KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Washington a magyar kormány megbuktatásán dolgozik

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Washington Budapesten bontja a kordonokat. Itt még kicsi a tömeg, rossz célcsoport.

Újabb és újabb megmozdulásokat szerveznek Budapestre és más nagyvárosokba azok a körök, akik legelőször a Szabadsági téri tüntetéseket szervezték. Ha visszatekintünk arra, mi történt az utóbbi hónapokban, azt láthatjuk, hogy a us citizen-ek minden tüntetésben érintettek voltak, tehát Washingtonnak valami köze van a jelenleg is zajló tüntetésekhez.

Először a Szabadság téren kezdtek kormányellenes megmozdulásokat. A tüntetés célrétege akkor még (áprilisban) a diszkriminációtól rettegő zsidó kisebbség volt – legalábbis a szervezők gondolkodása szerint, mert a tüntetésekre alig néhány tucatnyian mentek el. Így vagy a rettegés nem létezik, vagy nem azok és nem annyian rettegnek mint gondolták – nem is ez a lényeg. Tüntetés a megszállási emlékmű ellen: kordondöntés megvolt, diktatúrázás, orbánviktorozás megvolt. Amerikai sajtótámogatás megvolt. Az Amerikai Népszava felszólította az „ellenállókat”, hogy robbantsák fel a Szabadság térre épített megszállási emlékművet, ha az elkészül.

Csakhogy az emlékmű nem nagyon érdekelt senkit se. Semelyik kisebbség nem érezte diszkriminálva magát egy emlékmű miatt, amire az van írva, hogy az áldozatok emlékére. A magyar külügy felszólította az amerikai felet, hogy vizsgálja ki, mert egy amerikai lap magyar nyelven magyaroknak terrorcselekményre felhívásokat tesz közzé. Az amerikai külügy nem vizsgálta ki, mert a nevezett magyar lap amerikai, és amerikai magyaroknak, tehát amerikaiaknak írják az amerikai magyarok, tehát amerikaiak. Amerika pedig nem adja ki saját állampolgárait. Volt tehát tüntetés, volt amerikai támogatás – de ez a vonal nem működött, nem lett belőle tömeges ellenállás. A tüntetők elleni fellépés alkalmából pedig kiderült, hogy a rendőrök nem tiltakozó magyar állampolgárokat, hanem egy amerikai állampolgárt vittek be. (Fried Alice)

Attól a ponttól kezdve a magyar kormány a legkülönbözőbb támadásoknak volt kitéve. A Templeton visszadobta az államkötvényeket, a többi amerikai befektető követte a példát. A forintot hónapokon át ütötték, verték, mindent elkövettek, hogy a kormány anyagi mozgásterét csökkentsék. Bajnai Gordon saját bevallása szerint csak „a gittet rágta” a Bilderberg találkozón, amin a nyugat befolyásos emberei megállapodtak, hogy a baloldali liberális média támogatni fogja a magyar kormány eltávolítását. Azóta mit látunk? A baloldali liberális média támogatja a magyar kormány eltávolítását. Az Index.hu, a HVG, az Origo, a 444 – a liberális média teljes spektruma propagandafelületet ad minden kormányellenes tüntetésnek, és szisztematikus módon újabb és újabb célpontokra lőnek. Karaktergyilkosságok tucatjai, tüntetések tucatjai. Szisztematikus módon keresik a gyenge pontokat.

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

A Szabadság téri emlékmű ötlete nem jött be, mert senkit nem érdekelt. Miután a rettegőket sem tudták mozgósítani, lépésről lépésre újabb és újabb célcsoportokat vontak be. Látható, valójában fogalmuk sincs, kit és miért akarnak utcára vinni – teljesen mindegy nekik. A lényeg, hogy valaki tüntessen már valamiért. Miután a rettegők nem váltak be, jött az utolsó forintjaiért aggódó civilek bevonása, ilyen-olyan Facebook csoportokon keresztül. Ez a mai napig folytatódik.

Hídfő.net.ru | Netadó elleni tüntetés

Netadó elleni tüntetés – más célcsoport, jobb eredmény – nagyobb létszámú tüntetés.

A dolgok az internetadó elleni tüntetések idején vettek (volna) fordulatot. Be akarták vonni a jobboldalt, a szurkolói közösségeket is, mert a liberális fiatalság fizikailag alkalmatlan arra, hogy székházakat ostromoljon és rendőrökkel utcai harcot folytasson. Ennek ellenére Fidesz-székház ostrom is volt, amit az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, André Goodfriend személyesen felügyelt, néhány méterről nézte ugyanis, hogy megfelelően halad-e a demokráciaépítés a Fidesz-székháznál. Liberális fiatalokkal igen hamar elhalt a tüntetés, és utcai harcokat se sikerült összehozni. A liberális média gyakorlatilag sírva könyörgött, hogy menjenek már ki a jobboldaliak is. Jurtát húztak a Kossuth térre, minden elképzelhető dolgot bevetettek, ami arra utalna, hogy itt valami nemzeti jellegű dolog is készül. Csakhogy a jurta nem vált be, mert a magyar jurtában nem amerikaiak laknak. Az Indexnek még egy olyan húzása is volt, hogy a „lesz újabb békemenet” témájú publicisztikát egy barna bőrű tüntetők tömegéből kiugró négerrel hozták a címlapon. Csak hogy ösztönszinten azt a benyomást keltsék – a békemenet nem a magyar embereknek szól. Vagyis a jobboldal rasszizmusára hatva akarták távol tartani a jobboldalt attól, hogy a kormány mellett foglaljon állást a felforgatással szemben (a liberális média eszközként használja a rasszkártyát – értjük, ugye?)

Valamiért mégsem sikerült bevonni a jobboldalt a felforgatásba. A szurkolói közösségek mindeddig példátlan józanságról tettek tanúbizonyságot. Európában egyedülálló, ami történt. Hiába szervezték rá őket „véletlenül” egy másik tüntetésre, inkább hazamentek, miután a saját tüntetésükkel végeztek. A jobboldal is inkább foglalkozott azzal, hogy megint az amerikaiak kavarják a káoszt, mint, hogy éppen miért kell utcára menni és hőbörögni.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

Mindezek után, hát nem betesznek a tömegbe egy fiatal szónokot, aki saját bevallása szerint kommunista?

Hídfő.net.ru | Kommunista is tüntet?

A saját bevallása szerint kommunista szónokot a Galamus csoport és a liberálisok is reklámozták. Az igazi kommunisták azonban nem kértek belőle.

A rettegők nem váltak be. A jobboldalt nem sikerült bevonni. Majd hátha a szélsőbal! Csakhogy: a szélsőbal sem. A Munkáspárt közleményt hozott le arra vonatkozóan, hogy nem kérnek az amerikaiak és liberálisok felforgatásából. A szurkolói közösségeket nem tudták bevonni, a jobboldalt nem tudták bevonni. A kommunista szónokot egy darabig még mutogatják, hátha.

Szisztematikusan keresik a gyenge pontokat. Most utcára viszik a tanárokat. Ha az nem megy, akkor a rendőrszakszervezeteket vonják be. Teljesen mindegy nekik, csak valaki tüntessen már valamiért, hogy haladhasson a felforgatás. Sürgeti őket az idő. Január 1-jén indul az Oroszország kezdeményezésére alapított Eurázsiai Gazdasági Unió. Washingtonnak most elképzelhetetlenül fontos, hogy január 1-től egy olyan kormány legyen hatalmon, aki nem Eurázsiai Uniót akar, hanem Európai Egyesült Államokat és transzatlanti együttműködést. Hogy egy olyan kormány legyen hatalmon, aki nem a szomszédból akar energiát venni, hanem Washington katonai erővel elfoglalt lelőhelyeiről. Elképzelhetetlenül fontos. Emiatt szisztematikusan keresik a gyenge pontokat. Ha a tanárokkal se jön össze, tüntetnek majd a rendőrszakszervezetek. Vagy épp az orvosok. Vagy az egyetemisták. Az amerikaiaknak teljesen mindegy. Közeleg a január 1, indul az Eurázsiai Unió. Valahogy le akarják váltani a kormányt, ameddig még nem késő.

Ha van olyan történelmi pillanat, amikor azt kell mondani, hogy átmenetileg senki semmiért ne tüntessen, az most van. Ha a kormány lebonyolítja a keleti nyitást, az új unióban átmenetileg olyan pozícióba kerül, hogy kénytelen lesz tárgyalni. Civilekkel, tanárokkal, rendőrökkel, diákokkal, munkásokkal. Baloldallal és jobboldallal. Mindenkivel. Ez a pont azonban még nem jött el. Washington mindent megtesz, hogy megakadályozza. Washington mindent megtesz, hogy megakadályozzon egy olyan lehetőséget, ami 20-30 évben egyszer adódik. Ne hagyjuk!

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

Hídfő.net

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Washington a magyar kormány megbuktatásán dolgozik

  1. Nagyon elegem van abból, amit az USA kavar folyamatosan. Jellemző rájuk, hogy a legtöbb „civil tüntetésszervezőjük” egyáltalán nem civil, sőt, ráadásul a droggal is voltak már problémáik… A „liberális” értékrendbe ez persze belefér, de a nemzeti oldal másképpen gondolja. Tüntessenek csak ezek a nyápicok, akiket ha pár órára kint felejtünk a hidegben, már nem érdemes őket behozni…

    Lenhardtné

  2. Figyelmesen elolvasva a Hidfő.net bejegyzését elvileg elfogadható lenne. Azonban teljesen hiányzik belőle az érem másik oldala.Betelt,illetőleg betelni készül a pohár. Az amit ez a garnítura művel: NONSZENSZ! Egy nyikhaj képviselőjük annyit keres egy nap,mint egy családos ember közmunkában egész hónap alatt. Nincs jogállam,nincs jogbiztonság.Az állam nem védi meg polgárait! Fogyasztói csoportok 50-500 ezer forinttal vertek át szegény embereket és amikór különbözó hivatalokhoz fordúltunk,a polt féle ügyészség „kis összegű” csalásról besszélt. Gondolom a deviza szélhámosságot,csavargóságokat sokan ísmerik. A korrupció ekkora mint hazánkban,alig van más órszágban és közel négy millió ember nem él,csak van!
    A fidesz holdudvara közben dörzsől és MUTYI AZ EGÉSZ ORSZÁG!
    Amit lehetett szétvert a fidesz: Egészségügy-várólisták ,oktatás: csak pénzzel tanúlhat akinek van,hiába a tehetség. NYÍLT EMBERÍRTÁS FOLYIK AZ ORSZÁGBAN! A rendőrséget pénzbehajtásra használják.
    Kitesznek egy közlekedési táblát például Balatonakarattya belterületén,lakóterületnek jelölve egy olyan szakaszt,amit szántóföld övez balról,több ezer embert bírságolnak minimum 45 ezer forinttal,majd fogják a táblát és a lakóhely vége tábla előbbre kerül,tehát már nem is lakóterület,ahol a nyolcvannal küzlekedő embereket megbírságolták!
    Több ezer elkeseredett ember hagyta el családját,hazáját ,lett reménytelenségben öngyílkos!
    Soha nem voltam kommunista,de azt kell,hogy mondjam,ha a rendszernemváltozás nem tőrténik,sok százezer ember ilyen lehetetlen,ellehetelenúlt helyzetbe nem került volna és az ország vagyona megvolna!

    civilkontroll veszprém
    Szabó József

    1. Kedves József! Cyránó után szabadon: Én magamat kigúnyolom, de mástól ezt nem tűröm! Először csináljanak rendet a saját hazájukban!
      Gyuri úr

  3. Persze, hogy a pufajkás utódait támogatják hiszen nem gondolom, hogy a világtörténelmében volt olyan az eladó fizetett volna azért hogy megvegyenek egy bankot mint annak idején a ge a bb-ot! A kocsis schucmann rabbi elvtárs elvtárs lenullázta teljes energia szektorunkat, nem véletlen, hogy ezek a patkányok az usa kedvencei! Érdekes módon az a korrupció nem vágta ki a biztosítékot dzsungel szökevény majomnál!

  4. Én úgy látom, egy hatalmas színdarabnak vagyunk tanúi! Melyben a Fidesz is aktív résztvevő! Egy olyan labdát kellett a kormánynak feldobnia amibe a tömeg végre belerúg. Tehát ez a látszólagos Fideszre támadás valóban csak látszólagos, emögött a folyamat mögött sokkal alattomosabb terv húzódik!!

  5. Washington DC is not the USA. See the recent elections, duuuh!? The above article is a tipical Putinist KGB piece of propaganda. The Soros US liberals days are numbered, and BHO is a lamest of all ducks since 2008.
    Monarchy

  6. ID:”Washington a magyar kormány megbuktatásán dolgozik”

    Ó nem kell nekik azon dolgozni!
    Pont elégé dolgozik az azon, hogy megbukjon!
    Ma találtam ezt a cikket:

    ORBÁN-FIDESZ-KDNP AZ AIG BOTRÁNYBAN? – ADD TOVÁBB! (az okirati bizonyítékok megvannak, nyilvánosságra hozataluk hamarosan)
    1. A bankjaink biztosítást kötöttek egy biztosító és pénzügyi közvetítő társasággal, hogy ne szenvedjenek kárt, ha esetleg nem tudnánk már fizetni a hiteleinket
    2. Sok magyar devizahiteles bankjának a biztosítója, az amerikai AIG biztosító.
    3. Ha nem tudnánk fizetni a hiteleinket, akkor az AIG biztosító köteles a bankjainkat kártalanítani
    4. A magyar devizahitelek fele bedőlt, mert az emberek nem tudták fizetni a hiteleiket
    5. Ezért a magyarországi bankoknak az AIG amerikai biztosító a mai napig már TÖBB MILLIÁRD DOLLÁRT kifizetett kártalanításként
    —- MOST JÖN A LÉNYEG ELSŐ RÉSZE
    6. 2014-ben a devizahitelesek és az ügyvédek kiharcolták, hogy a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) állapítsa meg azt, hogy a bankjaink csaltak és mondja ki, hogy a szerződéseink érvénytelenek
    7. A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) 2014. június 16-án 2/2014 PJE határozatában kimondta, hogy a szerződéseink semmisek abban az esetben, ha a szerződés megkötésekor nem kaptunk kellő tájékoztatást arról, hogy valójában mekkora és milyen típusú kockázatot vállaltunk
    8. Minden magyar és külföldi gazdasági és jogi szakértő egyetért abban, hogy a bíróságokon minden magyar devizahitelről kiderülne, hogy nem kaptunk kellő tájékoztatást, azaz kiderülne, hogy a SZERZŐDÉSEINK ÉRVÉNYTELENEK, SEMMISEK
    ——- MOST JÖN A LÉNYEG MÁSODIK RÉSZE
    9. Ha a magyar bíróságok kimondanák azt a tényt, hogy a magyar devizahitel szerződések érvénytelenek, akkor ez azt jelenti, hogy a bankjaink nem csak minket raboltak ki, hanem a saját biztosítójukat, az amerikai AIG biztosítót is! – hiszen a bankjaink kamu szerződések bedőlése jogcímén vettek el pénzt az AIG-től…az érvénytelenség a szerződésekhez kapcsolódó ügyletekre is kihat
    10. ha kiderülne a szerződéseinkről, hogy semmisek, akkor több milliárd dollárt kellene a bankjainknak visszafizetniük az AIG amerikai biztosítónak
    —– MOST JÖN A LÉNYEG HARMADIK RÉSZE
    11. Abból az irtózatos mennyiségű pénzből, amit a Bankjaink az AIG-től és a hasonló társaságoktól jogellenesen elvettek nem csak a bankjaink kaptak, hanem a FIDESZ-KDNP népirtó kormány és cinkostársai is nyerészkedtek… különadó
    —– MOST JÖN A LÉNYEG NEGYEDIK RÉSZE
    12. Ha a szerződéseink semmisek, akkor az Orbán-Kormány nemcsak tönkre megy, de meg is bukik.
    13. Az Orbán vezette FIDESZ-KDNP Kormány nem akar ennyi pénzt a saját zsebéből visszafizetni az AIG amerikai biztosítónak és azt sem akarja,hogy a magyar bankszektor visszafizesse az ellopott pénzt az AIG-nek.
    13+1. Az AIG biztosító 2013 december 16. napján kelt Kúria 6/2013 PJE határozat után hatalmas összegeket teljesített hazai pénzintézeteknek, azonban a 2014 június 16.-án kelt 2/2014 PJE határozat után már nyilvánvalóan nem kellett volna fizetnie !
    14. Az Orbán vezette FIDESZ-KDNP Kormány tagjai nem akarják, hogy a magyar bankszektor tönkremenjen, mert a Kormány tagjainak személyes vagyona a devizahitelesek és az AIG pénzéből van ellopva hónapról hónapra
    —– MOST JÖN A LÉNYEG ÖTÖDIK RÉSZE
    15. Az Orbán-FIDESZ-KDNP Kormány egyetlen dolgot tehetett, hogy ne derüljön ki a szerződéseinkről, hogy semmisek: felfüggesztett minden bíróságon zajló devizahitel-pert.
    16. Az Orbán-Kormány egyetlen dolgot tehet, hogy a személyes vagyonából ne kelljen kártérítést fizetnie az AIG-nek és egyetlen dolgot tehet, hogy a magyar bankszektornak se kelljen visszaadnia az AIG amerikai biztosítótól ellopott pénzeket:
    AZ, HA PIACI ÁRFOLYAMON FORINTOSÍTJA A HITELEINKET, mert akkor szinte senki nem tud pereskedni és a szerződések érvényesnek látszanak
    —– MOST JÖN A LÉNYEG HATODIK RÉSZE
    17. Az Amerikai Egyesült Államok védi a saját cégét, az AIG-biztosítót. Az USA nem nézi tétlenül, hogy kirabolják országa egyik legnagyobb cégét, valószínű hogy Amerika újabb lépésre készül a hazai uzsorás bankár és politikai elittel szemben !
    18. Az USA első lépésben hadat üzent a magyar hatalmi elitnek, az Orbán-Kormánynak azzal, hogy kitiltotta Amerikából azokat, akiknek közük van a lopáshoz és azokat, akiknek a kitiltása nagy botrányt okoz itt az országban (pl.: Vida Ildikó)
    —– MOST JÖN A LÉNYEG HETEDIK RÉSZE
    19. Ezért nem hajlandó az Orbán nyilvánosságra hozni azt a dokumentumot, amelyben az USA bizonyítja azt, hogy miért tiltotta ki Amerikából Vida Ildikót és a többieket
    20. Orbánt felszólította a Jobbik párt is a parlamentben, hogy nyilatkozzon és teregesse ki a szennyest
    21. Ha Orbán kiteregeti a szennyest, akkor megbukik
    22. Ha az Orbán-Fidesz-KDNP kormány megbukik,
    AKKOR NEM LESZ FORINTOSÍTÁS PIACI ÁRFOLYAMON !!!
    Forrás: http://elgondolkodtato.com/orban-fidesz-kdnp-az-aig-botranyban/
    Ha ennek csak a fele is igaz, akkor bizonyított tény, hogy MAGYARORSZÁGOT génhibás putris és nyakkendős bűnözők vezetik!

Hozzászólás a(z) Lantos György bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük