Az európai demokrácia nem cirkusz

Az Európai Unió vezetésének jelentős része és a nyugati országok jó néhány kormánya úgy tekint a birodalmára, mint annak idején az ókori Róma urai közül többen is. A gyakorlattá tett jelszó pedig szintén hasonló: kenyeret és cirkuszt a népnek! Mondván, egy nagy és összetételében heterogén tömeg összetartása, irányítása csakis ezzel a módszerrel oldható meg. Időnként akár véres konfliktusokat is érdemes provokálni, amivel félelem csalható elő az emberekből.

Ugyanezen koncepcióra épített politikai megoldást éljük meg mi is itt, Európában. És amikor a hatalmon lévők úgy hiszik, a legfrappánsabb stílust vették fel, jön valaki Közép-Európából, és „belerondít” ebbe a letisztult politikai átverésshow-ba. Az Európai Unió Tanácsának most hivatalba lépett soros elnöke, aki eddig is alig megtűrt tagja volt a csapatnak, más irányt vesz, és munkába állásának első hetében összekuszál mindent. A legfontosabb kérdésben, a béke ügyében meghökkentő, bár az egyedüli elfogadható lépést választva felkeresi Kijevet és Moszkvát, hogy megkérdezze a harcoló feleket, vajon a rémisztően sok emberáldozattal járó vérengzést valóban készek-e és milyen feltételekkel lezárni.

Tisztázandó, hogy Orbán Viktor, az EU Tanácsa soros elnökének vezetője nem utasítással a zsebében érkezett, mint olyan sokan korábban kijevi látogatásuk alkalmával, és Moszkvát sem az ördög fészkeként azonosítva lépett le a repülőtér betonjára. Az Európai Unió soros elnöke tájékozódni akart, de nem a sajtóból vagy az Európa ügyeit irányítani kész Washingtonból, pláne nem a háttérhatalom fiataljaitól – a Soros és Biden fiúkra gondolva –, hanem az érintettektől várt választ személyes tapasztalatra hagyatkozva. 

Ahhoz ugyanis, hogy az Európai Unió illetékesei valós alternatív programot javasoljanak, a konkrét tények ismerete elengedhetetlen. Ezt kívánja a normális diplomáciai eljárás.

Nem kizárt, hogy ettől lepődött meg a politikai elit azon része, akiket eddigi pályájuk nem kényszerített önálló véleményalkotásra olyan „kiképzéssel” hátuk mögött, amelyben csak az volt a lényeg, hogy végrehajtsák mindazt, amit megparancsoltak nekik. Így válnak kaphatóvá minden őrültségre, függetlenül attól, hogy mindaz Európa érdekét ­szolgálja-e vagy sem. Ráadásul 2022 februárja óta az Orbán Viktor előtt hivatalban lévő öt soros elnök vezetője közül bárki elvégezhette volna a tényfeltárás műveletét. Nem kizárt, hogy néhányuk felháborodását pontosan azt táplálja, hogy nem az ő nevükhöz kötik a béketeremtés legegyszerűbb kísérletét.

Maradva ugyanakkor a normális és tanult diplomáciánál, az adatgyűjtést követően készül majd egy összefoglaló elemzés, amelyet személyes tapasztalatokat is tartalmazó, átgondolt előterjesztés követ az unió ülésére, ahol ezt jól megvitatják, és döntenek a közös akaratról. Hogy idáig eljuthassanak, a magyar miniszterelnöknek az utazásai előtt kitől és ­miért kellett volna engedélyt kérnie?

A méhkassá vált brüsszeli bürokrácia felzúdulása a fenti folyamattal szemben csak úgy érthető, ha feltételezzük, hogy közülük senki nem tanulta a diplomácia módszertanát, vagy az iskolapadban elsajátították ugyan, de a gyakorlatban mindezt negligálták.

Most pedig kétségbeesve gondolnak arra, hogy a választók az elmúlt időszak mulasztásait – látva az orbáni megoldást – számonkérhetik rajtuk.

Mivel Európa népei valóban békét akarnak, nem fegyvereket kellett volna Ukrajnának küldeni, és persze Oroszország elpusztításának kísérlete is téves narratíván alapszik. Ezzel szemben fegyverszünet, tárgyalás, megállapodás és annak betartatása az egyedüli mód az észszerűség logikájában. Az Európai Unió pedig a fegyverek raktáron tartatásában jeleskedhetne. Ennél többet azért sem tehet senki, mert a konfliktus két ország ügye, független attól, hogy külső politikai és gazdasági érdekek nemzetközi szintre erőltették.

De nemcsak a bürokratáknál ereszkedett le az értetlenség homálya, hanem még az élsportolók között is bőven vannak olyanok, akik nehezen birkóznak meg a szokatlan jelenségekkel. Példa Kylian Mbappé, egy kameruni–algériai bevándorlócsalád gyermeke, francia futballista, aki a francia választásokra utalva kijelentette: „Nem kívánok olyan országban élni, ahol Marine Le Pen kormányt alakíthat.” Csupán arról feledkezik meg, hogy a francia demokráciának köszönhetően válhatott remek futballistává és nincstelen fiúból multimilliomos pénzemberré. Láthatóan nem gondolkoztatja el sok más hírességgel egyetemben, hogy az európai demokrácia játékszabályai merőben eltérnek például a futballpályán megszokottól. Vagyis nem huszonkét játékos játssza a mérkőzést, miközben a lelátó népe, vagyis a többség csak nézi, mert a demokráciá­ban mindenki játékos.

Ami azt is jelenti, hogy az egyes ember szavazata sorsdöntő, már-már történelmi jelentőségűvé növekedhet, amennyiben pont az az egy szavazat segíti hatalomra a későbbi győztest.

Ennek természetes része, hogy kampányok idején bárki lobbizhasson egyik vagy másik jelölt, párt mellett. De manapság nem programokat, célokat támogatnak az igazán hangoskodók, hanem valaki ellen szólalnak fel.

Az Európa-szerte terjedő divat az igazi értékek demokráciájának megcsúfolása. Különösen a messziről, Európán kívülről jött kultúrát képviselők felvett stílusává vált, hogy csak azt fogadják el a befogadó ország részéről, ami nekik kedvező. Ami viszont az identitás, a kultúra, a jogrend területén más, mint az ő értékrendjük, azt kikérve maguknak utasítják vissza.

Tisztelt európai bürokraták és celebmagatartást képviselők! A demokrácia európai hagyománya a többség érdekét kifejező „játék”, nem pedig a nyavalygó kisebbség akaratának érvényre juttatása.