Véres csütörtök – avagy, miért kell még mindig hazudozni?

Akármennyire elfoglalnak mindig is jelenlévő bajaink, ha azt mondjuk október, mint közelmúltunkat és jelenünket meghatározó történés, élő valóságként rengeti meg lelkünket az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke. Az összefogás, a testvéri összetartozás példája; a tizenéves és minden korosztálybeli hazáért harcoló hősök és az ártatlan, fegyvertelen vértanúk emléke.

    Elszomorító, hogy 66 év után ma sem gyászolhatjuk igazsággal a sortüzekben meggyilkolt honfitársainkat. Az ország 74 helységében sortüzekkel ontották ártatlan, fegyvertelenek vérét hatalmukat féltő, elvetemült gyilkosok. Ezekről még ma sem lehet az igazságot teljesen föltárni; leginkább vonatkozik ez az okt. 25-i Parlament előtti napra, a VÉRES CSÜTÖRTÖKRE.

Október 25-én délelőtt több irányból embertömegek vonultak a Parlament felé. A legnépesebb az Astoriától, két szovjet harckocsi kíséretében, barátságban a szovjet katonákkal. Az emberek a testüket-lelküket megnyomorító gonosz diktatúrától való szabadulás érzésétől bódult örömben semmiféle veszélyt nem éreztek, pedig volt. Fél 11 óráig vagy 30 ezer ember gyűlt a térre: asszonyok, férfiak, gyerekek. Erre számított az uralmat bitorló kommunista vezetőség. Az Államvédelmi Osztály /ÁVO/ főnöke, Piros László belügyminiszter, már 23-án este és 24-én titokban, a Kossuth teret körülvevő öt épület tetőire ávósokkal lőállásokat, gépfegyver fészkeket telepíttetett. Régi partizánokat is hívtak „harcba”. 23-án este, az országban nagy fölháborodást keltő Gerő Ernő (a Rákosit váltó diktátor) beszéde után a szentendrei „Híradó és Műszaki Tiszti Iskola” másod- és harmadéves 310 növendékét vezénylik párt és kormányzati épületek védelmére, egy kis egységet a Parlamentbe is.

     A párt Központi Vezetőség Katonai Bizottságot választ. Elnökének, Apró Antalnak 25-én reggel teljhatalmat ad katonai akciókra is. 25-én reggel a szentendrei tiszti iskola növendékei az idős „bevonult partizánoknak fegyverismereti előadásokat tartottak. Bemutatták a tárolás módját, ismertették a géppisztoly és karabély működését”. /Idézet: Jelentés az 1956. október 23-át követő időszakról. – Magyar Néphadsereg Híradó és műszaki tiszti isk. Szentendre./

Az iskola növendékei a rádiós összeköttetést is biztosították a Katonai Bizottság és a tetőn /Földművelésügyi Minisztérium épülete/ elhelyezkedő ávósok és partizánok közt. /A „rádióállomás kezelő növendéke, Matcsekievics növ. könnyebben megsérült”. – Id. mint a fentebbi h./

      25.-én kora délelőtt ávós egységek és partizánok a tetőkre! Mindent előkészítettek tehát a „dolgozó nép” vezetői a dolgozó nép elleni gyilkos merényletre. A tüntetők békés szándékkal, fegyvertelenül érkeztek a parlament elé. Gerő és Piros belügyminiszter lemondását, az ÁVO, a diktatúra megszüntetését követelték. A tömegből kivált három ember parlamenterként, fehér zászlóval kért bebocsátást a Parlamentbe. A szentendrei tiszti főiskolások kis egységének parancsnoka szólt az egyik növendéknek: „Árpi! Végy magad mellé két embert, és hozd be őket!” Amint a három tiszti iskolás elindult, egy civil ruhás – valószínűleg ávós – csatlakozott hozzájuk. Befelé menet ez a civil ruhás odaszólt a parlamentereknek: „Most megkapjátok a magatokét! Elintézünk benneteket!”  Erre Árpi növendék: „Állj!” – és a fenyegetőző felé szólt: „Ezeknek az embereknek a biztonságáért én vagyok felelős. Értve? – Indulj!”

A parlamentereket rögtön vissza is kísérték, mert senki sem fogadta őket. Nem tárgyalást tervezett a Katonai Bizottság, hanem tömeggyilkossággal való megfélemlítést.  Ebben teljes volt az egyetértés legfölsőbb vezetés, és az odavezényelt hóhérok közt.

A tűzparancsot a teljhatalmat kért és kapott Apró Antal adta ki rádión. A Földművelésügyi Minisztérium épületének tetején megszólaltak a gépfegyverek, majd nyomban négy más épületről is gyilkos tűz zúdult a védtelen tömegre, de lőttek a Parlament alagsorából is. Egy zöld ávós orosházi határőr egység (kb. 10 fővel) részt vett a gyilkolásban, és két újonnan érkező szovjet tank is. Az egyik, tüntetőkkel érkező szovjet tank viszont az FM épületről tüzelőket lőtte védve a fegyvertelen tömeget.

A tömeget támadó szovjet tankok ágyúval is lőttek. A partizánok kézigránátokat is használtak. Az embereknek nem volt hová menekülniök. 11 órától 1/2 1 – ig tartott a kegyetlen gyilkolás. A segítségül érkező mentősöket is lelőtték. Anyjával együtt legyilkolt csecsemőtől az aggastyánig minden korosztályból találunk holtakat, és sebesülteket, de főleg tanuló, fiatal és javakorabeli férfiakat és nőket.   Szemtanúk szerint a tér egyes helyein szinte lépni sem lehetett a holtak és szétroncsolt emberi testek közt; iparkodtak is azokat minél gyorsabban eltüntetni a szörnyű vérengzésért felelős komonista vezetők és hóhérok. Azóta is mindmáig folyik a felelősök védelme a tények meghamisításával, rengeteg hazugsággal. Akik megmaradtak a hatalom birtokában és utódaik, akik örökölték azt és az azzal járó jólétet ebben érdekeltek. Nem vállalták, nem vállalják tetteiket. 61 – esetleg 100 halottról beszélnek.

   195 tetőről tüzelő partizán neve ismert, ehhez jönnek a kormányőr- és odarendelt ávósok, a tüntetőket támadó két szovjet tank, és még az orosházi zöld ávósok. Ennyi gyilkos gépfegyverekkel, másfél órán keresztül! Teherautókkal hordták el a halottakat, hullaszállítók nem győzték.  A kettes metró parlamenti megállóhelye építésénél sok halottat elföldeltek, bebetonoztak.

Kórházban halt meg 250-300 sebesült. Gondos, mérlegelő számolás 1000 – 1200 halottat említ. Többségüket névtelenül temették el, de 238 név szerint ismert, temetési könyvekből. Ezek után mondhatjuk, hogy a LEGFÖLHÁBORÍTÓBB HAZUGSÁGGAL a KOSSUTH TÉRI EMLÉKHELYEN találkozhatunk, és az emlékhelyet ismertető Nemzet Főtere Füzetekben, Németh Csaba írásában, neves lektorok jóváhagyásával. Ott 71 Kossuth téren meghalt személyazonosságát ismeri és le meri írni: „Hogy pontosan hogyan és milyen okból zajlott le a tömegmészárlás, talán már soha nem tudhatjuk meg.”

    Ez bizony mérhetetlen gyalázat, és nem kegyeleti emlékezés a hazájukért életüket feláldozókról. Albert Camus megrázó sorai is olvashatók ebben a füzetben: „…csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha, és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” Most sem kell messzi keresni árulókat.

Gégöl Géza

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!