Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Nem kapnak Taurus rakétákat az ukránok

A német parlament elsöprő többséggel utasította el a Taurus cirkálórakéták Ukrajnának történő átadására vonatkozó javaslatot, ami a legújabb kudarcot jelenti azoknak, akik ezeket a nagyobb hatótávolságú fegyvereket biztosítani akarták Kijev részére.

A határozatot szerda este 485-178 arányban utasították el, mivel az ellenzéki CDU/CSU-frakción kívül csak két Bundestag-képviselő szavazott a határozat mellett.

A Taurus rakéták Ukrajnának való küldéséről szóló végső döntés Olaf Scholz kezében van, aki korábban elutasította az ilyen jellegű kérést, mivel attól tart, hogy az tovább szélesítheti a konfliktust. A Taurus rakétákkal Kijev mélyen be tudna lőni az orosz területekre.

A kancellárra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy engedjen a Taurus kérdésében, amióta tavaly Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott abban, hogy hasonló nagy hatótávolságú cirkálórakétákat szállít Ukrajnának.

A német gyártmányú Taurus mintegy 500 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik, és közel 500 kilogrammos robbanófejet képes célba juttatni.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen Taurus cirkálórakéta / Fotó: clubfactov

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük