6234-re nőtt kedd estére a törökországi földrengés halálos áldozatainak száma
Még mindig kutatnak túlélők és áldozatok után az összedőlt épületek törmelékei között a földrengés sújtotta térségben.
A térséget az elmúlt száz év egyik legerősebb földrengése rázta meg.
6234-re emelkedett azoknak a száma, akik életüket vesztették a 7,7 és 7,6 magnitúdójú földrengésekben, amelyek epicentruma Kahramanmaraş volt. 34.810 sérültről tudnak a hatóságok – számol be a TRT.net.
„A február 6-án bekövetkezett Kahramanmaraş-központú földrengésekben 6234 ember vesztette életét, és 37 ezer 11-en megsérültek”
-jelentette be Fuat Oktay köztársasági elnökhelyettes.
Oktay elmondta, hogy a megsemmisült épületek száma 5 ezer 775, a romok alól kimentettek száma pedig 8 ezer körül van.Még mindig kutatnak túlélők és áldozatok után az összedőlt épületek törmelékei között a földrengés sújtotta térségben.
„Megállás nélkül tartanak a kutatási és mentési munkálataink. Ezeket az erőfeszítéseket addig folytatjuk, amíg el nem érjük az utolsó polgárt a romok alatt”
– közölte Oktay, arra is kitérve, hogy a földrengés sújtotta térségbe összesen 60 218 embert rendeltek.
Több erős földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét hétfőn hajnalban. Folyamatosan dolgoznak a mentőalakulatok a földrengés sújtotta területeken, munkájukat rengeteg civil önkéntes segít.
A több mint 10 várost sújtó katasztrófa után 4. szintű riasztást adtak ki, mely a nemzetközi segélyt is magában foglalja.
Az összedőlt épületeknél tovább zajlanak kutatási és mentési munkálatok.
Tegnap újabb 7,6-os földrengés volt 13.24-kor a kahramanmaraşi Elbistan településén.