Végveszélyben – ez már nem nevetséges, ez már röhejes!

Avagy a Gyurcsány-klón kétségbeesett rúgkapálása

Először nem értettem a dolgot. Igaz, hogy csak fél szemmel sandítottam a képmutatóra*, asszem éppen a konyhában sertepertéltem, valami vacsoraféleség elkészítésével bíbelődtem, amikor megláttam a sötétöltönyös alakot a széksorokkal zsúfolt terem közepén.

–        Ez meg mi a rossebet keres itt má megen? – mondok magamnak.

Akkor veszem csak észre, hogy nem is a ripacskodó műminiszterelnök, hanem az ifjú titán az (ti tán tudjátok mire használni). Mint valamiféle MLM (ejtsd: emelem, leemelem, elemelem) rendszerű termékértékesítő cég rosszul sikerült meeting összejövetele, ahol a gyémánt kategóriás nagymenő magyarázza az egyszerű csóringereknek, hogy hát persze, tik is az ígéret és a siker kapujában álltok, de amíg odáig elértek, még nagyon, de nagyon sokat kell dolgoznotok. De ne csüggedjetek, mert megéri. Igaz, hogy én azér’ lettem ilyen sikeres (no és persze gazdag:-), mert a legjobb időben voltam a legjobb helyen, és ti nagy valószínűség szerint soha a büdös életben nem lesztek sem a legjobb helyen sem a legjobb időben, de azér’ csak higgyetek nekem. ’Oszt ígér nekik fűt-fát.

Az öltönyös járkál össze meg vissza. Még a környezet, a megroggyant öreg hallgatóság is szinte megszólalásig ugyanaz, csak a felülős bárszék hiányzik. Tudják, az, amelyikről olyan nyeglén, féloldalasan le lehet nézni a népre, vagy a népet. Kinek, ahogy tetszik.

(*Képmutató= a székelyek találó elnevezése a televízióra. Asszem ebben megint minden benne van.)

A zűrzavar és a fejetlenség teljes. A kakofónia a tetőfokára hágott. Mégiscsak van valami abban, hogyha rövid kampány elé is nézünk, az minden bizonnyal sokkal mocskosabb és hazugabb lesz, mint amilyet bármelyikünk valaha is el tudott volna képzelni. Miközben jó sorsom okán (már amennyire ezt jó sorsnak lehet nevezni) röpke pillantást vethetek a Fidesz nevével fémjelzett „Érvelő kártyára”, néhány méterrel odébb a leszbikusságát nyíltan felvállaló egykori „Hallgass a szívedre, szavazz a…” nem is tudom hirtelen kire, mára kissé kigömbölyödött nőszemély közli velem, hogy „Jobbról át…”.

Beszarás.

Beleolvasok ebbe is, beleolvasok abba is, de akármelyiket nézem, az egymást túllicitáló ígérgetések és kívánságlisták, felsorolások közepette újra meg újra csak ugyanahhoz a ponthoz, ha tetszik a kályhához, vagy origóhoz térek vissza, folyton csak egy kérdés motoszkál bennem: „És eddig miért nem?”

Eddig hol vótatok, arany csillagvirág? Miért pont most gyütt el az ideje? Miért nem előbb? Ha ennyire jól tudjátok, hogy mit köllene csinyáni, eddig mér nem csinyátátok?

(Ha egészen autentikus szeretnék lenni, a mondat végére kívánkozna befejezésképpen a népnemzeti, valamint az urbánus frazeológia szóhasználatában mára már teljesen meghonosodott és gyakorta lezáró akkordként alkalmazott: „basszátok meg!” szófordulat is, de ettől ez esetben most eltekintünk.)

Szóval, gyünnek ám a jelzésértékű momentumok, csak oda köll rájuk figyelni!

Megmondom az őszintét, amíg a többiek kitűnő elemzésekkel (Az elmúlt húsz év szakértelme – gazdasági csőd és erkölcsi pöcegödör), vagy „Parancsra tettem!” – ez utóbbi mű e cikk írásakor még nincs kint, de a szerző már olvashatta) -, szóval, amíg kenyeres pajtásaim ilyen és ehhez hasonló anyagok megírásával múlatják a drága időt, jómagam leginkább csak amolyan pamflet-félékkel szórakoztatom az igen tisztelt nagyérdeműt. Néhány kósza gondolat arról, hogy akar-e itt egyáltalán valaki is gyökeres változásokat, vagy pedig marad minden a régiben, a törvényhozás házának falain belül. Ne feledkezzünk meg arról az egyszerű kis axiómáról, hogy minél többen óhajtják a minél nagyobb változást, annál nagyobb és kiábrándítóbb lehet a végén a pofára esés. Ezt kéretik nem elfelejteni, amikor újabb paktumokról, vagy páncélszekrényekből idő előtt kieső csontvázakról szólnak majd a híradások.

Talán szakmai ártalom ez mostanra már, de nem lehet nem észrevenni azt, amikor minduntalan olyan mondatok hangoznak el a média nagy nyilvánossága előtt, melyek időről-időre újra alátámasztják azt a gyanakvást, amely minden esetben arra késztet, hogy benézzünk a csomagolás mögé. Még akkor is, főként akkor, ha mégoly oly csillogó is a csomagolás. Ezek felett egész egyszerűen nem lehet elsiklani csak úgy.

Zajlanak az események Hagyó Miklós körül. Ennyit ért a zarándoklat, az El Camino Santiago de Compostelába. Úgy tűnik, hamar elmúlt a hatása. Tudják, járja mifelénk egy mondás: kommunista kutyából soha a büdös életben nem lesz demokratikus szalonna. Mehet a vetítés, meg a parasztvakítás kifelé. A bukott városfunkcionárius kapcsán is többször elhangzott ellenzéki oldalról, hogy a szálakat, mint már oly sok más esetben is, tulajdonképpen Francisco, az egykori műminiszterelnök tartotta és tartja a mai napig is a kezében. Mintegy a dolgok summázataként, minden bizonnyal ezért mondta azt Balsai István, az Antall- és Boross-kormányok volt igazságügy-minisztere, most a Fidesz jogi fő hallja kendje, ami itten következik, és akkor most szó szerint idézzük a képviselő urat:

„Le kell venni Gyurcsány Ferencet arról a listáról, amely az MSZP megújulásának útjában áll.”

Na, kérem szépen, itt van az eb elhantolva!

Jó Ha Figyelünk! De még milyen jó!

Összeesküvés-elmélet? Csak úgy legyintgetünk könnyedén, hogy „Á, az ki van zárva? Ugyan kérem, kitaláció az egész?

És mégis mozog a Freud? De még, hogy?! Nem kicsit, nagyon is!

Gyerekek! Ilyen elszólások csak úgy vannak?

Pedig vannak!

Kérem tisztelettel, elgondolkoztak-e mán kigyelmetek azon, mi a jó büdös francér izgatja az éppen kormányzásra készülő, jelenleg legnagyobb ellenzéki pártot, hogy az MSZP képes-e megújulni, avagy sem? Nem annak kéne a legjobban örülnie, hogy nem képes? Mér is izgatja őket, hogy áll-e az MSZP megújulásának útjában valami, vagy valaki? És ha áll, akkor az kicsoda, vagy micsoda? Nem az lenne a logikus, hogy hadd csinálja a Feri gyerek azt, amit csinál?

Vajon miért mondta Balsai azt, amit mondott?

Talán azért, mert inkább az MSZP újuljon, mint egy senki által nem hívott, senki által nem várt, senki által nem kért új erő jöjjön? Nem lehet, hogy azért hagyták el ily szavak fogai kerítését, mert prüszkölnek, irtóznak az újtól, a jobbtól, a fiatalabbtól, a modernebbtől, attól, aki nem illik bele a képbe, nem része a megállapodásnak?

De bizony meglehet, de bizony előfordulhat. Nem kicsit, nagyon!

Mit is mondott nemrégiben Hegedűs Zsuzsa, a kétlaki szociológus hölgy, aki, ha a hagyomány állításának hinni szabad, Orbán Viktor egyik miniszter-jelölt esélyese? Aszonta – videófelvétel van róla –, hogy mindegy kire, csak a Jobbikra ne!

Én meg aszondom, hallgass a szívedre, és ha mán veszed magadnak a fáradságot és elmész szavazni, csak olyanra add a voksodat, akire az eszed is azt mondja, hogy érdemes!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő