KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vona Gábor Szegedi Csanádról

A hét elején bombaként robbant a hír, hogy Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője elismerte egy interjúban zsidó felmenőit édesanyja ágáról. Azóta áll a bál.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

A balliberális oldal megmondó fórumai sajátos identitászavarba kerültek.

Ezt a politikai tábort a nemzeti értékek gyűlöletén túl ugyanis a Jobbik ellenessége és az a meggyőződése tartotta egybe, hogy mi rasszisták, fajgyűlölők vagyunk…

Most izzadnak rendesen, hiszen Szegedi Csanád nem lett eltávolítva a Jobbikból, ahogy azt ők elvárták, sőt a borsodi küldöttek – Csanád önvallomása után – 93%-os eredménnyel választották meg megyei elnökké. „Most akkor mi van?” – kérdezik riadtan.

„Hogyan fogjuk ezután feltenni az antiszemita lemezt, hogyan fogjuk a zsidók irtására készülő Jobbikkal riogatni az embereket?”

Igen, ez elég kellemetlen nekik, mivel egyértelmű bizonyítékot nyert, hogy mi nem a származást nézzük, hanem a nemzetért való kiállást. Szegedi Csanád helye és szerepe pedig ezen a téren megkérdőjelezhetetlen.

A nemzeti oldalról is beindultak a Jobbikból kizártak, kikopottak, elzavartak és egyéb sértettségben szenvedők.

Nekik saját kudarcuk után már csak egyetlen életcéljuk maradt, hogy egykori pártjuknak ártsanak. Egységüket a bosszúvágy teremti meg. Nekik nagyon kapóra jött ez a helyzet, most aztán lehet mindenféle összeesküvés-elméletekkel támadni bennünket. Valószínűleg kifulladásig fognak habzani a témán.

Pedig a dolog nagyon egyszerű. Szegedi Csanád megtudta, hogy vannak zsidók a felmenői között.

Ez persze meglepte Őt is és a vezetőséget is, köztük engem is. De mit vártak?

Azt, hogy én vagy a társaim meg fogjuk tagadni azt az embert, akivel évek óta nap mint nap együtt harcoltunk, akivel együtt a semmiből felépítettük a nemzeti oldal második világháború utáni eddigi legsikeresebb politikai formációját?

Ellökjük az egyik bajtársunkat, valamiért amiről nem tehet? Hogy eláruljuk a saját barátunkat? Akik ezt hitték, bizonyára magukból indultak ki. Sajnálom őket és örülök, hogy nem tartoznak közénk.

Vona Gábor

Forrás: Vona Gábor blogja

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “Vona Gábor Szegedi Csanádról

  1. Jaj! Gábor, már megbocsásson, de ez szánalmas magyarázkodás.
    A zsidó származású gárdista Reiner Péter esetében mit mondott a magát Moszad-ügynöknek meghatározó Dániel? „Íme a Magyar Gárda nyilas zsidója!”
    Majd megtalálják erre is a megfelelő és önfelmentő kifejezést.
    Szóval ne… inkább ne magyarázkodjon! 🙁
    Ez Hiba, nagyon nagy hiba volt. A beismerése pedig érdem lenne. Amiből elege van ennek a népnek, az a megfelelési mánia – amit ezek szerint már önök is alkalmaznak – csakhogy ezt önöknek senki nem fogja elhinni. Sem az ellenségeik, sem a barátaik.
    Per Spegulo

  2. ADJON AZ ISTEN KEDVES GÁBOR TOVÁBRA IS FEL A FEJEL AKI EDDIG TÉGED VEZETŐNEK VÁLASZTOTT HA BÁRMI NEHÉZSÉG AKAD HA IGAZ EMBER KITART ÉS BÍZIK BENNED!HISZEK ÉS BIZOK BENNETEK!
    SZEBB JÖVŐT
    Kocsandi Gyula

  3. Morvay Krisztina is zsidó. Gyerekeit a zsidó iskolába járatja. A gülü-szemű magyar gyülölő tévémoderátorral napi kapcsolata van.
    1. Ezek szerint a jobboldali magyarságot az EU parlamentjében 2 zsidó képviseli!
    Kovács a fekete ló! Állítólag Putyinék vásárolták meg a helyét némi kis juttatás fejében a Jobbiknak.
    2. Ezek szerint nincs is képviselete az EU parlamentben a nemzeti érzelmű magyarságnak!
    Az EU vezetőségi rétegében úgyszintén sok a zsidó. Most éppen az EU parlament elnöke is zsidó: a német zsidó Schultz.
    3. Ezek szerint Szegedi Csanád, gondoljátok, nem fog támogatást kérni, esetleg védelmet, Schultztól és a többiektől?
    (Az eredeti szöveg a bizonyítékokkal:
    http://jovonk.info/2012/06/08/az-igazsag-egy-konyv-fejezeteinek-kiegeszitese)
    Kezd tele lenni a hócipőm, hogy minket magyarokat a zsidók vezessenek. Nektek nem?
    Úgy gondoljátok, a magyar azért maradt fenn ezer éveken keresztül, mert mindig mások vezették őket? Ha a válaszod NEM, akkor most vajon mi szükség van arra, hogy zsidók vezessenek? Hány magyar ül a magyar parlamentben? Végre kellene tisztázni ezt is!
    KOJO

    1. Ébred a magyarság,csak túl lassan.Egyre többen látják át,hogy a zsidóknak csak a magyarság pénze kell.
      AKI FELÉBREDT ÉBRESSZE A TÖBBIEKET IS!!!
      Ébredj magyar
      Mert elpusztul hazád
      Tespedt patópálok
      Nézik az új rablást
      Közöny és irigység
      Ássa a hon sírját
      Horváth Bertalan
      Kérhetnék aláírást is? Mert így nekem kell pótolnom,…(Híradmin)

  4. Vona! Köpj a levegőbe és gyorsan állj alá!
    Robert Dendara

  5. Most azok, akik a magyarsag ellensegei, vagy nem erzik magyarnak magukat, bujnak elo es mint fergek, ragicsaljak a magyarsag eletfajat.
    Ugy latszik a Jobbik barmit csinal, barmi tortenik a Partban, mindig talalnak „fogni valot” a Jobbikon.
    Mert akarnak.
    Ezek a kakan is csomot keresok mert nem neznek korul a Fidesz, MSZP, DK, LMP es mas alakulatok hazatajan, ahol hemzsegnek, nemcsak a mas veru, hanem a magyar szarmazasu, de idegenlelku, idegen hatsot tisztogato, magyafalo semmirekellok.
    Most jo egy nagyot „dorbezolni” Csanad szarmazasa okan, de azert eszre kell venni, hogy az ugynevezett rendszervaltas ota keves olyan igazan a magyarsag erdekeiert kuzdo politikusa volt Magyarhonnak, mint Szegedi Csanad
    Nezzunk vegig a magyarsag nagyjain es hosein, mennyi igaz magyar kerult ki azok kozol, akik vegyes veruek voltak, de rendithetetlen hazafiak, oriasai a nemzetnek !
    Na, igy mocskolodjanak, heheresszenek, ragcsaljanak az urak es holgyek !
    Es akkor, ha ok nagyobb es jobb magyarok lesznek, mint Csanad, Vona Gabor, Morvai Krisztina es a Tobbiek, akik nem a Hazat aruljak, nem a Nemzetet pusztitjak, hanem tesznek is, amit tudnak, a magyarfalokkal szemben, az ellenseges oceanban !
    Pasztorfi Istvan
    egyenek

    1. Kedves Pasztorfi Istvan!
      A zsidók soha sehol nem asszimilálódtak,hazánkban sem teszik.Jobb ezzel még most szembesülni,mint éles helyzetben.
      „Ezerszer hangoztatott kijelentés: „Csak az erkölcs tesz emberré!”
      Ennek hiányában és következtében a Föld halálra van ítélve…
      És miért? Mert egy olyan, nem emberi, csak arra hasonló faj akarja átvenni az irányítást ezen a bolygón, amely sem felelősséggel, sem képességgel nem rendelkezik ennek életben tartására, mi több, még harmóniában való együttélésre sem!”
      Horváth Bertalan

    2. Nem sikerült ez a szerecsen mosdatás pásztor elvtárs! Sz.rok a többi Magyar gyűlölő pártra mert azokról köztudott, hogy idegen zsoldban állnak! Engem és a többi hozzá szólót is a magyarnak hitt Jobbik érdekel de ezek szerint teljesen értelmetlenül mert bebizonyosodnak a vádak, hogy ez is csak egy zsidó szervezet! A jelenlegi felállás szerint nincs ma Magyarországon a szó valódi értelmében vett Magyar Nemzeti párt!
      kató rudi

  6. Érdekes és figyelemreméltó, hogy a magyarságot egyre több zsidó „képviseli”. Ez a folyamat nem kerüli el a Jobbikot sem.
    Persze, Peresz hirhedt szavait, hogy „felvásároljuk Magyarországot” nem fogja fel senki nemzetbiztonsági kockázatnak. …hisz’ csak egy államfő mondta… Sőt! „Politikusaink” egyenest elbagatellizálják.
    Ami nem sikerült 1919-ben – most közel járunk a zsidó hatalomátvételhez. A társadalom ~1%-át képviselő zsidósághoz képest a kulcspozíciók legalább ~60%-át uralják politikában, hírközlésben, pénzügyi szférában, egészségügyben.
    Ennyire tehetséges népfaj lenne? Vagy „csak” ennyire a bérenceik, árulók a politikusaink?
    Nagy Péter

  7. Nem a Szegedi Csanád a gond,hanem azok a zsidók akiknek munkát adnak a képviselői irodaházba , a jobbikos tagok azok le vannak nagy ívben sz…..va! Hegedús Tamás viszi be őket. Vona Gábornak nincs szeme?Nem látja maga körül a sok fiatal zsidót?Ezeknek adnak munkát?Majd ők fogják a kopogtatót össze szedni?A radikális képviselők meg szót sem kapnak.Vona nem egyenes ember!
    Gusztustalan amit csinálnak bent a képviselői irodaházban,tisztelet a kivétel,mert vannak még csak azokat folyamatosan távolítják el.
    Rita

Leave a Reply to Robert DendaraCancel reply