták a szovjet hatóságnál feljelentették, mintegy bosszút állva az 1919-es kommunista gyilkosságsorozat megfékezésében való részvételéért. A püspök nem ment el, mert meggyőződése volt, hogy semmi olyat nem tett, amiért menekülnie kellene. Mégis letartóztatták, de nem találtak olyan bűnt, amiért súlyos ítéletet szabhattak volna ki, a püspökre. Ezért az előzetes letartóztatás két évére ítélték, de a kínszenvedéseknek korántsem lett vége. Rövid máriagyüdi kényszertartózkodás után, mostohaanyja pasaréti házában húzódott meg, majd amikor azt a kommunisták elvették, idős anyjával együtt kényszerlakhelyeken élt drámai körülmények között. Erről az időszakról is megemlékezik Janka nővér, a püspök rokona, aki haláláig vele maradt a zsámbéki plébánián, ahová a kényszerlakhelyek után a plébános befogadta az idős, beteg főpapot.

„Alsóvadászhoz közeledtünk. A kovácsmester kalapáccsal megállította a kocsit, s így szólt: „Isten hozta püspök úr! Ma huszonöt éve ezen a helyen én fogadtam díszkapuval, amikor bérmálni jött bennünket.” Egy kis bolthelyiségbe tettek bennünket, a gépállomással szemben. A gépállomás vezetője figyelt bennünket. Este a tanácsházi irodából néhányszor kővel dobálták meg az ajtónkat. Református község volt. 80 lélek római kat. és gör. katolikusok is voltak. Igen jó emberek. A pestieknek nem adhattak semmit. Ezt dobolták ki. Mégis ilyenkor sok mindent kaptunk.

Előttünk a téren gabonacséplés volt. Utána odarendeltek összetakarítani. A püspök atya, Gróf Bethlen András, Szendy polgármester (Budapest), Nádasi, a zsidó hitközségi elnök és én. Püspök atya Nádasival a pelyvát és a töreket nagy kosárba gyűjtötték és szépen rendbe hozták. Bethlen tréfásan odaszólt: „Janka ne siessen! Délig készen leszünk. Ma van az 50. születésnapom és délután elmegyek a liba-patakba fürödni.” Igen izzadtunk. Nyugodtak voltunk, nem zúgolódtunk, és szó nélkül dolgoztunk. Igen finom úri lélekkel viselték a sok megaláztatást.

Majd hernyókat szedettek velünk. A tanácsháznál az elhanyagolt kertet is felástuk. Egy néni odaszólt: „Óh, kapálják össze, hogy ne is lássék…”

1952. március 2-án, egy kulák-családhoz kerültünk. (Gazdagabb kisbirtokosok voltak régen.) A régi lakásunk, amely egy bolti iroda volt, a tanácsnak kellett. Öt férfi segített költözködni. Nem fogadtak el semmit érte: „Kötelességünk szenvedő embertársainkon segíteni!”– mondották. Az előbbi helyen 22 egeret fogtunk. A püspök atya kabátzsebében kölykeztek ki. Házigazdánk, a felesége és veje börtönbe került. Így egyedül maradtunk a nagymamával, a két unokájával, és egyéves dédunokájával.

Karácsony szentestéjén gyertyák égtek a kis karácsonyfán. Csendesen ültük körül. Püspök atya néhány szót mondott Jézus születéséről, mindnyájan sírtunk. Azzal fejezte be a beszédét, hogy a többiek nemsokára hazajönnek a börtönből. Így is történt.” („Uzdóczy Zadravecz János P. István vértanúsága – Írta: Csosits Janka – részlet. Ferences Levéltár, 1023. Margit krt. 23.)

Zsámbéki tartózkodás alatt rendtársai látogatták, és innen járt a püspök titkos papaszentelésekre. Olyan fiatalokat szentelt lakásokban, éjszaka templomokban, akiket a kommunista diktatúra eltiltott a további teológiai tanulmányoktól, de titokban, mégis kiképezték őket. Erről egy érdekes esetet az egykori zsámbéki háziorvos fiának mesélt Janka nővér. Tőle ismerjük a történetet:

„A Püspök Atya egy vagány ember volt. Halála után jó pár évvel, Bakonybélben ÉDESANYA és én találkoztunk Janka nővérrel, aki idős éveit ott töltötte. A halk szavú Janka nővér igen érdekes történetet mesélt el. Úgy kezdte a gondolatát, hogy ezt a történetet egykor nem lehetett volna elmesélni, de ma már ennek nincs jelentősége: – Az egyik este úgy tizenegy óra után azt vette észre Janka nővér, hogy a Püspök Atya az utcán van, a napórás iskola felőli oldalon és várakozik. Hamarosan kanyarodik a Perbálon keresztül Budapest felé menő autóbusz, amit megállít és felszáll rá. Hogy került ki az utcára? A kapu zárva, ahhoz nincs kulcsa? Bemegy a szobájába, kétséget kizáróan meggyőződik arról, – mivel az ablak nincs bezárva, csak behajtva – itt ment ki a plébánia épületéből. Ez még érthető volt, leereszkedett (2m magasság – a szerk.). De reggel a szobájában volt. Kifelé az ablakon keresztül leereszkedett, de visszafelé miként jött be azt nem tudta megfejteni.„

Rendje nem merte visszafogadni egyik kolostorába sem, így haláláig Zsámbékon maradt. Utolsó kívánsága szerint Esztergomban, a ferences templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Temetése előtt a kommunista rendőrség zár alá vette a templomot és környékét, de Schwartz-Eggenhoffer Artúr, apostoli kormányzó, aki az esztergomi érseket helyettesítette – Mindszenty az amerikai követségen belső száműzetésben volt –, papi gyűlést hívott össze és papjaival együtt, az érseki palotából levonult a templomba…

Ha tehát, lenne nemzeti nevelés kicsiny hazánkban, és a magyar fiatalság büszkén emlékezhetne a nemzet hőseire, mindezt nem kellett volna leírnom, mert az iskolákban, november 13-án megemlékeznének e 60-dik évfordulón a 20. század egyik legnagyobb magyar püspökéről.

November 13-án, csütörtökön este hat órakor megemlékező szentmise lesz a zsámbéki plébánián, majd 16-án délelőtt a 9 órai szentmise után koszorúzással emlékeznek Zadravecz István püspökre…

Bízom benne, hogy az Igazságot Magyarországnak Szövetség civil szervezet mindkét megemlékezésen megjelenik és lerója kegyeletét a nemzet nevében…