Nagybányai Horthy Miklós kormányzóvá választásának 101. Évfordulóján

64 évvel ezelőtt -1957. február 9-én-, hunyt el Horthy Miklós kormányzó úr

1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen úgy, hogy a kormány hivatalosan nem vett részt rajta, mert szerintük igen nehéz Horthy szerepét megítélni, s így Antall József nem akart állást foglalni. Pedig magyar történelem egyik legjelentősebb XX. századi alakjáról van szó, aki 19-ben biztosította az általa vezetett Nemzeti Hadsereggel azt, hogy ma egyáltalán létezzen országunk!

Sajnos nemcsak a magyar társadalom, de a történészek is megosztottak a kormányzó munkásságának és történelmi szerepének megítélésében.

Hirdetés

Horthy nem készült politikusnak. Kiváló tengerész volt, s élete végéig „becsületes és lovagias” magyarként élt, de későn eszmélt rá a nácik diktatúrájának valódi természetére. A Monarchia összeomlása, Károlyi határozatlan kormányzása, a Tanácsköztársaság rémuralma, káoszba sodorta Magyarországot, és az ő 1919-es szerepe nagyszerű hazamentő feladat volt, mint a Nemzeti Hadsereg felállítása, kiképzése és vezetése.

Az ismert és elismert katona, a kiváló modorú és művelt úriember így, 1920-ban elsősorban a stabilitást jelentette a káosz kellős közepén. A régi, rendszer tekintélyes embere volt, aki megtestesítette a várt rendet, fegyelmet és a Habsburgok utáni jó irányú változtatás lehetőségét is. Nem volt politikailag képzett, de a kor legjobb tanácsadóira támaszkodott, s ez meg is látszott a gyors konszolidáción! Bethlen István, Teleki Pál, Károlyi Gyula, Kánya Kálmán, Keresztes-Fischer Ferenc, Klebelsberg Kuno, stb. segítségével az ország teljes kifosztása, majd a világgazdasági válság ellenére a szociális viszonyok is javultak, mert az ún. Szegedi Gondolat éppen arra koncentrált, hogy megteremtsék a jogbiztonság mellett a szociális biztonságot is.

Az anschluss után a Harmadik Birodalommal lettünk határosak, s így nem maradhattunk ki sem a zsidó törvények meghozatalából, sem a háborúból, leginkább geopolitikai okokból. Közben a megbízható tanácsadók, politikai egyéniségek, sőt katonai vezetők lassan elfogytak Horthy Miklós mellől, ráadásul ő is megöregedett, főleg az után, hogy elveszítette idősebb fiát, a kormányzóságra felkészített Istvánt, aki lezuhant repülőgépével a keleti fronton.

A háború utolsó szakaszában Horthy már alig bízhatott meg valakiben, még a kiugrási irodát is családtagjai működtették. Aljas rágalom az hogy diktátor volt, illetve fasiszta, vagy náci! Ő kifejezetten a tradicionális magyar államiság fenntartójaként volt konzervatív, és hazafi. Ő az egyetlen államférfi a németek által megszállt Európában, aki utasítást ad a rendelkezésére álló katonai egységnek, hogy ne engedjék elhurcolni a pesti zsidókat. Vagyis az a vád, hogy antiszemita lett volna, kifejezetten hamis, hiszen akkor nem lettek volna a kártyapartnerei között zsidó nagyiparosok, akik később biztosították a munkavállaláshoz már nagyon idős kormányzónak és családjának a megélhetését a portugáliai Estorilban.

Mi a Horthy Miklós Társaság szegedi tagjai, ott voltunk már az újra temetésen is 1993. szeptember 4-én és most is eljöttünk leróni tiszteletünket Kenderesre.

Elhoztuk egy koszorút a Hungária Televízió és a Nemzetegyesítő Mozgalom, valamint a Nemzeti Internet Figyelő nevében, és fejet hajtunk a kormányzó úr sírjánál, minden ma élő magyar ember helyett is!

Honféltő szeretettel:

Dr. v. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Trump párhuzamos kormánya - avagy a Fehér Ház nem működik?
Trump párhuzamos kormánya – avagy a Fehér Ház nem működik?

Több mint 500 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

Egyesült Államok, Biden, Irán
Az amerikai elnök nem hajlandó elsőként lépni az Iránnal szembeni szankcióik felfüggesztésének ügyében

Close