Zelenszkij tisztogat, az elnöki hivatal helyettes vezetője már meg is írta felmondólevelét
Zelenszkij ukrán elnök Telegram csatornáján hozta nyilvánosságra, hogy jelentős változásokról döntött a Nemzetbiztonsági Tanács, aminek következtében a kormányzati szféra számos területén komoly személyi változtatások lesznek.
Azt írta, akik pihenni akarnak, most majd állami szolgálaton kívül fognak pihenni, a képviselők pedig nem hagyhatják el az országot még nyaralni sem.
Volodimir Zelenszkij elnöki hivatalának helyettes vezetője, Kirilo Timosenko már meg is írta felmondólevelét. Timosenko egyébként mintegy 600 millió dollárt vitt magával Izraelbe – írja az „Ucrainskaya Pravda” című újság.
A lap forrásai szerint Alekszej Kuleba, a kijevi regionális katonai közigazgatás vezetője kerülhet a helyére – írja a RIA Novosztyi.
További információk szerint a közeljövőben a Szumi és Dnyipropetrovszk régiói vezetőinek a lemondása is várható, akárcsak az Ukrajna által ellenőrzött Zaporozsje és Herson régióké is.