Nukleáris arzenál, kiberhadsereg és robotfarkasok – felvételeken a jövő kínai hadseregének erődemonstrációja
Peking hatalmas katonai parádéval emlékezett meg a kínai-japán háború befejezése és a második világháború ázsiai lezárásának 80. évfordulójáról, ám az esemény egyértelműen nem csak a múltról szólt. Hszi Csin-ping elnök látványos demonstrációval üzent a világnak: Kína hadereje nemcsak a hagyományos erőket, hanem a jövő technológiáit is felvonultatta.
Szerdán több tízezer katona, páncélozott jármű és rakéta haladt végig a pekingi Tienanmen téren, miközben vadászgépek húztak el a magasban. A látványos parádé célja egyértelmű volt: Kína a katonai szuperhatalmak sorába kívánja emelni magát – a nyugati világnak címzett egyértelmű üzenetként.
„Azt akarják megmutatni, hogy egyszerre képviselik a régit és az újat”
– fogalmazott Michael Clarke katonai elemző a Sky News-nak. „Egyrészt demonstrálják a hagyományos erejüket, másrészt olyan új technológiákat is bemutatnak, amelyek eddig nem kerültek nyilvánosság elé.”
A menetoszlop gerincét továbbra is a klasszikus szárazföldi és haditengerészeti alakulatok adták, de a figyelem középpontjába új katonai egységek is kerültek.
Külön egységként vonult fel a kiberhadviselési erő, amely a Hszinhua hírügynökség szerint a kibervédelemért felel, és éles lőgyakorlatokon is részt vett már. Emellett bemutatkozott a 2024-ben létrehozott információs támogatási haderő, amely a hadműveleti rendszerek digitális hátterét biztosítja.
A parádé egyik legjelentősebb pillanata az volt, amikor Peking először hivatalosan is bemutatta teljes nukleáris triádját – vagyis a szárazföldi, tengeri és légi indítású nukleáris fegyverrendszereit.
Stier Gábor: Egyértelmű erődemonstráció volt a kínai katonai parádé
A felvonuláson megjelentek:
- JL-1 légi indítású nagy hatótávolságú rakéta,
- JL-3 tengeralattjáróról indítható interkontinentális rakéta,
- DF-61 és a vadonatúj DF-31 szárazföldi interkontinentális rakéták is.
Ezek az eszközök a kínai állami média szerint az ország „stratégiai aduászai”, amelyek célja Kína szuverenitásának és nemzeti méltóságának megőrzése.
Kína ezzel a világ mindössze négy olyan állama közé tartozik – az Egyesült Államok, Oroszország és India mellett –, amely rendelkezik teljes nukleáris triáddal.
A menet során bemutatták azokat a hiperszonikus rakétarendszereket is – többek között a Yingji-19, Yingji-17 és Yingji-20 típusokat –, amelyeket korábban amerikai repülőgép-hordozók modelljei ellen teszteltek.
Michael Clarke szerint ezek a fegyverek egyértelműen elrettentésre szolgálnak: „Arra tervezték őket, hogy félelmet keltsenek az Egyesült Államokban – különösen a Csendes-óceánon, ahol az amerikai haditengerészet 7. flottája Japánból operál.”
A felvonulásról készült hosszú, 45 perces videó alább tekinthető meg:
hirado.hu
A kiemelt kép illusztráció. YJ-15-ös hajóelhárító rakéták a kínai-japán háború befejezése és a második világháború ázsiai lezárásának 80. évfordulója alkalmából rendezett katonai díszszemlén (Fotó: MTI/AP/Ng Han-kuan)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű












