KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: az Russia Today közel-keleti irodavezetőjének, Maria Finoshinának élő tudósítása Haifából, miközben robbanások hallatszódnak az izraeli hadsereg dél-libanoni támadása közben / fotó: printscreen / Russia Today

Az izraeli hadsereg behatolt Dél-Libanonba

A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak. Az X közösségi felületen közzétett tájékoztatás szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják – tették hozzá.

Olyan célpontokról van szó, amelyek a határhoz egészen közeli településeken helyezkednek el, és közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre

 – áll a közleményben.

Ez is érdekelheti:  Megtalálták Haszan Naszrallah sejk holttestét a romok között Bejrútban

Megerősítették azt is, hogy a hadsereg addig folytatja műveleteit, „amíg el nem éri háborús céljait”, és továbbra is mindent megtesz az izraeli polgárok megvédése érdekében, továbbá azért, hogy az északi térségekben lakók visszatérhessenek otthonukba.

Izrael már az elmúlt két hétben rendszeres légitámadásokat indított az Irán támogatását élvező Hezbollah ellen Libanonban. Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn jelezte, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah elleni „háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.

Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő este megerősítette, hogy a határhoz legközelebb eső három izraeli települést zárt katonai területnek minősítették. Az amerikai külügyminisztérium nem sokkal a hivatalos izraeli közlés előtt beszámolt arról, hogy Izrael korlátozott hadműveletekről tájékoztatta libanoni területen.

Közben a közösségi médiában keringő videó állítólag azt mutatja, hogy ezrek gyűltek össze a jeruzsálemi nyugati falnál imára nem sokkal azután, hogy bejelentették az IDF libanoni szárazföldi betörésének megindítását.

A Wafa palesztin hírügynökség jelentése szerint az izraeli erők kedd reggel behatoltak a ciszjordániai Nablus városába, lakóépületekre csaptak le, éles lőszerrel lőttek és robbanószerkezeteket vetettek be.

A hírügynökség szerint egy palesztin férfi megsérült. Az izraeli hadsereg állítólag őrizetbe vette a Palesztin Vörös Félhold Társaság mentőcsapatát is, amikor megpróbálták ellátni a sérült férfit. Az IDF nem kommentálta a jelentést.

Az interneten közzétett videón állítólag izraeli légicsapások láthatók a bejrúti nemzetközi repülőtér melletti libanoni külvárosokban. Az IDF korábban azt közölte, hogy a repülőtér közelében található Hezbollah rakétalétesítményt veszi célba.

 

Robbanások sorozatát lehetett hallani a Russia Today közel-keleti irodavezetőjének, Maria Finoshinának az élő adása közben, aki Haifából, a libanoni határtól mintegy 30 km-re lévő nagyvárosból jelentkezett.

MTI, RT, Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kiemelt képen: az Russia Today közel-keleti irodavezetőjének, Maria Finoshinának élő tudósítása Haifából, miközben robbanások hallatszódnak az izraeli hadsereg dél-libanoni támadása közben / fotó: printscreen / Russia Today

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük