KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vége a kutatási szabadságnak! – Gyöngyösi Mártont feljelentette, a Jobbik ellen ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett az MSZP

A nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadása miatt feljelentette Gyöngyösi Mártont, a parlament külügyi bizottságának jobbikos alelnökét Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő.

    Steiner Pál pénteken sajtótájékoztatón elmondta: a feljelentést a legfőbb ügyészségen tették, noha a vádhatóságnak véleményük szerint hivatalból kellene eljárnia a jobbikos képviselővel szemben….

    Az MSZP-s politikus azt is bejelentette, hogy a pártelnökkel közösen a XI. és XXII. kerületi ügyészségen törvényességi ellenőrzési eljárást kezdeményezett a Jobbik ellen, miután Gyöngyösi Márton a párt politikusaként a The Jewish Chronicle című folyóiratnak adott nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyarországi áldozatainak a számát, azt a tényt, hogy több százezer magyar állampolgárt zsidó származása miatt gyilkoltak meg, illetve deportáltak a második világháború alatt.

    Az MTI kérdésére Steiner Pál közölte: a törvényességi ellenőrzés során az ügyészség azt vizsgálja, hogy a Jobbik tevékenysége megfelel-e az alaptörvénynek, és ha működését alkotmányellenesnek találja, a folyamat vége a párt feloszlatása lehet.

MTI – 2012. február 10.

Hát itt tartunk! Már kételkedni sem szabad! Ez már a gondolati szabadság lábbal tiprása! Mint ha kőbe vésett igazság lenne az áldozatok száma! Itt a tudományos kutatási szabadság teljes eltörlése! Aki meg meri kérdőjelezni a zsidók által kiagyalt számot, bíróság elé kerül! (NIF)

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Ukrán védelmi ipari létesítményekre csapott le az orosz légierő

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Vége a kutatási szabadságnak! – Gyöngyösi Mártont feljelentette, a Jobbik ellen ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett az MSZP

  1. Az tetszene a mszp-s bandának, hogy a Jobbikot feloszlassák! Ha már valamilyen pártot fel kell oszlatni, hát inkább a mszp-t, akik külföldön ócsárolják a Hazát, egyértelműen rossz hírünket keltik.

  2. Bár az emeszpét kellene feloszlatni, tudjuk, hogy ez nem következik be. A fidesz is nagyon szívesen látná a JOBBIK feloszlatását, tehát nem kizárt, hogy feloszlatják a pártot. Akkor a békés átmenetnek lőttek.
    (Ez eddig is nyilvánvaló volt.)

  3. A Holokauszttagadás büntethetőségével kapcsolatban, ajánlom figyelmükbe az alábbi néhány sort.

    „I disagree with what you say, but I will defend to the death your right to say it”?
    François-Marie Arouet (21 November 1694 – 30 May 1778), better known by the pen name Voltaire, was a French Enlightenment writer,
    essayist and philosopher known for his defence of civil liberties, including freedom of religion and the right to a fair trial.
    ***********
    „In a time of universal deceit, telling the truth is a revolutionary act” (George Orwell).
    ***********
    „It is true that you may fool all of the people some of the time;
    you can even fool some of the people all of the time; but,
    you can’t fool all of the people all of the time!”
    Abraham Lincoln (February 12, 1809 – April 15, 1865)

    A Holodomort, 1932/33-ban a sztálini Szovjetunióban mesterségesen előidézett éhínséget, amely nyolc millió ember, köztük három millió gyermek halálát okozta, évtizeden keresztül tagadták az elkövetők és utódaik. Börtön, vagy halálbüntetés várt azokra, akik a hivatalos álláspontot meg merték kérdőjelezni.

    Az 1939-ben Német helyett, szándékosan a Szovjet hadifogságot választó (Abban a tévhitben voltak, hogy jobb bánásmódban lesz részük, mintha Német hadifogságba kerülnének)(!) és 1940 május/júniusában a Katyni erdőben több mint 20ezer Lengyel katonatiszt legyilkolását ugyanazok követték el, akik a Holodomort. Évtizeken keresztül ezt is tagadták! Nürnbergben, először a Németeket vádolták evvel, de később Szovjet nyomásra ezt a vádpontot törölték a listáról. A Katyni tömeggyilkosság ügyében a Szovjetek Leningrádban 1946-ban rendeztek egy „Koncepciós” pert, amikor is a vádlott Német katonatisztek beismerték, hogy a Lengyel tiszteket ők gyilkolták le a Katyni erdőben. Ezeket a Német katonatiszteket halálra ítélték és felakasztották.
    Az egész Világ ma már tudja az igazságot a Holodomorral és a Katyni tömeggyilkossággal kapcsolatban is.

    Ma 2012-ben még mindig vannak megkérdőjelezhetetlen tényként kezelt állítások a közelmúlt némely történelmi eseményével, többek között, a Zsidó Holocausttal kapcsolatban.
    Remélhetőleg hamarosan ebben a kérdésben is megszűnik a tiltás, és szabadon, börtön, nyílt, vagy burkolt üldöztetés nélkül lehet majd ezt a kérdést is tanulmányozni. Ez mindannyiunk közös érdeke.

    1. Sajnálatos módon ismételten és hansúlyozottan fel kell hívnunk korunk média-birodalmait és egyes liberálisnak mondott politikai köröket és gazdáikat a pénzarisztokráciát, hogy sürgősen szokjanak le a „kettős mérce” alkalmazásáról, amikor a világ történelmi bűneivel kapcsolatban véleményt alkotnak! Ameddig erre nem lesznek képesek, nem lesz megbékélés a világban. Ez ugyanis meglehetős ellenszenvet kelt és általános elutasításra talál a köreiken kívüli emberekben! Ha nem akarják, hogy a történelem megismételje önmagát, próbáljanak meg tanulni a történelemből!

  4. Ha, valóban függetlennek és törvények szerinti eljárónak tartja magát a Legfelsőbb Bíróság, akkor eddig már több ezer volt kommunista felett ítélkezett volna (hisz minden tettükről a titkos levéltárak anyagai bizonyítanak, másolataik, csak be kell másolni vádíratként!!, nem kell időt vesztegetni a nyomozásokkal és újból bizonyítani, hogy valóban megtörtént-e vagy nem) és mindezek gyömöszölődnének, az annak idején az általuk alapított és ártatlan embereket megkínzó, volt munkatáborokban.

    Az MSZP-t és még vagy 2-3 pártot, no meg egynéhány civil és vallásinak nevezett szervezetet és alapítványt, már rég „nácipártnak” (a hivatalós szlogen szerint, bár nem tudják mit jelent!!) megfelelően kezelnék, (és nem a magyar embert, aki nemzetiségi öntudata megvédésért emel szót, saját hazájában!! és vallását akarja megvédeni az újkori inkvizíció ellen!!) a médiában is és az emberek agyában is végre így megindulna a változás.

    Végre már 65 év után megtudná az igazságot a nép és tudatosulna, hogy az az ideológia amire őket tanították és amivel őket hűlyítetteték, az egy dolog volt, s ennek leple alatt végezték az a munkát (stratégiát), ami oda vezetett, ahol ma az országunk gazdaságilag és politikailag és a nemzet gondolkodása áll, és a nyugat ott ahol van!!

    A sok piros milliárdos ás milliómostól a jogtalanul nyert tulajdonjogot visszaállítanák eredeti, állami tulajdonba. Gazdaságilag már is kettő épést tennénk előre, lelki felszabadulásban, hármat.

    Hogy lehet, hogy eljutottunk oda, hogy a tolvaj / bűnöző szabja meg a (kar)hatalomnak mit csináljon, és a rendes ember kell még a mai napig is rettegjen? Nem írhatja-mondhatja meg valós véleményét, amit nagyszülei, szülei láttak-hallottak, de a politika letagadta és / ~-ja és hamis valóságot teremtett és azt propagálja a mai napig? Sajnos iskolában, hivatalos kiadványokban az igaz történelemről, megszégyenít és lealacsonyít olyan nemzetekkel szemben, akiknek kultúrát a magyar nép adott át és hazát / államot a magyar királyok teremtettek.

    Miért nem hozzák nyilvánosságra az igazi adatokat az összes emberi pusztításokról, ami nem csak a II. világháború és utánna történt, hanem az utóbbi 200-250 évben történt, a tervszerűen végrehajtott háborúk következtében? Nemzetiségekre és vallásokra való hivatkozással vagy aznélkül. Hogy rettenjen meg a világ az igazságtól!! Hogy a politikai pártok színelváltozásai mit művelnek az emberekkel, akik eltartják az államot, és ez által őket is.

    Miért kezelnek minket a „hatalmasok” alatvalóként, másodrendúként? Rájuk is ugyanaz a törvény érvényes, kivételek nélkül!

    Folytassa más a gondolatfuttatást. Mert sajnos csak az maradt eddig is az ide beírt vélemény, nem pedig hírérték, hogy X Y -ék (ezrével) „társadalmi munkavégzésre lettek ítélve csűrhéstől” úgy 20 évtől felfele, mindjuk életfogytiglanig. És még azután is!! (Ahogy egy-egy „izmus-túlbuzgó” annak idején hőbörgött!! Csak vissza kell emlékezni / -tetni!!)

    Legyen már végre igazság és béke a honunkban!! Isten áldd meg a Magyart és minden igazhitű és Istenfélő embert!! Ennyi!

  5. Eltelt 20-ev ,es meg mindig a szarhaziak ugatnak vezeto posztokon.Megerdemlitek!(Atilla urunk forog a sirjaban.)

  6. Hát idáig süllyedtünk!! Most már csak az hiányzik, hogy stikába átadjunk egy két megmaradt MIG 29-est a mocskos gringóknak vagy Izraelnek akik majd ráfestik Irán felségjelét a gépmadarakra és indul-
    hat az Irán elleni koncepciós terrorbombázás, megadja ezzel a startlövést a III Világháború megnyitójához. Hogy a „forradalmi kormány” melyik oldalra fog állni, az nem kétséges. Pfujjjjjjjj!!!!!!

Leave a Reply to Lévay AtillaCancel reply