KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke. © Chip Somodevilla / Getty Images

Trump mindenkit arra figyelmeztetett, hogy meneküljön el Teheránból

Donald Trump amerikai elnök rejtélyes figyelmeztetést tett közzé a Truth Social közösségi oldalon, amelyben arra szólította fel „mindenkit”, hogy minél hamarabb hagyja el az iráni fővárost, anélkül, hogy megerősítette volna, hogy Washington beavatkozik-e az Izrael és Irán között folyó, egymást követő ellenségeskedésekbe.

A két állam pénteken, miután Nyugat-Jeruzsálem bombázta az iráni nukleáris és katonai létesítményeket, egymást lőtte, amit Teherán állítólagos nukleáris fegyverkezésének megakadályozására irányuló megelőző lépésként írtak le. Izrael civil területeket is célba vett, ami halálos áldozatokat követelt, és hétfőn Irán állami televíziós csatornáját is megtámadta. Irán, amely tagadja, hogy katonai célú nukleáris képességre törekszik, a légitámadásokat háborús hadüzenetnek minősítette, és több ballisztikus rakétával válaszolt Izraelnek.

„Iránnak alá kellett volna írnia azt a „megállapodást”, amit mondtam nekik, hogy írjanak alá. Micsoda szégyen és emberi életek pazarlása. Egyszerűen fogalmazva: IRÁN NEM SZERZETHET NUKLEÁRIS FEGYVERT. Ezt már többször is elmondtam!”

– írta Trump hétfő este, amikor a konfliktus az ötödik napjába lépett.

„Mindenkinek azonnal el kell hagynia Teheránt!”

– tette hozzá az amerikai elnök, anélkül, hogy részletezte volna, hová is mehetne a város mintegy 10 millió lakosa.

Trump korábban azt állította, hogy az Egyesült Államoknak „semmi köze nincs az Irán elleni támadáshoz”, ugyanakkor figyelmeztette Teheránt, hogy „még eddig soha nem látott mértékű” megtorlásra számíthat, ha az amerikai érdekeltségeket támadja meg a régióban. Trump nem volt hajlandó konkretizálni, mi lehet az, ami amerikai katonai beavatkozást válthat ki. Hétfőn a következőket jelentette ki újságírók előtt:

„Erről nem akarok beszélni.”

A nap korábbi részében Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter megerősítette, hogy további „védelmi képességeket” telepítenek a Közel-Keletre, anélkül, hogy elárulta volna, pontosan milyen katonai eszközöket küldtek a hétvégén a térségbe.

„Az amerikai erők védelme a legfőbb prioritásunk, és ezek telepítések célja, hogy megerősítsék védekező pozíciónkat a régióban”

– írta Hegseth az X-en.

Ez is érdekelheti:  Irán súlyos büntetést ígért az izraeli támadásért

A Military Watch Magazine szerint az Egyesült Államok több mint 30 légi utántöltő tanker repülőgépet küldött az Atlanti-óceánon át a Közel-Keletre. A lap „példátlan”nak nevezte a felkészülést, ami arra utalhat, hogy az Egyesült Államok szélesebb körűen akar beavatkozni az izraeli-iráni konfliktusba.

Izrael állítólag arra kérte az Egyesült Államokat, hogy közvetlenül vegyen részt az Irán elleni csapásokban. Az izraeli légierő nem rendelkezik az iráni erősen megerősített földalatti nukleáris létesítmények megsemmisítéséhez szükséges bunkerromboló bombákkal, de Washington ezeket biztosíthatná – jelentette szombaton az Axios izraeli tisztviselőkre hivatkozva.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem zárta ki, hogy kísérletet tesznek Ali Khamenei iráni legfőbb vezető meggyilkolására, és hétfőn az ABC Newsnak azt nyilatkozta: „Ez véget vet a konfliktusnak.”

Teherán többször kijelentette, hogy nukleáris programja békés célú, és azzal vádolta Izraelt, hogy aláássa az Egyesült Államokkal folytatott diplomáciai erőfeszítéseket.

„NEM Irán kezdte ezt a háborút, és nincs érdeke a vérontás további folytatásában. De büszkén fogunk harcolni az utolsó csepp vérünkig, hogy megvédjük földünket”

– írta hétfőn Abbas Araghchi iráni külügyminiszter az X-en.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke. © Chip Somodevilla / Getty Images

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!