Volt moszkvai brit nagykövet: Oroszország eddig fél kézzel hátrakötve vívta ezt a háborút
Sir Tony Brenton, Nagy-Britannia volt oroszországi nagykövete a Sky Newsnak nyilatkozva azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin részleges mozgósítása „elég jelentős eszkalációja” az ukrajnai háborúnak.
Elmondása szerint Oroszország eddig fél kézzel hátrakötve vívta ezt a háborút, azért nem voltak hajlandóak mozgósítani, mert Putyin aggódott annak az orosz közvéleményre gyakorolt hatása miatt.
Most megtette azt, amit a háború kezdete óta nem volt hajlandó.
Végül elfogadta a hadserege tanácsát, és visszatért a nukleáris fenyegetéshez, mert szerinte a Nyugat is atommal fenyeget.
„Nos, nem tudom, hogy ezt elhiszi-e vagy sem, de nyilvánvalóan nagyon jelentős lépés a retorikában, ami most zajlik.”
Sir Tony Brenton hozzátette, hogy „az orosz közvélemény szemében” az, amit eddig „katonai műveletnek” neveztek, most már egyre közelebb kerül a háborúhoz.
PS / Sky News
Legfrissebb anyagaink:
Egy hónap, négy botrány: így kormányoz Magyar Péter
Egyetemektől a repülőtérig: így építi le a nemzeti vagyont a Tisza-kormány
A kárpátaljai magyarok megoldhatatlan problémái – ahogyan Lengyelországban látják
A tiszás szavazók is megéreznék: Így kényszerítené térdre a magyar családokat az új uniós országajánlás
Cs. Szabó Béla: Zelenszkij és az európai vezetők öt feltételt szabnának az igazságos békéhez
„Jelentsenek fel!” – Balla György pontról pontra zúzta szét a tiszás rágalomhadjáratot
Tegyük rendbe a tényeket: Mi az igazság Gurzó Mária videója körül?





















