Mesterházy nem megy el a mentelmi bizottság ülésére – NIF kommentárral


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Simon_MesterhazyNem vesz részt az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén Mesterházy Attila (, az MSZP elnöke, erről írásban tájékoztatta a bizottság elnökét – válaszolta a párt sajtófőnöke az M1 Híradó megkeresésére vasárnap.

Rubovszky György múlt hétfőn jelentette be: a bizottság úgy döntött, a következő hétfőre meghívja Mesterházy Attilát, hogy megkérdezzék arról, mire alapozza azt a nyilatkozatát, hogy Simon Gábor jövedelme nem függ össze a politikával, az korábbi forrásfelhalmozás…

Rubovszky György beszámolt arról, hogy a pécsi egyetem jogi karának dékánja válaszolt megkeresésükre, és ígérete szerint „alaposan és gyorsan” megválaszolják a bizottság kérdését. A testület arra vár választ, hogy az összeférhetetlenség ideje alatt jogszerűtlenül felvett és az Országgyűlés által kifizetett képviselői javadalmazás visszakérhető-e, és ha igen, milyen jogcímen. A bizottság ülésén az MSZP nem képviseltette magát.

Magyarországon is rejtegethetett pénzeket

Az Index pénteki információi szerint Simon Gábor az eltitkolt osztrák számláin kívül Magyarországon is rejtegethetett pénzeket. A lap úgy tudja, ebben a Sólyom Airways körül is felbukkant Welsz Tamás segíthetett neki, akit barátnőjével együtt egy offhore-csalás miatt köröz az Interpol a panamai hatóságok kérésére. A lap úgy tudja, hogy a nyomozók Simon és Welsz régóta tartó együttműködésére találtak bizonyítékokat, és a körözött férfi aktívan közreműködhetett Simon pénzügyeinek rendezésében is, egyebek között bizonyos okmányok beszerzésében, melyek segítségével a volt MSZP-s „diszkréten” tudott bankszámlát nyitni.

Hallgatag Mesterházy, hallgatag Simon, hallgatag szocialisták

Mesterházy Attila, a baloldali összeborulás közös miniszterelnök-jelöltje a Simon millióinak eredetét firtató, a szocialisták számára kínos kérdéseket megelőzendő eltűnt a nyilvánosság elől. Csupán annyit árult el, hogy szerinte Simon 240 milliója nem pártpénz, „az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó, amennyire én tudom”. Nem beszél Simon Gábor sem az eltitkolt bankszámlájáról. A szocialisták egykori második emberétől azt is szerette volna megtudni a Hír TV vasárnap, hogy Zuschlag Jánoshoz hasonlóan ő is kapott-e lelépési pénzt a Magyar Szocialista Párttól. Simon Gábor azonban válasz helyett csak azt ismételgette, ő már nem közszereplő.

Február 4-e óta nem tudjuk, honnan van Simonnak a 250 milliója

Február 4-én a Magyar Nemzet írt elsőként arról, hogy Mesterházy Attila szocialista pártelnök egykori helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, csaknem 250 millió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján, amelyet nem tüntetett fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem. Azóta a politikus kilépett a szocialista pártból, lemondott mandátumáról, az ügyészség pedig február 18-án gyanúsítottként hallgatta ki. A Központi Nyomozó Főügyészség az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével gyanúsítja a volt országgyűlési képviselőt.

Hosszú évek alatt sem tisztult meg az MSZP

Semmilyen gátlás nincs a szocialistákban, ha menekülni kell – mondta Kocsis Máté a Hír TV P8 című műsorában. A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: hosszú évek sem elegendők arra, hogy az MSZP megtisztuljon, megváltozzon. Kocsis szerint ez a 2002 és 2010 közötti időszak az, amit nem sikerült a hátuk mögött hagyni, ezért az örökségét a mai napig nyögik.

Forrás: MNO.hu

NIF kommentár:

Naná, hogy nem megy el, mert megteheti!

Hazudni már nem tudnak mit, mert sorra derül ki, hogy már megint nem mondanak igazat, Az a nagy baj, hogy ezt megteheti. Vagy törvénybe kellene hozni, hogy ilyen esetben elő lehessen vezettetni a távol maradót (mint a bírósági idézésnél), és köteles legyen tanúvallomást tenni (Az se baj, ha hazudik, mert akkor az úgyis kiderül, és ezért számon kérhető lehetne, illetve olyanná kellene változtatni törvény szerint.), vagy minimum meg lehessen ilyen esetben vonni tőle a képviselői mandátumot (természetesen annak minden védelmével együtt), ill. tisztségviselő esetén (miniszter, államtitkár, stb.) megfosztani hivatali beosztásától, és minden esetben visszafizettetni vele a választások óta vagy hivatali kinevezése óta eltelt idő alatt felvett javadalmazását (ami több millió forintot jelent!).

Egy képviselő ebben az esetben (ill., ha törvénytelenséget követ el) visszahívható kell, hogy legyen, ez a minimum, mert megszegte esküjét. Állami tisztségviselő esetén pedig természetes, hogy azonnal ki kell rúgni ilyen esetben. Itt sokkal keményebb törvényeket kellene hozni! Mert éppen ezért hatalmasodik el a köznép körében is a korrupció, a sikkasztás, lopás, hűtlen kezelés, hiszen, ha egy képviselő vagy miniszter (és társai) büntetlenül megteheti, akkor joggal mondja azt az átlag polgár is: “A képviselő vagy miniszter sem lehet törvény felett álló, és ha neki szabad, akkor nekem is, hiszen az én pénzemből él, elvileg én vagyok a munkáltatója, mint választó vagy adófizető!”

Nem véletlenül szól így a népi bölcsesség: “Fejétől büdösödik a hal!” Tetten érhető a nemzet erkölcsi és szellemi romlásának, életvitelében beállt rossz irányú alakulásának az oka. Amíg a legmagasabb szinten lévő emberek büntetlenül követnek el roppant súlyos bűnöket, addig semmi jóra nem számíthatunk Hazánkban!

Távolmaradásával Mesterházy megvalósítja a bűnpártolás bűncselekményét! Ez legalább egy ok a felelősségre vonására!

Isten óvja Hazánkat!

Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Mesterházy nem megy el a mentelmi bizottság ülésére – NIF kommentárral” bejegyzéshez

  1. Érdekes a FIDESZ nevű rablóbanda, anno kivonult a trianoni megemlékezésről, az elmúltnyócév üléseiről, nem engedett egyetlen fidesz tolvaj ügyében vizsgáló bizottságot sem felállítani…most arcoskodik…:)

  2. Nézzük ki is lopott többet?
    Mit szabad ma Magyarországon, avagy mennyibe került a mák a karácsonyi bejgliben?
    A Népszava csokorba gyűjtötte azokat az ügyeket, amelyeket az olvasó már jól ismerhet. Szinte valamennyiről írtak már az újságok, beszámoltak róluk a rádiók, televíziók, s java részük megjárta a nyomozóhatóságokat. Hiába. Vádemelés nem történt. Sem hűtlen, sem hanyag kezelés gyanújával. Így hát meg kell szoknunk, hogy ma Magyarországon a közpénzeket pazarlóan kezelni, az államnak hátrányos üzleteket kötni – szabad. Meg kell tanulnunk hinni Simicska Lajos elhíresült véleményében, amit arra a kérdésre fejtett ki, hogy miért vesz valaki egyetlen napon tucatnál több milliós veszteségű céget: a hülyeség állampolgári jog.
    Az ügyek más csoportjában még csak nyomozás sem indult, meg sem kérdezték, miért költöttek ennyit. Csak az Országimázs Központ vezetője adott választ, mikor arról faggatták, hogy közpénzekből mennyit költött az augusztus 20-ai tűzijátékra: a nagymamát sem kérdezzük, mennyibe került a mák a karácsonyi bejglibe.
    Hát igen. Megálmodták, megették…
    Millenáris
    1. Szabad ma Magyarországon 500 ezer darab karórát venni 70 millió forintért, majd egy vanuatui off-shore céget is közbeiktatva eladni 350 millió forintért.
    2. Szabad ugyanezekre az órákra közbeszerzési pályázatot kiírni, a pályázatra alvállalkozóként Globe Trotters Kft. néven céget alapítani, az órákat pedig 402 millió forintért eladni a Millenáris Kht.-nek. Szabad végül ezeket az órákat ingyen szétosztani.
    3. Szabad az órákra kiírt pályázatból származó pénzt továbbadni más vállalkozásoknak, majd e vállalkozásokat színlelt szerződésekkel fantomizálni.
    4. Szabad a Millenáris Kht. vezetőjeként a két évre szóló 3,4 milliárd forintos költségvetést egy év alatt elkölteni, majd kormánygaranciával 1,5 milliárd forint hitelt felvenni.
    5. Szabad fél év alatt a Millenáris Park őrzés-védelmére egy vidéki rendőrkapitányság éves költségvetésének megfelelő összeget, mintegy 100 millió forintot elkölteni.
    6. Szabad a Millenáris Park medencéiben úszkáló halak etetésével megbízott dolgozónak havonta 120 ezer forintot fizetni.
    7. Szabad a park vendégkönyvét, a Millenniumi Kódexet 7,5 millió forintért őriztetni a Köztársasági Őrezreddel.
    Magyar Televízió
    8. Szabad ma Magyarországon a közszolgálati televízió elnökként bármekkora summát bármire elkölteni.
    9. Szabad 1998 és 2002 között elképesztően pazarlóan, 190 milliárd forintból működtetni az Magyar Televíziót (MTV).
    10. Szabad az MTV-nek négy év alatt 35 milliárd forintos veszteséget produkálni.
    11. Szabad az MTV-nek felélnie 18,5 milliárd forintos alaptőkéjét.
    12. Szabad az MTV vezetőinek arra játszani, hogy a parlament nem hagyja tönkremenni a köztévét.
    13. Szabad eladni ingatlanjainak 95 százalékát, majd szabad az ebből származó bevételt – szemben az eredeti tervekkel – nem az új MTV székház felépítésére, hanem az intézmény működésének finanszírozására fordítani
    14 Szabad a kiadások folyamatos növekedéséhez hozzájárulni, hogy a kormánypártok szívének kedves cégek (például Ezüsthajó Kft.) több száz millió forintos megrendelésekhez jussanak.
    15. Szabad a Szabó László Zsolt által irányított MTV-nek, a költségvetési intézmények közül egyedüliként a már levont adókat, és járulékokat nem befizetni az államkasszába, hanem – többek között – a külső gyártók kielégítésére fordítani.
    16. Szabad a fideszes többségű parlamentnek 2001-ben az MTV 10 milliárd forintnyi adó- és járulékfizetését elengedni.
    17. Szabad az amúgy is meglehetősen nagyvonalúan összeállított terven felül 3 milliárd forintot fizetni külsős műsorkészítőknek.
    18. Szabad az MTV költségvetését a veszteséges gyártói szerződésekkel évente 6,5 milliárd forinttal megterhelni.
    19. Szabad az – Orbán Viktorhoz közel álló – Vitézy László cége által készített műsorok minden percéért 76-220 ezer forintot fizetni, miközben az MTV belső gyártásában készülő anyag egyetlen perce 7-20 ezer forintba került.
    20. Szabad a Vitézy-féle vállalkozásoknak és az Ezüsthajó Kft.-nek összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi értékű megbízást juttatni, becslések szerint mintegy 1,5-2 milliárd forinttal túlfizetve e társaságokat.
    21. Szabad azt a gyakorlatot folytatni, hogy az MTV gyártási szerződései ne legyenek egységesek, hanem egyes kontraktusokat a társaság jogi osztálya helyett a szerződő külsős partner készíti.
    22. Szabad eltekinteni attól, hogy egy több évig futó műsor előzetes jóváhagyásánál megvizsgálják a szerződéskötés indokait, illetve az MTV-re vonatkozó előnyös vagy hátrányos gazdasági hatásokat.
    23. Szabad az MTV Közalapítvány 1998 és 2002 között csonka, csak kormánypárti delegáltakból álló kuratórium elnökségének az előzetes szakértői vélemény ellenére szerződést jóváhagyatni olyan céggel, amely még a hatályos cégnyilvántartásban sem szerepel.
    24. Szabad az egykori tévéelnököknek azt a pénzt, mely 111 munkatárs elbocsátásának több mint 100 millió forintos költségeit fedezte, visszatartani, annak ellenére, hogy később ezek az emberek ismét visszakerültek a köztévéhez.
    25. Szabad az MTV-t olyan pénzügyi helyzetbe hozni, hogy az intézmény mára havi egy milliárd forint veszteséget termeljen.
    26. Szabad a csődközeli helyzetben lévő MTV-nek 120 órányi anyagot szinte ingyen átengedni a Millenáris Kht.-nek (alkotásonként száz (!) forintért).
    27. Szabad a Millenáris Kht. saját archívumából darabonként 2 millió forintért átengedni az Ezüsthajó Kft. által készített anyagokat az MTV-nek.
    27. Szabad 42 tanácsadónak összesen 801 millió forintot keresnie az MTV-nél.
    28. Szabad Lovas Istvánt 13,6 millió forinttal honorálnia az MTV-nek.
    29. Szabad 6,5 milliót fizetnie a köztévének Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója, Wermer András számára.
    30. Szabad a kormányváltás után busás végkielégítéseket fizetnie az MTV-ből távozóknak. 31. Szabad Mendreczky Károlynak 30,5 milliót megszavazni.
    32. Szabad Csermely Péter hírigazgatónak és Gulyás Istvánnak, a Híradó volt főszerkesztőjének 17,5 milliót fizetni.
    33. Szabad Jen Sándor funkcionális főigazgatónak 17 milliót, Papp Endre műsorvezetőnek 16,7 milliót fizetni.
    34. Szabad az MTV-nek frissen bejegyezett, gyakran referenciákkal sem rendelkező cégektől, a piaci ár három-négyszereséért filmeket beszerezni, s ezáltal 13 cégtől majdnem 900 millió forintért “mozikat” vásárolnia.
    Magyar Fejlesztési Bank
    35. Szabad a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) egy informális kormánydöntés alapján 450 milliós euró-kötvényt kibocsátani a Mol Rt. gázüzletágának megvásárlására.
    36. Szabad ezt a pénzt nem erre költeni, hanem az eredetileg fix, 5,25 százalékos kamatozású hitelt a bankközi piacon 4,5 százalékos kamatszinten elhelyezni.
    37. Szabad ezáltal – a rendőrség becslése szerint – több mint egymilliárd forint kárt okozni.
    38. Szabad az MFB-nek 1999-ben keretszerződést kötni a Defend Security Kft.-vel a bank ügyfeleiről való információgyűjtés céljából.
    39. Szabad a Defendnek 55 nem banki alkalmazott magánszemélyt és 13 céget megfigyelni, amiért az MFB 2001-ben összesen 16 millió forintot fizetett.
    40. Szabad az MFB-nek fedezet nélkül 428 millió forintos hitelt adni az alcsútdobozi székhelyű Szekér Csárda-Fogadó Kft.-nek.
    41. Szabad mindezért az MFB elnök-vezérigazgatójának, Baranyay Lászlónak több mint száz millió forint végkielégítést ajánlani, majd “megelégedni” a szerződés lejártáig szóló 46 millió forinttal.
    Országimázs Központ
    42. Szabad az Országimázs Központnak (OK) több milliárdos szerződéseket kötni a Happy End és az Ezüsthajó Kft.-vel.
    43. Szabad az Ezüsthajónak 469,5 millió forintot kifizetni Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánytagok politikai tevékenységének dokumentálására.
    44. Szabad ezért 296 filmet, valamint fotókat készíteni. (A szerződésekről a KEHI megállapította: a felvételekre kötött eseti szerződések, valamint az ezek költségvetését tartalmazó mellékletek elnagyoltak, a vállalkozó számára egyoldalúan kedvezőek.)
    45. Szabad az OK-nak még 30 millió készenléti díjat is fizetni az Ezüsthajónak, azt követően is, hogy az Állami Számvevőszék indokolatlannak találta a kifizetést.
    46. Szabad a Happy Endnek Mádl Ferenc államfői beiktatási ceremóniájára 120 millió forintot kifizetni közbeszerzési pályázaton.
    47. Szabad az OK-nak 2000 augusztus 20-án a millenniumi ünnepségekre országszerte összesen 975 milliót elkölteni, majd a költségeket üzleti titokra hivatkozva elhallgatni.
    48. Szabad a sidney-i olimpiai győztesekről óriásposztereket készítenie a Happy Endnek, a költségvetést pedig ugyancsak eltitkolni.
    49. Szabad Sidney-ben az olimpián magyar kulturális és gasztronómiai napokat szervezni a Happy Endnek 143 millió forintért.
    50. Szabad az OK-nak reklámozni a filmszemlét, arculattervezőként pedig a Happy Endet megbízni 20 millió forintért.
    51. Szabad az OK-nak 51 millió forintot elkölteni az Orbán Viktor washingtoni kitüntetésére utazó magyar művészekre.
    52. Szabad az OK-nak 38 millióért Országgyűlési Beszámoló címen a kormány hároméves tevékenységét dicsőítő hirdetéseket megjelentetni az országos napilapokban.
    53. Szabad mindezt Wermer András D. K. Waltson Kft.-jével elvégeztetni.
    54. Szabad az OK-nak 2000-ben 4,3 milliárd forintos összköltségvetést adni 2001-ben.
    55. Szabad az OK-nak 2001-ben 4,625 milliárd forintos összköltségvetés adni.
    56. Szabad emellett a Miniszterelnöki Hivatal által elkülönített pénzekből kulturális ismeretterjesztésre, programajánlókra 740 milliót, költségvetési kiadványokra 390 milliót, gazdaságfejlesztési eszközcsomagra 1,47 milliárdot szintén az OK-nak adni.
    57. Szabad a Happy End Kft.-nek a mobilvécéket forgalmazó Toi Toi Kft.-től 260 ezer forintos listaáron a 2000. augusztus 20-i ünnepségekhez illemhelyeket bérelni, majd 6 és fél millió forintért – 25-szörös áron – az Országimázs Központnak leszámlázni.
    58. Szabad az OK-nak országkép-építő kampányokra belföldön és külföldön 730 millió forintot elköltenie.
    59. Szabad az OK-nak gazdaságfejlesztő eszközprogram alá sorolt kommunikációra 460 miliió forintot elköltenie.
    60. Szabad az OK-nak saját kiadványokra és kormányzati kommunikációra több mint 1,7 milliárd forintot elköltenie.
    61. Szabad egy amerikai gyorsétterem-hálózat visszamaradt készletéből hamburgert és egy ismert sörmárkát formázó rakétákat is fellőni a 2000-es millenniumi tűzijátékon.
    62. Szabad mindezért a Happy Enden és az Ezüsthajón keresztül két cégnek több mint 230 millió forintot kifizetni.
    63. Szabad Wermer András anyósának amerikai cégén keresztül lebonyolítani az egész üzletet.
    64. Szabad a tűzijátékért felelős Tóth István Zoltánnak, az Országimázs Központ akkori vezetőjnek azzal hárítani el az árat firtató érdeklődését, hogy az ünnepi bejgli árát sem kérdezzük meg a nagymamától a karácsonyi vacsorán, így a polgároknak szóló ajándék ára sem publikus.
    65. Szabad később úgy érvelni, hogy az Országimázs Központ az Állami Számvevőszéknek tartozik elszámolni a közpénzekkel, nem pedig a sajtónak.
    66. Szabad “A Hídember” című film készítőinek – egy feljelentés szerint – 187 millió forinttal nem elszámolni.
    67. Szabad a költségvetésnek a filmet csaknem kizárólagosan finanszírozni – közbeszerzési pályázat nélkül.
    Martinsalakos házak
    68. Szabad a Pénzügyminisztérium által meghatározott árhoz képest indokolatlanul 600 millió forinttal többet költeni az északi térségben megrongálódott martinsalakos házak felújítására.
    69. Szabad a martinsalakos házak felújításának felügyeletével megbízott kormánymegbizottnak (Horváth László, Fidesz) jótékonysági akciót gyakorolnia az állam pénzéből.
    70. Szabad Horváth Lászlónak az esetek többségében “méltányosságot” gyakorolni, hiszen a felújításról szóló kormányhatározat szerint a károknak csupán 80 százalékát téríti meg az állam, a fennmaradó 20 százalék esetében a kormánymegbízott dönthetett.
    71. Szabad 54 millió forintot fordítani egyetlen martinsalakos ház újjáépítésére Istenmezején, amikor elvben egy helyreállított épület költsége nem haladhatta meg a 24 millió forintot.
    72. Szabad pályáztatás nélkül kiválasztani a Baumag Holding Rt. nevű céget a martinsalakos házak felújítására.
    73. Szabad a martinsalakos házak újjáépítéséből fővállalkozóként meggazdagodni.
    74. Szabad bekapcsolni a helyreállítás folyamatában olyan közhasznú társaságot – Gyors Újrakezdés Kht. -, amelynek közreműködése nem szolgálta a helyreállítás optimális költségen történő megvalósítását, s szerepe a Kehi vizsgálata szerint értelmetlen volt.
    75. Szabad olyan házak lebontására is jelentős összeget kifizetni, amelyeket a tulajdonosuk korábban már lebontott.
    76. Szabad olyan számlát produkálni a martinsalakos házakkal kapcsolatban, amelyen konkrét munkavégzés feltüntetése helyett “kivitelezési díj” áll.
    77. Szabad a martisalakos házak felújítása kapcsán olyan jogi nonszenszet előidézni, mely szerint az önkormányzatoknak kell végrehajtani azt a kormányhatározatot, amibe nem volt beleszólásuk.
    78. Szabad a BM-nek a felújítás költségeit az önkormányzatokhoz “leosztani”, azon számlák alapján, amelyeket előzőleg aláírt a Gyors Újrakezdés Kht. képviselője és a kormánymegbizott ellenjegyzett.
    12 volt állami gazdaság
    79. Szabad ma Magyarországon 12 állami gazdaság 12 milliárd 690 millió forint értékű részvényeit az Orbán-kormány “felkérésére”az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) által a szintén 100 százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) térítésmentesen átadni.
    80. Szabad mindebből egy-egy 10 ezer forintos névértékű törzsrészvényt megtartani.
    81. Szabad a 12 érintett állami gazdaságot kivonni a privatizációs, valamint a termőföldről, illetve a nemzeti földalapról szóló törvény hatálya alól.
    82. Szabad továbbá a dolgozói tulajdonszerzésre hivatkozva úgy privatizálni atársaságokat, hogy a tucatnyi állami gazdaság dolgozói egyetlen esetben sem szerezhetnek 10 százaléknál nagyobb részesedést.
    83. Szabad ellenben a Fideszhez közelinek mondott érdekcsoportokat többségi tulajdonhoz juttatni.
    84. Szabad a 12 állami gazdaság kivásárlására az állami tulajdonú MFB-től rendkívül kedvező, a családi gazdaságok számára kialakított kamatokkal, 20 éves futamidejű hiteleket fölvenni.
    85. Szabad ma Magyarországon a hatályos törvényeket kijátszva, a 12 egykori állami gazdasággal a jogszabályban szereplő 10 év helyett 50 éves földhaszonbérleti, gyakorlatilag örökbérleti szerződést kötni.
    86. Szabad a Nemzeti Földalap (NFA) kezelő szervezet hivatalos felszólítását figyelmen kívül hagynia, arra még csak nem is válaszolnia, a legalább féltucatnyi privatizált agrárcégnek.
    87. Szabad az ügyészségnek a 12 furcsa körülmények közepette privatizált egykori állami gazdaság ügyében megszüntetni a nyomozást.
    Autópályák
    88. Szabad 1998-tól 2000-ig igérgetni az autópályaépítés elindítását, miközben a sztrádák nyomvonalán egyetlen kapvágás sem történik, de időközben milliárdokkal növekedenek az építési költségek.
    89. Szabad 2000-től 2002-ig közbeszerzési pályázat nélkül több mint 300 milliárd forint értékű út, híd és autópályaépítési megrendelést adni annak a Vegyépszernek Rt.-nek, amely korábban egyetlen centiméter autópályát sem épített.
    90. Szabad a Vegyépszernek a sztrádaépítések közben olyan alvállakozói láncolatot kialakítani, amely követhetelenné teszi a közpénzek útját.
    91. Szabad egyúttal a Vegyépszernek az alvállalkozói láncolat legalján álló, valódi munkát végző alvállakozókat kéthónapos késéssel kifizetni.
    92. Szabad a korábbi egymilliárdos körüli építési költség helyett kilomérenként átlagosan több mint 1,4 milliárdért építettni a Vegyépszerrel.
    93. Szabad a választások előtt kilométerenként több mint két milliárd forint munkadíjjal szerződést kötni az M30-as út megépítésre ugyancsak a Vegyépszerrel.
    94. Szabad csaknem két milliárdért lebontatni a korábban az M1-esen és az M3-ason több mint öt milliárdért felépített autópályakapukat.
    96. Szabad az EU döntése alapján az egykori kapuk helyén új ellenőrző pontokat telepíteni, amelyek kialakítása szakértők szerint 6-10 milliárd forintba kerülhet.
    97. Szabad a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. előző vezetőinek 1,2 milliárdot átutalnia a Defend Kft.-nek egyes a nyomvonalak lőszermentesítéséért.
    98. Szabad eközben a Defend alvállakozójának ugyanezt a munkát 180 millióért elvégezni.
    99. Szabad az NA Rt. korábbi vezetőinek 288 millió forintért szerződést kötni egy ügyvédi irodával, miközben az gyakorlatilag nem végzett munkát.
    100. Szabad ugyancsak az NA Rt. előző vezetőinek területszerzési feladatok elvégzéséért 1,5 milliárd forintot átutalni egy ZIB Consulting nevű vállalkozásnak, miközben a gyanú szerint ez a társaság sem végzett érdemi munkát.
    Más lehetőségek
    101. Szabad 2000-től 2002-ig mesterségesen alacsonyan tartani a gázárakat, s ezzel több mint 200 milliárd forint veszteséget okozni a Mol Rt.-nek, amely így nem tudta fejleszteni a gáztároló és szállító kapcitásokat, ami az ország biztonságos gázellátását sodorta veszélybe.
    102. Szabad két éven át leszorítani az áram árát, s ezzel több mint százmilliárdos veszteséget okozni a Magyar Villamos Műveknek, amelyet most kell megfizetniük az áramfelhasználóknak.
    103. Szabad 2000 és 2002 között több milliárd forint értékben követ szállítani az Orbán-bányákból az állami tulajdonban lévő Dunafferrhez.
    104. Szabad az előző kormánynak az úgynevezett atomtörvény módosítása révén 2000-től 2002-ig úgy használnia a Nukleáris Pénzügyi Alapban lévő több mint tízmilliárd forintot, hogy nem fizetett kamatot a felhasznált pénz után, s ezáltal több mint öt milliárd forintot vesztett értékéből a Paksi Atomerőmű leszerelésére feltöltendő alap.
    105. Szabad Széchenyi-tervet alkotni, mely a kormánypropaganda szerint elsősorban a hazai vállalkozókat segíti.
    106. Szabad eközben valójában a Széchenyi-terv igazi haszonélvezőivé a multinacionális vállalatokat megtenni.
    107. Szabad autóipari cégnek a terv keretén belül több százmillió forintot juttatni.
    108. Szabad a magyar kis-, és középvállalkozókat kevésszer a Széchenyi-terv közelébe engedni.
    109. Szabad a Széchenyi-terv kedvezményezetteit nem ösztönözni arra, hogy a megjelölt célokra költsék a pénzt.
    110. Szabad azt sem szankcionálni, ha valaki esetleg csődbe vitte az adófizetők pénzét.
    111. Szabad a korábbi döntésnek ellentmondani azzal, hogy nem három, hanem egy Ítélőtábla alakuljon, valamint munkájuk megkezdését évekre elhalasztani.
    112. Szabad a pécsi, valamint szegedi Ítélőtábla megalakulását nem támogatni.
    113. Szabad ezáltal a rendszerváltozás előtt indult bírósági reformot megakasztani.
    114. Szabad a négyes metró építését – ahogy az akkori szakminiszter később fogalmazott – “dafke” megakadályozni és helyette azt mondani, inkább a felszíni közlekedést támogatjuk.
    115. Szabad inkább vállalni a pert, s annak esélyét, hogy az állam azt elveszti, ezáltal esetleg milliárdokat kényszerülhet a fővárosnak fizetni.
    116. Szabad a Medgyessy kormány idején – mikor az új kabinet eldöntötte, megépíti a metrót – azt mondani, hogy a főpolgármester valójában nem akar metrót építeni.
    117. Szabad a Nemzeti Színház Erzsébet téri – Horn-kormány idején megkezdett – munkálatait leállítani.
    118. Szabad az építkezés gödrét elhagyva új helyet keresni. Városligetben nézelődni, majd a tiltakozás miatt a központtól távol eső expótelket kijelölni.
    119. Szabad az építkezés magas költségeivel indokolva felbontani a szerződést.
    120. Szabad az Orbán Viktor által bejelentett, 10,7 milliárdos új Nemzeti Színház beruházást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint több mint 18,5 milliárdért, Schwajda György, a Nemzeti Színház egykori kormánybiztosa szerint 15,4 milliárdért, a Fidesz szerint 12,1 milliárdért felépíteni.
    121. Szabad a színház felépítésére és az előadások elindítására együtt, mindösszesen több mint 20 milliárdot fordítani.
    122. Szabad a szakma tiltakozása ellenére a színház tervezését a kormánymegbízott házának tervezőjére bízni.
    123. Szabad nem igénybe venni azt a 7,8 milliárd forintnyi japán segélyt, amellyel a japán kormány audiovizuális felszereléssel látta volna el a teátrumot.
    Még másabbak
    124. Szabad felsőbb utasítást adni a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának arra, hogy két külön kirendelt vámtiszt felügyelje a Fidesz választási kampányleveleinek “zökkenőmentes vámkezelését” a soproni határátkelőn az országgyűlési választások kampányhajrájában.
    125. Szabad egy jobboldali pártnak magyar választópolgárok személyes adatait külföldre vinnie és Németországban azokat felhasználva – az adatvédelmi aggályoktól mentesen – választási leveleket nyomtatnia.
    126. Szabad továbbá ezen levelek mintegy 120 millió forintos postaköltségét végül nem kifizetni, úgy, hogy arra a Fideszt első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság is kötelezte.
    127. Szabad, sőt kifejezetten ajánlatos kirekesztésre és uszításra felszólítani polgári köröknek nevezett civil szerveződéseket, mondván bojkottálják azokat az üzleteket, amelyek tulajdonosai baloldali érzelműek.
    128. Szabad továbbá Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőnek mint az Országos Cigány Önkormányzat korábbi elnökének a kisebbségi intézmény kasszájából átlagban évi hárommillió forintnyi túlórapénzt úgy felvennie, hogy arra szerződése nem jogosítja fel.
    129. Szabad ezáltal, TB-járulékokkal együtt az elmúlt négy évben mintegy 16 millió forintot elszámolni az előírásoknak nem megfelelően.
    130. Szabad továbbá 11.000 forint + ÁFA évi díjért úgy bérbeadni egy értékes önkormányzati ingatlant a fideszes városvezetésű Tatán, hogy a szerződésen a bérlő aláírás hamis.
    131. Szabad ezt az ingatlant később a helyi Fidesz egyik választási központjaként is használni.
    132. Szabad legálisan olyan EU-ellenes jelvényeket árusítani a politikai jobboldalhoz szorosan kapcsolódó üzletekben, amelyeken az Unió jelképeinek számító csillagok nem ötágúak, hanem hatágú Dávid-csillagok.
    133. Szabad Vál-völgyi települések önkormányzati kasszájából, majd félmillió forintért ajándék festményt vásárolni Orbán Viktor volt miniszterelnöknek, majd annak árát működési költségként elszámolni.
    Sportügyek
    134. Szabad ifjúsági és sportminiszterként a hódmezővásárhelyi uszodaberuházáshoz 400 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást adni.
    135. Szabad később ugyanerre a létesítményre további 400 milliós kezességet vállalni.
    136. Szabad 1,7 milliárd forintot szánni stadion-beléptető-rendszerre.
    137. Szabad ezt a sportminisztérium vezetése által előbb 3,2 milliárdra emelni.
    138. Szabad végül a Sportfolió Kht.-nek a rendszert 5 milliárdért megvásárolni, aminek következtében mintegy 4 milliárdos hiány keletkezett az egész program költségvetésében.
    139. Szabad a közbeszerzési eljáráson elnyert 4,8 milliárdos megbízást a T-Systems Dataware Kft-vel végül 5 milliárdról megkötni.
    140. Szabad a közbeszerzési pályázaton a második helyezett Siemens 1,8 milliárd forinttal alacsonyabb ajánlatát nem elfogadni.
    141. Szabad a tervezett 38 stadion közül csak kettőben felszerelni a beléptető-rendszert.
    142. Szabad a mintegy 400 jegynyomtatót, 500 számítógépet és monitort, 100 kamerát, 500 beléptetőkaput, sok-sok kábelt egy 600 négyzetméteres raktárhelyiségben tartani.
    143. Szabad a raktározási költségért havi 1 millió forintot fizetni.
    144. Szabad a kaposvári stadion beruházására 60 milliós állami kezességet vállalni.
    145. Szabad Deutsch Tamás sportminiszternek a Sportlétesítményeket Ellátó Intézmény (SEI) vagyonkezelésében levő négy ingatlan értékesítését kérni.
    146. Szabad a nyilvános pályázattal történő lebonyolítással a SEI nevében és képviseletében a Sportfolió Kht.-t megbízni.
    147. Szabad az ingatlanok értékelésével az Urbanráció Kft. nevű céget megbízni, amely minden ingatlan esetében más és más módon számította ki az ingatlan értékét.
    148. Szabad ezek alapján minden ingatlant a legalacsonyabb értéken eladni, s ezáltal a jogi vélemény szerint körülbelül 200 milliós vagyoni hátrányt okozni a kincstári vagyonban.
    149. Szabad a Budapest Aréna parkolóját a Sportfolió Kht.-nek bérbe adnia a Rendezvénycsarnok Rt.-nek a választások két fordulója között évi egymillió forintért.
    150. Szabad gyakorlatilag felbonthatatlan szerződést kötni úgy, hogy a bérbe adó Sportfolió Kht. nem jogosult a parkolót saját céljaira használni a bérlő Rendezvénycsarnok Rt. kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül.
    151. Szabad az Aréna építkezését felügyelő kormánybiztosnak, Fürjes Balázsnak igazgatósági tagságot vállalni a bérlő Rendezvénycsarnok Rt.-ben.
    152. Szabad a Sportfolió kht.-nek bérbe adnia a Császár-Komjádi sportuszodát, miközben a vagyonkezelési jogokat a KVI-nek kellett volna gyakorolnia.
    ÁPV-KVI
    153. Szabad az ÁPV Rt.-nek a tulajdonában álló ingatlanokat és üzletrészeket – köztük a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. üzletrészét és a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. földterületeit – a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) átadni.
    154. Szabad ezért cserében a KVI-nek átadni a magyar állam nevében vásárolt bécsi, korábban a CW Bank (a Magyar Nemzeti Bank egykori leánybankja) székházaként működő épületet az ÁPV Rt.-nek, úgy, hogy az Állami Számvevőszék törvénytelennek minősítette az ügyletet.
    155. Szabad az ÁPV Rt.-nek CD Hungary Rt. (CDH) osztalékból kifizetnie a KVI-vel szembeni maradék tartozását, amely ügylet következtében a magánkézbe került CDH és a KVI között nagyszabású ingatlan cseresorozat indult be.
    156. Szabad a cserékből a KVI-nek rosszul “kijönnie”; mintegy 1,232 milliárd forinttal adósa maradni a diplomáciai ingatlanokat kezelő és forgalmazó cégnek.
    157. Szabad az ÁPV Rt.-nek a a CDH-t 18,2 milliárd forintért eladni az OTP-csoport egyik érdekeltségének, a Magyar Ingatlan Befektető Kft.-nek, miközben a kiválasztott tanácsadó cég, az AT Kearney 20 és 30 milliárd forint közötti összegre értékelte a CDH-t.
    158. Szabad a KVI-nek a CDH-tól vásárolt/cserélt ingatlanokat bérbe adni, illetve vagyonkezelői szerződést kötni többek között a Schmidt Mária jegyezte Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal.
    159. Szabad a közalapítványnak ugyanazt az ingatlant határozatlan időre bérbe adni, amelyet már a CD Hungary tulajdonlása idején is bérelt.
    Nádor István

    • Kedves István!
      Ez a lista messzemenően nem teljes! A kérdés úgy hangzott: “Nézzük ki is lopott többet?”. Nos. csak az összehasonlításhoz szükséges felsorolás hiányzik! Nem mintha a teljes lista ténye vigasztaló lenne.
      Talán látni kellene, hogy katasztrófába torkollik ha a tolvajok preferálása mentén oszlik meg a társadalom és áll egymással szemben! A tolvaj az tolvaj, akár honnan nézzük! Tehát a felsorolás akkor lenne korrekt, ha az elmúlt közel negyed évszázad alatt, az egész nemzetet ért kárt és kártevőket felsorolná, hogy a felsorolás egyéb hiányosságairól ne is beszéljek….

  3. Megdöbbentő számomra az ál-baloldal támogatottságának mértéke. Ugyanis ezt erkölcsi kérdésnek kellene tekinteni!
    Önmagában elfogadhatatlan az a törvény, ami lehetővé teszi az ilyen súlyú ügyek esetén, a vizsgálóbizottság és a jogi felelősségre vonás elöl való kitérést.
    Elfogadhatatlan, hogy azzal az egyszerű ténnyel, hogy Simon kilépett az MSZP-ből és lemondott a mandátumáról, azzal megszűnt a pártja felelősségének vizsgálhatósága. Márpedig amikor a bűncselekményt elkövette, nem csak, hogy tagja volt, de prominens személyiségnek is számított, hiszen a párt egyik vezetőjeként követte el a (sajnos nem példa nélküli) bűncselekményt.
    Ekként Mesterházy nem vonhatná ki magát a vizsgálat alól, sőt az együttműködés megtagadása, a nyomozás hátráltatásának kellene, hogy számítson.
    Sajnálatos módon a politikusaink már jó előre felkészültek az ilyen és ehhez hasonló eseményekre, ezért nem véletlen a mentelmi jog rendszere, s nem véletlen a visszahívhatóság intézményének elutasítása sem.
    Ha már – vagy inkább reményeim szerint: még! – jogilag nem számon kérhető az ilyen politikai vezetés, vajon erkölcsileg mennyire elfogadható az ilyen ál-baloldali politikus, és erkölcsileg mennyire elfogadható egy ilyen bűncselekmény árnyékában álló miniszterelnök jelölt?
    Lehet-e következtetéseket levonni, ha netán egy ilyen moral insanity személy egy egész ország miniszterelnöke lenne? Lehet-e egyáltalán?
    Egy erkölcsös társadalomban lehet-e politikai szerepe és politikai befolyása egy ilyen súlyú bűncselekménnyel érintett politikai struktúrának?
    Arról már nem is beszélek, hogy mi történne, ha azoknak, akik ilyen-olyan okoknál fogva – de leginkább a gyűlöletük által vezérelt- támogatóknak is anyagi felelősséget kellene vállalniuk a saját maguk által támogatott politikai párt jogilag is bizonyítható kártéteményért.
    Ez az idő még messze van, sőt könnyen lehet, hogy el sem jön. De ennyire nyilvánvalóan szembeköpni egy egész ország népét, – s félreértés ne essék ez az ál-balodalt támogatókra is vonatkozik, hiszen ez az ő szégyenük is – olyan arcátlan cselekedett, amit semmiképpen nem szabadna válasz nélkül hagyni. Természetesen nem lehet megelégedni a jog által nyújtott mentesség mögé bújás lehetőségével.

    • “Megdöbbentő számomra az ál-baloldal támogatottságának mértéke. Ugyanis ezt erkölcsi kérdésnek kellene tekinteni!”
      Számomra is megdöbbentő és ez bizony erkölcsi kérdés.

  4. Az, hogy a …………”jogszerűtlenül felvett…………… javadalmazás visszakérhető-e az mióta kérdés??? Már a kérdés feltevés módja magában foglalja a bűncselekmények elkenését…….
    Sz Kata

  5. „Ha eleged van a 24 év tolvaj milliárdosainak tobzódásából, akik sikerrel osztották meg a nemzetet,
    ráadásul velünk ásatják az árkot, ami már szakadék, mást kell bejuttatni a parlamentbe.
    Akik vállaltan a „kisember” munkások, parasztok, munkanélküliek és értelmiségiek érdekeit képviselik. Pl. a Munkáspárt: http://www.munkaspart.hu/images/dokumentumok/pdf/programA4.pdf”
    Kovács Imre

  6. Vajon miért hívták vissza Mesterházyt. Nehogy valami kiderüljön ,amitben talán az egész baráti társaság is benne van ? Végre álljanak a talpukra és vizsgálják már ki a vagyoni hátterüket ! Nekünk ,csak tiszta múltú politikusok kellenek ,Akikben a nép a jövőjük sorság kezükbe helyezhetik !

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Lakásfeltörés után szavazati jog
Marosvásárhelyre figyeljen a világ! – A nagyvilág magyar közösségeihez
Káldi József és Dr. Horváth György kézfogója (a szemellenzős gyűlölet határtalan) – Reiner Péter nyílt levele
Close