Matolcsy György köre a Tisza Pártnál keresett menedéket egy Magyar Péterhez közeli figurán keresztül
Miközben zajlik a vizsgálat az Jegybank alapítványainak ügyévben, egy ügyvéden keresztül megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Tisza Párttal a volt jegybankelnök, Matolcsy György köre. Bár Magyar Péter próbált hárítani az ügyben, a jogász régóta köthető a Tisza Párthoz.
Vasárnap számolt be az Telex arról, hogy miközben az MNB-ügyben zajlik a nyomozás jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt,
aközben a jegybank elnök fiának, Matolcsy Ádámnak az egyik barátja, Somlai Bálint – Raw-csoport tulajdonosa – megpróbált kapcsolatot kiépíteni a Tisza Párt felé idén tavasszal.
A lap szerint Matolcsyék valójában már tavaly nyár végén is megpróbálkoztak informálisan egy találkozót kezdeményezni a Tisza Párt vezetésével, sikertelenül. Idén tavasszal pedig a Matolcsy család egy közvetítőn keresztül több alkalommal is megpróbálta felvenni a kapcsolatot a vezetéssel, ezeket a megkereséseket azonban „élből elutasították” – állította egy, a Tisza Párt belső ügyeit ismerő forrás a lapnak. Egy másik, a párt belső ügyeit ismerő forrás szerint a kapcsolatfelvételi kísérletet már azelőtt elvágták, hogy az Magyar Péterig eljutott volna.
A Telex szerint mindez Gál András ügyvéden keresztül történt, akinek Somlai cége egy alkalommal húszmillió forintot utalt át jogi képviseletre. Gál Andrásról úgy tudni, hogy közeli kapcsolatban áll Magyar Péterrel. Magyar Péter a Telex cikkére reagálva azt közölte: Gál András hétfőn ott lesz a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján, de formálisan nincs köze a pártjukhoz.
Régóta mozog tiszás körökben az ügyvéd, miközben Matolcsyék ügyeit is intézi
A Magyar Nemzet ugyanakkor a fentiekkel kapcsolatban azt írta:
Gál András információik szerint elsők között kezdte követni tavaly februárban Magyar Pétert.
Szinte a kezdetektől együtt építkeztek, és ő vitte be a színész Nagy Ervint is Magyar Péter bizalmasai közé. Mindeközben Gál Andrásnak bejárása volt Somlai Bálinték irodájába is – Somlait gyerekkora óta ismerte –, és ő mutatta be Matolcsy Ádámnak is.
A Magyar Nemzet szerint Magyar Péter közösségi oldalán is fellelhető 2024. február 19-i fotó, amely Gál Andrással közösen készült. Korábban pedig Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin is elmondta, hogy ő kötötte össze kettejüket (Gál András egykor vízilabdázott, Vogel pedig az édesapján keresztül ismerte őt).
„A Márkot az Ervin [hozta], akit az András, akit én hoztam be”
– emlékezett vissza Vogel Evelin a Magyar Péter körüli építkezés első tégláinak lerakására. De említették őt a Hanzel Henrik és Vogel Evelin között zajló kiszivárgott hangfelvételen is.
Gál és Magyar között akkoriban biztosan nem csak az ügyvédi munkáról esett szó. Gál András ugyanis azzal kereste fel Nagy Ervint, hogy Magyar Péter szeretné vele felvenni a kapcsolatot. Ezt a beszélgetést később így elevenítette fel Nagy Ervin egy, a 444.hu-nak adott interjújában: „[Gál András] mondta, hogy el is küldhetem [Magyar Pétert] a francba, de én igent mondtam.”
„Párttagkönyv és tagadás ide vagy oda, nehéz fontosabb kulcsembert találni Magyar Péter politikai építkezésében Gálnál. Most ez az ember jelent meg az MNB-ügyben érintettek körül, kérdésre válaszol helyettük, összejár velük, pénzt utaltak az irodájának” – összegezte a Magyar Nemzet.
hirado.hu
Kiemelt képen: Matolcsy György korábbi jegybankelnök / Fotó: Demokrata
Jó lenne már végre nyilvánosságra hozni Matolcsy szerepét az MNB-ügyben!
Kedves Bea! Addig semmi sem lesz nyilvánosságra hozva, amíg nyomozás folyik az ügyben. Ez pedig nem lehet egy „kispályás” ügy, úgyhogy eltarthat egy darabig…