Dohán Mihály: „Parancsra tettem!”


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

“Az elmúlt húsz év szakértelme – gazdasági csőd és erkölcsi pöcegödör” c. cikk komolyan gondolkodóba ejtett. Próbáltam felidézni az elmúlt húsz év emlékeit, a képességeim gyengeségeit némi írásos dokumentumokkal is megtámogatva és rájöttem, hogy a szerzőnek teljesen igaza van: a Fidesz csak polírozott üveggyöngyöket kínál.

Elgondolkodtam azon is, hogy miért is nincs a pártoknak – a Jobbik kivételével – programjuk. Fel kellett ismernem, hogy csak azért, mert már teljesen kézi vezérlés alatt állnak. Más oka nem lehet. A választópolgár igényli, hogy legalább ígéreteket mondjanak neki. Már olyan szegények, hogy ígérni sem tudnak? Vagy a szövegládájuk tartalmát már teljesen kimerítették? „Kiírták magukat”, mint a mondanivaló nélkül maradt írókról szokták mondani. Csak ennyit tudnak, amennyit eddig mutattak? Kész? Vége? Nem hiszem. Olyan szegények nem lehetnek, hogy ígérni se tudjanak. Ha nem négy kereket, akkor a válságra tekintettel csak hármat. Nem erről van szó! A teljesen megvalósult kézi vezérlés miatt nem írhatnak programot, mert nem tudják, hogy holnap milyen parancsot fognak kapni, és akkor szembe kell nézniük a „más a pártprogram és más a kormányprogram” kínos, őket a közvélemény előtt lejárató kettősségével. A legjobb nem mondani semmit, csak olyan hülyeségeket, mint amit a Maszop szórólapján olvastam, hogy „kezeljük a válságot, felszámoljuk a munkanélküliséget, rendbe tesszük a gazdaságot”. Bumm! Eddig – úgy látszik – csak azért nem tették mindezt, mert a zsebeik tömködésével voltak elfoglalva. De most, mivel nincs már mit ellopni, figyelmüket igazándiból a gazdaságra fogják fordítani. Bízugyám! De még mennyire! Remélem, hogy az őszödi beszéd tükrében már eszükbe sem jut kételkedni a „szakértelem” böszme szakértelmében, őszinteségében és jó szándékában. Vagy azt is lehet még tenni, amit a Fidesz: óvatosan, a gondolatokat kiherélve és a dolgokat átnevezve csipegetni a Jobbik programjából, de csak annyira, hogy nehogy a status quo megváltozzék és a világért sem leírni. Csak szálljon el szabadon a szó a szelek szárnyán, ha már ilyen jó tulajdonsága van. A liberalizmusunk azt kívánja, hogy ne szorítsuk szegényt az írás rabbilincsébe. És mindig tartsuk szabadon „csapataink tervszerű visszavonulásának” az útját. Mindezt csak és kizárólag szavazat szerzés céljából. Megtévesztésről, félrevezetésről szó sincs! Hogy is lehetne? Ez csak PR.

Ami még nehezíti szegénykéknek, mármint a „programalkotó négypárti politikusainknak”  a helyzetét, hogy a Washingtonból, Tel Avivból és Brüsszelből érkező parancsok nincsenek mindig összhangban, mert a háromfejű sárkánynak, a „gonosz tengelyének” – ahogy Hugo Chavez nevezte –  a fejei néha vitába szállnak egymással. Ha közvetlenül nem is túl gyakran, mert kétségtelenül van egy főfej a három között, amely rövid úton letorkolja a másik kettőt, az azért nem akadályozza meg a többi fejet, hogy ne adjanak néha a csatlósoknak olyan utasítást, amelyik egy másik fej rosszallását váltja ki. Vulgárisan úgy is mondhatjuk, hogy nem idegen tőlük a csalán más toldalékával való verésének az alamuszi gyakorlata. Ezt ők „diplomáciának” nevezik. Nehéz ilyen körülmények között egy ideiglenesen Magyarországra akkreditált globalista politikusnak helytállni. Nagyon nehéz! Javaslom, hogy minden olvasóm most a számítógépe előtti öt perc néma vigyázzállással fejezze ki az együttérzését irántuk, mert értünk viselik áldozatos lélekkel ezeket a terheket.

Orbán legnagyobb bűnének nem is a számtalan hazugságát tartom, amelyek között a legnagyobb az volt, amikor még miniszterelnökként egy országértékelő beszédében volt képe azt állítani, hogy kiszabadultunk az adósságcsapdából. Még csak nem is a számtalan árulását, amelyet joggal kért tőle számon Vona Gábor: „Miért vette ki a népszavazási kérdések közül a magyar földet? Miért szavazta meg a román EU-csatlakozást feltétel nélkül? Miért írta alá olvasatlanul a lisszaboni szerződést? Miért vonta vissza a kettős állampolgárságot, amit néhány nappal előtte éppen ő nyújtott be az Országgyűlés elé? Miért tartja a Jobbikot szélsőségesnek? És még sorolhatnám. A másik pedig, mindenki nézze meg, hogy az elmúlt három évben ki vállalt tényleges küzdelmet az MSZP-vel, és ki az, aki csak lapult. Én nem találkoztam a Fidesz vezetőivel az elmúlt években, azokban a kritikus pillanatokban, amikor az emberek utcára vonultak. Nem Orbán Viktort vagy Kövér Lászlót akarják börtönbe zárni, hanem Kiss Róbert Gárda-főkapitányt és engem. És hát vannak, akik már börtönben is vannak. Ők sem a Fidesz tagjai.” ( Interjú Vona Gáborral)

De nem is ezt a lapítást tartom a legnagyobb bűnének, hanem 56 tényleges, kőkemény elárulását. Mert azt tette! Ne a szavakkal törődjünk most! Támaszkodjunk inkább arra a kétezer éves örök érvényű bölcsességre, hogy „gyümölcseikről ismerjétek meg őket”. Nem arról, hogy mit mondanak, hanem arról, amit tesznek. Gondoljuk csak végig: Mi tette lehetővé, hogy 56-ban kitört a forradalom? Az, és csakis az, hogy sorozott hadseregünk volt, amelyből sokan átálltak a felkelők oldalára és szinte minden hadköteles korúnak volt katonai kiképzése. Akkor is volt zsoldos sereg, vagy legalábbis zsoldos jellegű sereg, mai szóhasználattal a szocialista „szabadság ereje”, amelyet úgy hívtak, hogy ÁVÓ. Ők voltak a megbízhatók. Ők nem álltak át. Ők válogatás nélkül lőtték a magyarokat. (Nem mondom, hogy a honfitársaikat, mert az a szó, hogy honfi, nem alkalmazható rájuk.) Több akkori egyetemistával beszéltem, aki részt vett a harcokban. Mind azt mondta, hogy nehogy azt higgyem, hogy a harcokban ők voltak a főszereplők. Ez csak a mítosz. Meg egyeseknek „Forradalom Ipar” (ld.: Holokauszt Ipar). A főszereplők azok a külvárosi munkásemberek voltak, akik megjárták a világháborút. Akik harci tapasztalatokkal rendelkeztek. Az egyetemisták, holott már nekik is volt katonai kiképzésük az akkori rendszerben, csak a beosztottjaikként viselkedtek. Ez sem kis dolog egy újonctól, sőt több nem is várható. A lényeg az, hogy a háborús tapasztalatokkal rendelkező munkások voltak 56 igazi hősei. Azok, akiket ma nem nagyon emlegetnek. A munkás ma „túlhaladott” kategória. Már az álbaloldalnak sem kell. Még a nevéből is kihajította. Liberálisék számára pedig a létező valóságnak egy nagyon kényelmetlen eleme. A baj az, hogy nélküle nincs élet. A franc ebbe a világba! Mennyivel egyszerűbb volna a liberális országlás, ha munkások helyett élelmet nem igénylő, otthont nem igénylő és családtalan dzsinnek végeznék el azt a munkát, amellyel egy liberális „entellektüel” nem hajlandó bepiszkítani a kezét. Mint az „Ezeregy Éjszakában”. Mindössze annyi megemlékezést olvastam egyszer róluk, hogy a kádári vérbosszú legtöbb áldozata munkásember volt. És vajon hányan voltak a halottak között?

Milyen következtetést vont le ebből a történelmi tényből Orbán Viktor és a Fidesz? Azt, hogy fel kell számolni a magyar honvédelmet – tetszik érteni – a honvédelmet, nem pedig a világ minden táján idegen célok szolgálatában bevethető, imperialista jellegű zsoldos hadsereget. Ő az utóbbi felállításáért harcolt eredményesen. A honvédség helyett olyan hadseregért, amely pénzért öl. Olyat, amely arra lő, amerre fordítják. Olyat, amely a magyar lakosság ellen is bevethető, mint az ÁVÓ. És emellett, mellékeredményként, felszámolták a magyar nép önvédelmi képességét. Én tökéletesen megértettem, hogy a fiatalok nem szívesen katonáskodtak egy olyan „Néphadseregben”, amely szovjet irányításnak volt alávetve, amely egyértelműen nem Magyarország, hanem legfeljebb a „szocialista világrend” védelmére, korábban pedig kifejezetten a szocializmus világméretű győzelmének a kivívására volt hivatott. Megvallom, én ma sem katonáskodnék szívesen a NATO-nak alávetett, csak névlegesen magyar, ténylegesen a nemzetközi finánctőke érdekeinek az érvényesítésére (Figyelem: nem a védelmére, mert senki sem támadja őket!) felállított imperialista hadseregben, amelyet cinikusan a „szabadság erejének” neveztek a plakátokon. Azonban a rendszerváltást követő hónapokban, amikor még azt hittem, hogy megszületett a független Magyarország, akkor elképedtem, hogy a Fidesz a honvédség fölszámolását kezdeményezte. Micsoda szemét alak, aki a saját hazája védelmére nem hajlandó, hanem fizetett őrző-védő szolgálatot, sőt, rabló hadsereget akar honvédség helyett! Orbán ezzel nem csak 56 megtagadójává, hanem Lindner Béla és a „dicsőséges” 19 örökösévé vált. Nem véletlen, hogy annak idején a Trianon megemlékezés alkalmával az egész Fidesz frakció kivonult az Országgyűlés ülésterméből. Ezért történt. Hogy megbánta? Igen, én is úgy gondolom, de csak azért, mert tartósan csökkentette a népszerűségi mutatóját. A Glatz Ferencek szerint őseink végigdúlták és rabolták Európát, a „művelt és békeszerető Európát”. (Hogy a művelt Európában az alsógatyát sem ismerték, az nem baj. Hogy nem tisztálkodtak, az sem. Csak azért lettek volna műveltebbek az őseink, mert ők mindkettővel éltek? Ugyan már!) De őseink sosem kalandoztak el Irakig és Afganisztánig. Jó, fogadjuk most el, hogy raboltak, de olyan hülyék sosem voltak, mint a mai politikusaink, hogy mások számára raboltak volna ingyen. Saját költségen! Gavallérságból! Mert „így mulat egy globalizált magyar úr”! Mert a mi „Szabadság Erejünk” úgy harcol mások érdekeiért, hogy a megbízóiktól pénzt sem kapnak érte. Mi tartjuk el őket annak érdekében, hogy stréber módon állandó „kommunista műszakot”, azaz fizetetlen műszakot tartsanak a NATO számára. Itt tartunk! Ez a szent „nemzetközi kötelezettségünk”. Amit a NATO-nak végzünk, az pontosan olyan, mint a Kádár alatti kommunista műszakok és szombatok. Ha a Glatz Ferencekben szemernyi következetesség volna, akkor a mai politikusainkról kellene elmondaniuk azokat a gyalázkodó szavakat, amelyeket őseinkről mondanak. Köztük természetesen Orbán Viktorról.

Amikor a Jobbik programjában olvastam, hogy helyre akarják állítani az ország önvédelmi képességét a sorozott honvédség újbóli fölállításával, egyértelművé vált számomra, hogy rájuk kell szavaznom. Mert nem hadseregre, hanem honvédségre van szükségünk. Mert egy demokratikus államban – ahogy az Orbánék által nem ismert és meg nem értett szent korona tan lerögzíti – a szabadságjogok csak azokat illetik meg, akik vállalkoznak a hazájuk védelmére is. Csak őket illeti meg az „egy és ugyanazon szabadság”. Aki egy független államban megtagadja a honvédelmi kötelességét, akár un. lelkiismereti okból, azt nem kell börtönbe zárni, csak megfosztani a demokratikus szabadságjogaitól, eltiltani a közügyek gyakorlásától. Nem örökre, csak az élete végéig. Mert a honvédség feladata másoknak, a másik embernek, a védteleneknek és kiszolgáltatottaknak a védelme, az „egy és ugyanazon szabadságuk”, az életük és a javaik védelme. A „szabadság erejének” hazudott zsoldos hadsereg pedig hódításra, ölésre és rablásra szolgál. Ahogy ma is teszi. Nem mindegy!

Ez Orbán történelmi bűne. Hiába fog védekezni a történelem ítélőszéke előtt, hogy „parancsra tettem”, nem fog feloldozást kapni. Azt sem mondhatja majd, hogy félrevezették, mert mára már kinyílhatott volna a csipája és felsorakozhatna a Jobbik programja mögé. De nem teszi, mert számára „Magyarország örök szabadsága” nem érték. Számára ez „jobboldali szélsőség” ami ellen – mint mondta – két tűz közé szorítva kell majd harcolnia az Országgyűlésben. Számára az, ami nekünk anyaföld, ami az életünk alapja, számára csak forgalomképes tőkejószág, és a mi felhatalmazásunk nélkül kötelezettséget vállalt arra, hogy bagóért odaadja idegen jöttmenteknek, pont úgy, ahogy az un. fejlett világ, a nemzetközi nagytőke ENSZ-nek nevezett munkaszerve útján a palesztinoknak, a bibliai Ábrahám valódi leszármazottainak a megkérdezése nélkül adta oda ősi földjüket a talmudista vallású kazár, berber és etióp származású, magukat kizárólag vallási alapon zsidónak nevező, soknyelvű embercsoportnak. Látjuk, mi lett a vége. Ez Orbán programja! Nemcsak a trianoni megemlékezésről való kivonulása nem véletlen, hanem ez sem. „Madarat tolláról, pártot testvérpártjáról” – tartja a magyar közmondás.

Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

11 hozzászólás a(z) “Dohán Mihály: „Parancsra tettem!”” bejegyzéshez

  1. Kedves Misi bácsi!
    Mint mindig,most is egyetértek minden szavával,és “hozzáteszem” a saját gondolataim is,ha megengedi.Hogy mennyire igaz,amit leirt,az csak a saját tapasztalataim alapján támasztom alá: Évek óta nem nézem a “gagyi” tv-ket,mert már nagyon régen rájöttem a népbutitásra,ezért csak az un.”nemzeti” tv-et . Azért tettem idézőjelbe,mert mint már sokan tudjuk ezek sem azok,csak szócsőként használják őket a Fidesz érdekében.Csak azok a hirek mehetnek adásba,ami ennek a pártnak az érdekeit szolgálja,és a fátyolszemű Fidesz hivőket megerősiti pártjukba vetett hitükben.Egyik sem független,és nagyon sokmindent elhallgat. Fel sem tűnik a nézőknek,hogy a Jobbik mint radikális jobboldali párt szót sem kaphat,sőt úgy kezelik,mint ősellenséget.!!! Ennek egyik példája a “kibeszélő”,ami az Echo tv-n látható minden nap,és amit évekig Pörzse Sándor és Németh Miklós Attila vezetett.- nagy sikerrel.Mint tudjuk Pörzse Sándor 2009.november végén elhagyta a tv-t,mert nem tudta tovább elviselni az egyoldalú tájékoztatást.
    Megélhetési médiamunkások mindig voltak és lesznek is,és ebbe a sorba sorolom Bayer Zsoltot ,pedig csodálatos filmet készitett az elszakitott országrészeinkről,de nem tudom tisztelni a Fidesz érdekében kifejtett tevékenysége miatt.
    Visszatérve a “kibeszélőre” ,eddig néztem,de mára odaáig jutottam,hogy a betelefonáló elvakult Fideszhivők miatt már azt sem,nembeszélve az sms-ekről,amiket irogatnak: “szeretjük Orbán Viktort és csak benne bizunk,mert 20 éve kiáll a magyarok mellett-Bakonyiak” hát ettől meg egyenesen hányinger kerülget!! Mi az,hogy kiáll a magyarok mellett? miért ő nem magyar? És ehhez hasonló “csöpögő imádat” .Vajon mit olvashatnak ezek az emberek,vajon honnan veszik az információikat akkor,amikor teljesen az ellenkezője a valóság!!! Miért nem beszélnek például arról,hogy múlt év decemberében a “magyar” parlament 329 igen és 17 nem szavazattal elfogadott egy új energetikai törvényt,amit Podolák György (mszp) és Fónagy János (fidesz) közösen nyújtott be az enregiaszektor “nagygurui” zsebének tömögetésére,amiből nem kis pénz jut a “pártkasszákba”,évi 150 milliárd!!! pl.Kapolyi László,(Vértesi erőmű)Demján Sándor(Bakonyi erőmű),mindkettő mszp-s,de ebbe a sorba tartozik Pomázi Csaba fidesz közeli nagyvállalkozó számos erőművei is!!! Ez a “nagykoaliciós erőmű mutyi”,amiről senki nem beszél!!!,mert pártérdek az elhallgatásuk.De a lényeg,és ami minket fogyasztókat érint: a termelt energiát az állam szabott áron átveszi,majd a piaci árnál,jóval magasabban továbbitja a felhasználók-azaz a nép- felé.Lekerekitve ennyi a hir,de aki kiváncsi rá,az elolvashatja a Barikád hetilap 3. számában a 13.oldalon. Hát igy vernek át minket összefogva egymással.És sajnos a sort lehetne még folytatni ,mert ez csak egy példája a közös hazaárulásuknak. Ami pedig a programokat illeti,majd február 5-én OV. elmondja a fidesz programját,ami ugyebár majd hemzseg a Jobbik-tól ellopott ötletekkel,hiszen a Jobbik január 16-án nyilvánosságra hozta,de a többi még mélyen hallgat,mert nincs neki!!! -azaz van,csak az nem a mi érdekeinket szolgálja,hanem a “láthatalan” külső erőét,aki “felvásárolja Magyarországot”.Ezért ideje már felébredni Kedves Honfitársaim!!! A megállapodás megkötetett évekkkel ezelőtt,mostmár csak rajtunk múlik,hogy hagyjuk-e.
    Ami pedig a Magyarok Szövetségét illeti,most olvastam az alt.hiren,hogy arra buzditja tagságát,ne menjenek el szavazni.Akkor most mit is akanak? Mert ha otthon maradnak,az a jelenlegi rendszer meghosszabitását jelenti.Nagyon csalódtam bennük,ez szégyen!! Kit is képviselnek ők valójában,ha ez a hir igaz ? – és mennyi igaz magyar embert megtévesztettek!!! Vukics Úr!! Ez is hazaárulás az én szememben!!!.Azok után,hogy elolvastam a Vukicsról szóló könyvet,ez a hir gyalázatos.

  2. “…őseink sosem kalandoztak el Irakig és Afganisztánig. Jó, fogadjuk most el, hogy raboltak…”
    Én itt, és most sem fogadom el, hogy az őseink kalandoztak vagy raboltak volna. Az őseink erkölcsi értékrendjébe ez egyszerűen nem fért bele. Bérharcoltak, de sosem “szórakoztak”. Tőlük idegen volt az efféle mentalitás.
    A hitelképtelen judeobolsevikok által kalandozásnak minősített hadjáratoknak az volt a célja, hogy visszaszerezzék az őseinktől korábban elrabolt sok szekérnyi kincset, aranyat és egyebet, s legfőképp az elorzott Szentkoronát. Csak azokat a nyugati településeket dúlták fel, ahol az elrablott kincsekből egyet is találtak.
    Az eleink öncélúan sosem gyilkoltak és raboltak, úgy mint a kiválogatottak bősz seregei, akik a vérben fetrengve érzik csak jól magukat, évezredek óta.
    Úgyhogy ezt az őseink nevében kikérem magunknak!
    Az írás többi részével viszont nem lehet nem egyetérteni.

    • Tisztelt Fényes István!
      Teljesen igaza van. Lehet, hogy nem fogalmaztam elég világosan. Arra kívántam csak fölhívni a figyelmet, hogyha őseink olyanok is lettek volna, amilyennek a Glatz Ferencek állítják, akkor is jobbak lettek volna, mint a mai, az iraki és az afganisztáni háborúban való részvételt megszavazó négypárti politikusaink. A kiegészítését köszönöm.
      Dohány Mihály

  3. 😀
    Ne a múltban éljünk már ember!
    Haladjunk előre. Annyira mindegy, hogy Jobbik vagy rosszabbik van hatalmon, mindegyik a saját érdekei szerint fog cselekedni, és mindig lesznek csoportok akiknek rossz lesz és lesznek akiknek jó lesz.
    Az örökös egymásra mutogatás, ideológiák és demagógiák gyártása helyett inkább egymás szemébe kellene nézni és beszélni. haladni előre….
    honvédség… ki fogja fizetni? miből?
    Trianon? … hagyjuk már, lassan 100 éve volt, az már töri…
    Mi a pálya Adolffal? 😉

    • A véleménye elkeserítő. (A névválasztásához mérten pedig egyenesen elképesztő.) Úgy tűnik, maga sajnos semmit sem ért a világból. Nagy kára ez a nemzetnek (már amennyiben magyar ember). Arra azért rávilágítanék, hogy ez az ország az ilyesféle “gondolkodás” miatt is van a jelen helyzetében. De magának, úgy látom, ezt is felesleges mondanom, mert alighanem azt sem érti (bár értené!) és érzi, hogy egyáltalán milyen helyzetben van ez az ország. E tudatlansága annál is inkább elszomorító, mivel a jelek szerint tud netezni, így alkalma és lehetősége is lenne kimerítően tájékozódni, hogy értse mi történik maga körül ebben az országban és az egész nagyvilágban. Ám ne keseredjen el, ha rátalált erre az oldalra, az már jó jel, hisz itt is sokat tanulhat.
      Egy komolyabb hozzászólásnál kíváncsi lettem volna, hogy mit ért az előre alatt? Így viszont ne fáradjon a kifejtésével!
      Egyébként a szakadék felé is lehet előre haladni.
      Nem bántani akartam, csak felrázni! Tudja van egy szállóige: “Érted haragszom, nem ellened!”

    • Turul!
      Úgy látom, hogy Ön sosem hallott arról, hogy a török uralom 150 évig tartott Magyarországon. Persze, akkor is voltak, akik a törökké válást preferálták.
      Mondja, miből fizetik a világ legdrágább hadseregét, az egész világon mindenütt bevethető zsoldos “szabadság erejét”? Arra sem gondolt, hogy menyi munkanélküli segélyt vesznek fel a sorköteles korú munkanélküliek? Az sem jutott eszébe, hogy mennyibe kerül az alkalmi katasztrófa védelem, amelyet valaha a honvédség olcsón ellátott. Azon sem gondolkodott, hogy mi a magyarázata annak, hogy a mai “fejlett, hatékony, kapitalista, magán piacgazdaság nem képes a honvédséget fenntartani, a fejletlen, rossz hatékonyságú, túlcentralizált és bürokratikus szocialista tervgazdaság viszont képes volt rá? Látja, itt a pénz! Ajánlom továbbá, hogy tanulmányozza a Jobbik programját.
      Dohán Mihály

  4. “turul”!!!
    A hozzászólásodért a societas-tól kapsz 2 db.piros bögrét,+ 1 db piros sálat,t!!( amire fel is köthetnéd magad,csak úgy kijózanodásként) tőlem pedig 2 nagy taslira számithatsz,ha akarod élőben is, a Trianon-al kapcsolatos megjegyzésedért,azután mehetsz előre szembenézni a gödör aljával,ha még lessz erőd.!!!

    • Évaanyu!
      Miután felkötöttem magam az általad hurkolt piros sállal és lekevertél két taslit, szívesen beszélgetek veled bármiről, két piros bögre tea vagy kávé mellett.

  5. A világot értem és közgazdász szemmel nézem. A világot pedig egy jó ideje a pénz, a profit mozgatja (sajnos). A nemzeti érdekek fontosak számomra is de a világot körülöttünk nem ez mozgatja. Ahhoz pedig túl kicsik vagyunk, hogy ezen globálisan változtassunk .
    Ha a világ körülöttünk a profit által mozog (pénz=profit=hatalom) akkor kénytelenek vagyunk alkalmazkodni méretünkből adódóan, tehát előre kell haladnunk, egymás mellett és a lehető legjobban alkalmazkodni és kihasználni a lehetőségeket.
    Az, hogy eljutottam erre az oldalra, azért van mert folyamatosan igyekszem tájékozódni és megismerni a részleteket minden oldalról, nem csak az általam elfogadott nézeteket fújom. Úgy gondolom ma itthon ez a legfőbb probléma. Mindenki a magét fújja (főleg onnan fentről) abból a célból, hogy minél több embert (szavazatot) állítson maga mellé, aztán majd lesz valami. (ugyebár egy dolog a választási ígéret és más az ami lesz belőle).
    Önnel ellentétben egy komment alapján nem ítélem meg (el), nem tartom tudatlannak, csupán úgy gondolom, hogy másik szemszögből nézi a dolgokat és onnan logikusan gondolkodik. Sok mindenben igaza van Önnek és a cikk írójának is, de más-más nézőpontból nézve a dolgokat, sokféle színe lehet ugyanannak az dolognak.
    Én nem szeretem ha hülyére vesznek ezért próbálkozom a lehető legtöbb szempontból nézni a dolgokat, megpróbálok elfogulatlan lenni, annak ellenére, hogy van képviselt álláspontom.
    Hasonló hozzászólást tettem már a túloldalon is, ott is támadtak érte, sőt volt olyan narancssárga oldal ahol moderálták is a hozzászólást.
    A névválasztás pedig szándékos volt, semmi közöm hozzá, éppen ezért.

    • Kedves “turul”!
      Úgy látom, megpróbál magáról valami érdekes, különleges, mondhatni egyedi képet kialakítani, de sajnos, eddig csak egy kaméleon kerekedett ki belőle. Afféle “nesze semmi, fogd meg jól” képződmény.
      “Ha a világ körülöttünk a profit által mozog (pénz=profit=hatalom) akkor kénytelenek vagyunk alkalmazkodni méretünkből adódóan, tehát előre kell haladnunk, egymás mellett és a lehető legjobban alkalmazkodni és kihasználni a lehetőségeket.” – írja Ön hozzászólásában. Nos, ez egyrészt zavaros, megfoghatatlan (Mi az, hogy előre haladni Ön szerint? Akkor, mit gondol, hová jutunk, merrefelé? Aztán mit jelent az, hogy egymás mellett? Talán lehetne egymáson is, vagy hogyan másként?), ráadásul meglehetősen opportunista, gyáva álláspont, hiszen nem kell mindenben azonosulni a világgal, még ha kevesen vagyunk is, ugyanis az embernek (már aki annak tartja magát) kell lennie erkölcsi, etikai és értelmi tartásának, akaratának, hogy fenkölt szót használjak, lelkiismeretének is az eszén kívül. Ezeken keresztül képes különbséget tenni jó és rossz, tisztességes és tisztességtelen dolgok között (micsoda elavult fogalmak egyesek szerint, de léteznek!). Mivel pedig szabad akarattal rendelkezünk, ezért felelősek is vagyunk tetteinkért, kijelentéseinkért, s nem ment fel bennünket, hogy merre halad a világ (ahogy a mai bunkók mondják: mi a trendi), s azt mi vezérli. Ezzel azok szoktak védekezni, akik ki akarnak bújni a felelősség alól. Így viselkednek a háborús bűnösök is, amikor a parancsra hivatkoznak!
      Kedves Uram! Jó lenne, ha a homályos észosztás helyett tisztázná magában, hol is áll, mi az ön erkölcsi, etikai és hazafias alapvetése, mert ez ma kardinális kérdés kell, hogy legyen mindenki életében. Ez határozza meg ugyanis, hogy szerinte merre van az a bizonyos “előre”!
      Végül érthetetlen számomra, miért választ olyan álnevet, amihez semmi köze? Ez is azt mutatja, hogy nincs még rend a fejében (vagy éppenséggel nagy a rend, csak itt nem meri felvállalni?).
      Kívánom, hogy sikerüljön világosságra jutnia a homályból.
      Maradok tisztelettel:
      Czakó István, aki egy matematikus szemével nézi és érti a világot

  6. Kedves “turul”
    Valóban más szemszögből nézem a körülöttem lévő dolgokat,mert a való-világban élek,és azt látom,amit látni kell!,ami körülöttem történik,,zajlik. Amit pedig Trianonról irt,az számomra elfogadhatatlan,változatlanul. “Sokféle szine lehet ugyanannak a dolognak”-ezt Ön irta.Én sajnos nem látom ilyen szinesnek a világot,de gondolom,hogy a korából kiindulva okozza a “szinességet”,amit lát.Pontosan azért,mert közgazdászként aposztrofálja magát,tudnia kellene logikusan gondolkodni,és nem homályosan fogalmazni.Mivel én nem közgazdász vagyok,engedje meg nekem,hogy sokkal egyszerűbben,érthetőbben fogalmazzak,amit mindenki meg is ért. A “túl kicsi vagyunk ” fogalmát,pedig felejtse el,azért tartunk itt,mert ezt “plántálták” innen is-onnan is a magyar emberek agyába. Ezen túl kell lépni,mert nem igaz.Ha tisztában van a múltunkkal,akkor egyet kell hogy értsen velem.Az “kicsi” csak,akit azzá tesznek,mert hagyja!!
    Egyébbként azért irtam a societás -féle dolgokról,( ha valóban olvassa a neten megjelenő oldalakat akkor tudnia kell miről is beszélek) mert “idétlen” volt a hozzászólása,-mindahhoz,amit a publicisztika irója leirt-erről viszont Ön tehet.
    Üdvözlöm:D.Éva

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Olvasónktól: Biztosítós tortúra
Az elmúlt húsz év szakértelme – gazdasági csőd és erkölcsi pöcegödör
Tilos a gárdistáknak az éhezők és számkivetett fagyoskodók megsegítése
Close