KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vége a hajtóvadászatnak, elfogták a brüsszeli terrortámadás elkövetőjét (+videó)

Úgy tűnik, hogy a gyanúsítottat semlegesítettük – erősítette meg Philippe Close, Brüsszel polgármestere a BFMTV-nek kedd reggel, nem sokkal azután, hogy bejelentették egy olyan férfi letartóztatását, aki a támadás gyanúsítottjaként azonosítottak be. A polgármester elmondta hogy a rendőrségnek „erőt kellett alkalmaznia” a letartóztatásához. Elmondása szerint a letartóztatásra Brüsszel Schaerbeek negyedében került sor.

Terrortámadás történt Brüsszelben, legalább két embert agyonlőttek

A 45 éves tunéziai illegális bevándorlót Abdesalem Lassouedként azonosították a belga hatóságok. A merénylő hétfőn este két svéd futballszurkolóval végzett a belga főváros központjában. Lassoued sajtóinformációk szerint 2019 novemberében nyújtott be menedékkérelmet, amelyet 2020 októberében elutasítottak, így illegálisan tartózkodott Belgiumban.

Úgy tűnt, hogy három évre eltűnt a hatóságok radarjáról, de a rendőrség előtt súlyos bűncselekmények (emberkereskedelem, illegális tartózkodás és az állambiztonság aláásása) miatt ismert volt.

A terrorista az X közösségi oldalon közzétett videójában azt állította, hogy tetteit egy hatéves amerikai–palesztin kisfiú halála miatt követte el, majd ezt követően arról beszélt, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet harcosa.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Rendőrök a lövöldözés helyszínén, Brüsszelben 2023. október 16-án (Fotó: MTI/AP/Nicolas Landemard)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük