KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Véres csütörtök – avagy, miért kell még mindig hazudozni?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Akármennyire elfoglalnak mindig is jelenlévő bajaink, ha azt mondjuk október, mint közelmúltunkat és jelenünket meghatározó történés, élő valóságként rengeti meg lelkünket az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke. Az összefogás, a testvéri összetartozás példája; a tizenéves és minden korosztálybeli hazáért harcoló hősök és az ártatlan, fegyvertelen vértanúk emléke.

    Elszomorító, hogy 66 év után ma sem gyászolhatjuk igazsággal a sortüzekben meggyilkolt honfitársainkat. Az ország 74 helységében sortüzekkel ontották ártatlan, fegyvertelenek vérét hatalmukat féltő, elvetemült gyilkosok. Ezekről még ma sem lehet az igazságot teljesen föltárni; leginkább vonatkozik ez az okt. 25-i Parlament előtti napra, a VÉRES CSÜTÖRTÖKRE.

Október 25-én délelőtt több irányból embertömegek vonultak a Parlament felé. A legnépesebb az Astoriától, két szovjet harckocsi kíséretében, barátságban a szovjet katonákkal. Az emberek a testüket-lelküket megnyomorító gonosz diktatúrától való szabadulás érzésétől bódult örömben semmiféle veszélyt nem éreztek, pedig volt. Fél 11 óráig vagy 30 ezer ember gyűlt a térre: asszonyok, férfiak, gyerekek. Erre számított az uralmat bitorló kommunista vezetőség. Az Államvédelmi Osztály /ÁVO/ főnöke, Piros László belügyminiszter, már 23-án este és 24-én titokban, a Kossuth teret körülvevő öt épület tetőire ávósokkal lőállásokat, gépfegyver fészkeket telepíttetett. Régi partizánokat is hívtak “harcba”. 23-án este, az országban nagy fölháborodást keltő Gerő Ernő (a Rákosit váltó diktátor) beszéde után a szentendrei “Híradó és Műszaki Tiszti Iskola” másod- és harmadéves 310 növendékét vezénylik párt és kormányzati épületek védelmére, egy kis egységet a Parlamentbe is.

     A párt Központi Vezetőség Katonai Bizottságot választ. Elnökének, Apró Antalnak 25-én reggel teljhatalmat ad katonai akciókra is. 25-én reggel a szentendrei tiszti iskola növendékei az idős “bevonult partizánoknak fegyverismereti előadásokat tartottak. Bemutatták a tárolás módját, ismertették a géppisztoly és karabély működését”. /Idézet: Jelentés az 1956. október 23-át követő időszakról. – Magyar Néphadsereg Híradó és műszaki tiszti isk. Szentendre./

Az iskola növendékei a rádiós összeköttetést is biztosították a Katonai Bizottság és a tetőn /Földművelésügyi Minisztérium épülete/ elhelyezkedő ávósok és partizánok közt. /A “rádióállomás kezelő növendéke, Matcsekievics növ. könnyebben megsérült”. – Id. mint a fentebbi h./

      25.-én kora délelőtt ávós egységek és partizánok a tetőkre! Mindent előkészítettek tehát a “dolgozó nép” vezetői a dolgozó nép elleni gyilkos merényletre. A tüntetők békés szándékkal, fegyvertelenül érkeztek a parlament elé. Gerő és Piros belügyminiszter lemondását, az ÁVO, a diktatúra megszüntetését követelték. A tömegből kivált három ember parlamenterként, fehér zászlóval kért bebocsátást a Parlamentbe. A szentendrei tiszti főiskolások kis egységének parancsnoka szólt az egyik növendéknek: “Árpi! Végy magad mellé két embert, és hozd be őket!” Amint a három tiszti iskolás elindult, egy civil ruhás – valószínűleg ávós – csatlakozott hozzájuk. Befelé menet ez a civil ruhás odaszólt a parlamentereknek: “Most megkapjátok a magatokét! Elintézünk benneteket!”  Erre Árpi növendék: “Állj!” – és a fenyegetőző felé szólt: “Ezeknek az embereknek a biztonságáért én vagyok felelős. Értve? – Indulj!”

A parlamentereket rögtön vissza is kísérték, mert senki sem fogadta őket. Nem tárgyalást tervezett a Katonai Bizottság, hanem tömeggyilkossággal való megfélemlítést.  Ebben teljes volt az egyetértés legfölsőbb vezetés, és az odavezényelt hóhérok közt.

A tűzparancsot a teljhatalmat kért és kapott Apró Antal adta ki rádión. A Földművelésügyi Minisztérium épületének tetején megszólaltak a gépfegyverek, majd nyomban négy más épületről is gyilkos tűz zúdult a védtelen tömegre, de lőttek a Parlament alagsorából is. Egy zöld ávós orosházi határőr egység (kb. 10 fővel) részt vett a gyilkolásban, és két újonnan érkező szovjet tank is. Az egyik, tüntetőkkel érkező szovjet tank viszont az FM épületről tüzelőket lőtte védve a fegyvertelen tömeget.

A tömeget támadó szovjet tankok ágyúval is lőttek. A partizánok kézigránátokat is használtak. Az embereknek nem volt hová menekülniök. 11 órától 1/2 1 – ig tartott a kegyetlen gyilkolás. A segítségül érkező mentősöket is lelőtték. Anyjával együtt legyilkolt csecsemőtől az aggastyánig minden korosztályból találunk holtakat, és sebesülteket, de főleg tanuló, fiatal és javakorabeli férfiakat és nőket.   Szemtanúk szerint a tér egyes helyein szinte lépni sem lehetett a holtak és szétroncsolt emberi testek közt; iparkodtak is azokat minél gyorsabban eltüntetni a szörnyű vérengzésért felelős komonista vezetők és hóhérok. Azóta is mindmáig folyik a felelősök védelme a tények meghamisításával, rengeteg hazugsággal. Akik megmaradtak a hatalom birtokában és utódaik, akik örökölték azt és az azzal járó jólétet ebben érdekeltek. Nem vállalták, nem vállalják tetteiket. 61 – esetleg 100 halottról beszélnek.

   195 tetőről tüzelő partizán neve ismert, ehhez jönnek a kormányőr- és odarendelt ávósok, a tüntetőket támadó két szovjet tank, és még az orosházi zöld ávósok. Ennyi gyilkos gépfegyverekkel, másfél órán keresztül! Teherautókkal hordták el a halottakat, hullaszállítók nem győzték.  A kettes metró parlamenti megállóhelye építésénél sok halottat elföldeltek, bebetonoztak.

Kórházban halt meg 250-300 sebesült. Gondos, mérlegelő számolás 1000 – 1200 halottat említ. Többségüket névtelenül temették el, de 238 név szerint ismert, temetési könyvekből. Ezek után mondhatjuk, hogy a LEGFÖLHÁBORÍTÓBB HAZUGSÁGGAL a KOSSUTH TÉRI EMLÉKHELYEN találkozhatunk, és az emlékhelyet ismertető Nemzet Főtere Füzetekben, Németh Csaba írásában, neves lektorok jóváhagyásával. Ott 71 Kossuth téren meghalt személyazonosságát ismeri és le meri írni: “Hogy pontosan hogyan és milyen okból zajlott le a tömegmészárlás, talán már soha nem tudhatjuk meg.”

    Ez bizony mérhetetlen gyalázat, és nem kegyeleti emlékezés a hazájukért életüket feláldozókról. Albert Camus megrázó sorai is olvashatók ebben a füzetben: “…csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha, és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” Most sem kell messzi keresni árulókat.

Gégöl Géza

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás