KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dobrev Klára előre hozott választással kampányol, hogy lekörözze Magyar Pétert

Miközben Magyar Péter újabb demonstrációra készül szombaton, Dobrev Klára közölte: ha a Fidesz veszít a júniusi voksoláson, előre hozott országgyűlési választást fognak követelni. – Dobrev felvetése egy elkeseredett kísérlet, hogy magukhoz vegyék az irányítást a témák meghatározásában – reagált erre lapunknak ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász leszögezte, hogy Magyar Péter „felkavarta az álló vizet” az ellenzéki oldalon, amit jól jelez a DK tematizációs kísérlete is.

– A közvélemény-kutatások fényében jelenleg inkább disztópikus felvetés az, hogy a nemzeti oldal egyáltalán veszíthet bármelyik megméretésen június 9-én. Az öt évvel ezelőtti eredmények, valamint a jelenlegi, pártpreferenciát mérő közvélemény-kutatások ismeretében kijelenthető, hogy a Fidesz–KDNP vereségére az esély rendkívül csekély, gyakorlatilag a nullához közelít – fejtette ki lapunknak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász annak kapcsán, hogy Dobrev Klára a héten azt írta a ­Facebook-oldalán, hogy „ha Orbán veszít június 9-én, akkor másnap előre hozott országgyűlési választást fogunk követelni”. A Századvég jogi szakértője leszögezte, hogy Dobrev Klára elképzelése nem más, mint egy politi­kailag is üres kijelentés, a saját választóik félrevezetése, megtévesztése.

– A DK is alighanem érzi, hogy a Magyar Péter-jelenség elsősorban nem a Fideszre, hanem először a Momentumra és a többi kis balos pártra, később azonban Gyurcsányék ellenzéki oldalon elfoglalt vezető pozíciójára is jelenthet majd kihívást – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Megjegyezte, Magyar Péter maga is súlyos személyes morális és hitelességi problémákkal küzd – nem is olyan rég még vezető állami menedzseri pozíciókat töltött be, illetve korábbi felesége ellen irányuló, még a házassága alatti kapcsolati erőszakkal összefüggő kérdéseket vet fel a múltja –, de a baloldalt mindmáig meghatározó Gyurcsány Ferenc és több más baloldali politikus sem nézett szembe eddig saját morális felelősségével – például a 2006-os események kapcsán.

Ez is érdekelheti:  A NATO Oroszország ellen, Izrael Irán ellen készül hadba szállni?

Az alkotmányjogász felhívta a figyelmet arra is, hogy a baloldal hosszú ideje képtelen tematizálni a politikai közbeszédet, a kegyelmi ügy is tulajdonképpen rajtuk kívül keletkezett, és legfeljebb az ellenzéki média, de semmiképpen sem az ellenzéki pártok által sikeresen kihasznált politikai botránnyá nőtte ki magát. Szerinte éles kontrasztot is mutatott az ügy: a gyurcsányi, balliberális kormányzás időszakával ellentétben ma a magas politikai szinten elkövetett hibáknak, tévedéseknek vannak releváns jogi következményei, míg a baloldalon a bűnöknek sincs.

– Dobrev Klára felvetése tehát jelenleg egy elkeseredett kísérlet, hogy magukhoz vegyék a témák meghatározásában az irányítást, amely hamarabb elhaló kezdeményezés is lehet majd, mint Magyar Péter mozgalom- és pártépítése. Az utóbbi ettől még kudarcba is fulladhat közép- vagy hosszú távon, de kétségtelen, hogy Magyar most „felkavarta az álló vizet” az ellenzéki oldalon, amit jól jelez Dobrevék újabb tematizációs kísérlete is – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

A szakértő szerint a következő időszak valószínűleg újabb politikai túlélési technikákról és kegyetlen belharcokról szól majd a politikai baloldalon, és jóval kevésbé arról, hogy valódi, életképes alternatívát mutassanak majd a kormányoldallal szemben. Az alkotmányjogász szerint ennek személyi, szervezeti és morális vetületű, mélyebb okai is vannak, de a lényege az, hogy nem tudnak erőt sugárzó, egységes és kormányképes politikai ajánlatot tenni még saját választóiknak sem, és lényegében ugyanazt a nagyságú tortarészt szeletelik egymás között a választói támogatottság tekintetében Magyar Péterrel.

– A baloldalon tort ül a tehetségtelenség és az intellektushiány: az ő számukra a politika annak művészete, hogy keressék a bajt, megtalálják, akár létezik, akár nem, helytelenül diagnosztizálják, és rossz orvosságot alkalmazzanak vagy javasoljanak rá. Eközben sosem foglalkoznak a magyar társadalmat és politikai közvéleményt valóban érintő és foglalkoztató kérdésekkel – tette hozzá ifj. Lomnici Zoltán.

Ez is érdekelheti:  Le Pen: "Előrehozott elnökválasztásra készülök"

Máté Patrik – Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Budapest, 2023. március 15. Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának árnyék-miniszterelnöke, a párt EP-képviselője beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) budapesti nagygyűlésén, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott megemlékezésén az Egyetem téren 2023. március 15-én. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Dobrev Klára előre hozott választással kampányol, hogy lekörözze Magyar Pétert

  1. Azért az sokat elmond az ellenzék vezetőiről, hogy a követőiknek már egy Fidesz negyedik vonalából átálló bájgúnár, valójában kitartott miniszterfeleség (bocs, férj) is megfelelne vezérnek.

Itt várjuk hozzászólását!