Életjelelet adott magáról a pedofíliával gyanúsított Lakatos
Azért hat nap kellett ahhoz, hogy ezt a lelki traumát feldolgozza „szegény”.
Hat nap után üzent az Instagramon keresztül Lakatos Márk, a globalisták egyik hőn szeretett celebje. Természetesen ő áldozatnak vallja magát (ezt már ezektől megszoktuk) és persze súlyosnak és alaptalannak nevezte az ellene felhozott vádakat. Természetesen nem a mi tisztünk, hogy kiderítsük mi is történt valójában, azonban a rendőrség megkezdte az ügyben a nyomozást.
Lakatos Márk az alábbiakat fogalmazta meg, olyan semmitmondó módon, nagy általánosságban:
Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam,
amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban
visszautasítom ezeket az állításokat.
Mivel állítólag büntetőeljárás indult az ügyben ismeretlen tettes ellen, a hatóság
kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök.
A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent
rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom.
Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak és bíznak bennem. Hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt képen: Lakatos Márk / Fotó: kuruc.info
2 thoughts on “Életjelelet adott magáról a pedofíliával gyanúsított Lakatos”
Vélemény, hozzászólás?
Legfrissebb anyagaink:
Bóka János: Hamarosan indul az új ÁVH egy politikai komisszár vezetésével
Unger Anna fenyeget? – „Az én fejemben nincs elévülés”
Stoffán György: A mohácsi vitézkötés…
Ötszáz év távlatából: A mohácsi csata üzenete a mának
A magyar kormányzatnak hamarosan egy új dilemmával kell szembesülnie: szolidaritás vagy szuverenitás – ez utóbbira egyre kisebb az esély
Átjáróház vagy szuverén ország? Milyen veszélyeket rejtenek a politikai emigránsok?
Mi jutott nekünk a Tisza első 100 napjából? Bezáró gyárak, kiszámíthatatlan adózás és kiszolgáltatottság























Azért van az Iszlámnak is jó oldala. Az ilyen aberrált betegeket például ledobják egy magas tetőről.
IGEN.