(Vedd már észre!) Ezek tényleg ugyanazok! – avagy Az egyoldalúság diszkrét bája
Az esztelen hatalomgyakorlás általában kontra produktív, hiszen mindig ellenérzéseket szül. Kiváltképpen jóérzésű emberekben. Ahogyan az manapság is tapasztalható, különösképpen igaz ez akkor, amikor kedvező irányú fordulatokat beígérve, sorsuk jobbrafordulásával hitegetett embertömegek csalódnak egyre másra a régit, régieket leváltó látszólag újban, újabbakban, aztán a látszólag újat leváltó, a sors és a történelem fura és érthetetlen fintoraként a hatalomba elképesztő gyorsasággal visszatérő régiekben, majd az őket ismételten leváltó, egyre kevésbé újnak látszókban. Ráadásul azok, akik állítólag újak vónának, vagy mifene, de legalábbis darab idővel ezelőtt még annak tűntek, és állítólag azé’ gyüttek (honnan, honnan nem, a kutya se tudja, honnan, kitől kaptak bármiféle felhatalmazást is, hogy a nevünkben leüljenek tárgyalni bármiféle formájú, alakú asztal mellé a régi, meghaladni kívántakkal), azzal tetézik a bajt, hogy pökhendiségükben, cinizmusukkal, a népet lenéző pofátlanságukkal diktátum tekintetében, játszi könnyedséggel tesznek túl a régieken.
A „pápábbak a pápánál” mondás mintájára azt is mondhatnánk, régebbiek akarnak lenni a régieknél. És sikerül is nekik! Mintha csak az állampárti regnálást látnánk újra megképződni, csak most turbófokozatra kapcsolták a központilag levezényelt ország-kirablást, és ezúttal a proletárdiktatúra – ma már kétségkívül semmiképpen sem komilfó elnevezése helyett – ezúttal szolidabb húrokat pengetve „polgári”, bizonyos esetekben „nemzeti” előtaggal látták el az éppen aktuális eseménysorozatot.
Az utótagokról meg csak annyit, a dohányboltok után most arról hallani, hogy italboltok elé is ugyanezt az előtagot (mármint, hogy „nemzeti”) szeretnék odabiggyeszteni. Hogy ne mondjam beszédes dolgok ám ezek! Képes beszédes dolgok! Túl azon, hogy ezzel a lépéssel aztán végképp kiérdemlik a „multik örökös szekértolói” címet, immáron össznépi, ha tetszik, nemzeti szintre emelik a népirtást. Már eszmeiségében is alapvető baj van ezzel a mai, hatalomgyakorlásában mindenféle gátlástól mentes bagázzsal, hiszen a történelemből ismert példákkal szemben, ők a magasztos eszmék, célok helyett a „nemzeti” jelzőt az általában korai halállal végződő tevékenységek – úgy, mint fokozott alkoholfogyasztás és dohányzás – mellé rendelik. Ráadásul oly módon, hogy az ember óhatatlanul találkozzon vele nap mint nap, szinte kikerülhetetlenül!
De ha minden más –erre a fajta társaságra a kezdetekben legalább retorikai szinten, ám ma már egyre kevésbé jellemző magasabb rendű eszmeiségtől elvonatkoztatunk, és pusztán csak az anyagias szemléletmódból vizsgáljuk a dolgot*, akkor is rettenetes károkat okoznak ezzel a lépésükkel. Beviszik a kegyelemdöfést a vidéki (és a nagyvárosokban a panelek aljában működő) kiskereskedelemnek. A kisboltokat az alapvető élelmiszereken kívül (sok esetben helyettük is) az ún. élvezeti cikkek, elsősorban a cigaretta és a szeszes ital tartották el. Az egyik fő termékcsoportot, a dohányárukat már kihúzták alóluk, most készülnek kiráncigálni a másikat, az alkoholt is. A trafikok esetében képet kaphattunk arról, milyen eljárásoknak nézünk elibe, mire, de legfőképpen, kikre számíthatunk! Az alkohol talán legalább akkora, de az is lehet, hogy még nagyobb biznisz, mint a cigaretta Jó Ha Figyelünk!
*A régiségben ezt hítták az áras népek szemléletmódjának, mivel mindent beáraztak (ahogyan manapság a sokszor a szélhámosság határát súroló, gyakorta lutri módjára működő tőzsde kapcsán használják ugyanezt a kifejezést.)
De ezek, ha tetszik, csupán technikai részletkérdések. Magát a rendszert és annak visszáságait mindennél jobban, azaz rendszerszintűen mégsem ezek a jelenségek, sokkal inkább egy dal, Bródy János: „Ezek ugyanazok” című dala mutatja be számunkra.
Ez 1 nagyon jó dal!
De ami talán még ennél is lényegesebb, EZ 1 NAGYON FONTOS DAL!
A dal és a hozzászólások az alábbi oldalról valók:
EZEK UGYANAZOK
Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok
Óh, valahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Van, ahol így van ez, ahogy volt, úgy lesz
Édesapám, te megmondtad
Ez a szám a szerző „Az Illés szekerén” című albumáról való. A videón felül végig ott olvasható: Fonogram – Magyar Zenei Díj 2012 Az Év Albuma
A dal lejátszása alatt pedig a következő szöveg olvasható:
In memoriam Bródy András (1924–2010). A „Kondratyev-féle ciklusok” – lásd Wikipedia! Az „entrópia” egy rendszer rendezetlenségét jellemzi. Bródy András a maga korának elismert közgazdász kutatója volt. Sokat foglalkozott a gazdasági ciklusok matematikai elméletével. A Kondratyev-féle hosszú távú ciklusok különösen érdekelték. A termodinamika közgazdasági alkalmazásával is kísérletezett. Élete vége felé egy hosszabb, 200 éves ciklust is feltételezett. Sokszor mondta, hogy a társadalmi folyamatokban is elég nagy valószínűséggel kimutathatók a ciklikusságra jellemző változások. Szomorúan emlegette, hogy sajnos a történelem azt tanítja, hogy az emberek soha nem tanulnak a történelemből.
Az általános infóknál 2011. szeptember 13-i dátummal a következő:
Ez a dal a szerző édesapja, Dr. Bródy András matematikus közgazdász, a cikluselméletek kutatója tiszteletére és emlékére készült.
Az a korosztály, aki eleget élt ahhoz a Kádár-rendszerben, hogy különbséget tudjon tenni az utána következő időszak és aközött, fogja tudni igazán értékelni azt a fajta finomságot, ami ennek a dalnak a szövegében rejlik, s amely – ha tetszik (de ha nem, akkor is) – szinte sebészi pontossággal adja az újkorinak nevezett mindenkori éppen aktuálisan fennálló hatalom rendszerkritikáját. Most természetesen a „FIZESS!”-ét.
Itt van mindjárt az időtényező.
Megmondom az őszintét, nekem hiányérzetem van. Ez a dal legalább két évtizedet késett, már 1994-ben meg kellett volna írni ezt a számot. Bródy legfeljebb valamilyen más hivatkozási alapot jelölt volna meg, hiszen akkor még élt az édesapja.
Emlékeznek arra az évre? Tudják, az volt az esztendő, amikor józan gondolkodású, ép eszű ember nem értette, hogy a rossebbe jöhetnek vissza a pufajkás Horn Gyula vezetésével azok, akik ellen állítólag ez az egész rendszerváltoztatás nevű hóbelevanc a mi megkérdezésünk és bevonásunk nélkül, de létrejött és lezajlott. Ráadásul nem is akárhogyan jöttek vissza! Az a politikai erő, akivel a Tini becenéven ismertté vált szerző-előadó annak idején rettenetesen szimpatizált, vagyis a tolerancia jelzésértékű (és egyúttal örökös) honi zászlóvivői, a „legvéresszájúbb” antikommunista SZDSZ volt az, amely első szóra összefeküdt az időközben retorikailag szoci áldemokrata metamorfózison átesett egykori kommunistákkal. Azzal az SZDSZ-szel, akiknek pénz- és hataloméhségén még közös miniszterelnök-jelöltjük napvilágra kerülő titkosszolgálati múltja sem tudott fogást találni. Erkölcsi, morális, etikai szempontokat játszi könnyedséggel ignoráltak, hagytak figyelmen kívül, a hatalomban maradás mindent überelt.
Érdekes módon, akkor senki nem kiáltott fel, dejszen ezek ugyanazok! Szerzőnknek sem jutott eszébe hasonló címmel dalt írni! Vajon miért nem?
Ugye érezzük, hogy itt valami nagyon nincs rendben?
Nem tehetek róla, de nekem Bródyról és erről a dalról egyből Kásler Árpád jutott eszembe. Tudják, a devizahiteleseket képviselő, ebből az ügyből aztán pártvezetővé avanzsáló honfitársunk, aki darab idővel ezelőtt arról tájékoztatott bennünket, hogy megfelelő népi felhatalmazás birtokában a jelenleg regnáló Orbán Viktor miniszterelnököt minden további nélkül agyonlövetné.
Gyurcsányt nem!
Legalábbis ezt így ex katedra, nem jelentette ki. Orbánnal kapcsolatban igen, Gyurcsánnyal kapcsolatban nem! Ugye milyen érdekes? Pedig ha valaki, miután rezzenéstelen arccal szembeköp egy egész nemzetet, majd az ezt követő jogos felháborodást akképpen reagálja le, hogy vízágyúval és lovasrohammal döngölteti bele a betonba az általa dirigált népet, nos, első nekifutásra minimum efféle ügykezelést tartana méltányosnak és megfelelőnek vele szemben az ember.
Egyébiránt ugyanez a Kásler Árpád immáron fegyveres háborúra, tehát nem népi mozgalom indítására, nem polgári engedetlenségre, hanem fegyveres háborúra szólít fel bennünket! Nem Gyurcsány ideje alatt, hanem most!
Ugye milyen érdekes és elgondolkodtató? Jó Ha Figyelünk!
Szóval, ez a dal tényleg zseniális, minden sora ül, ahogy mifelénk mondani szokás: „üt, mint az ipari áram”.
Idézzünk egy hozzászólást a „krisztament” nevű nézőtől:
„Úgy tűnik, Bródy megint nagyon beletalált, és elhiszem, hogy fáj nektek az igazság. Az igazság pedig az, hogy „Ezek ugyanazok”! Mert a diktatúra az diktatúra, mindegy hogy kinek, vagy minek a nevében gyakorolják, és a nacionalizmus a hülyék szocializmusa. Aki pedig Bródy magyarságát és hitelességét kétségbe vonja, az vagy bolond, vagy sötét lelkű gazember.”
Azért nagyon fontos ez a dal, mert lényeges kérdéseket feszeget! A „kötelező hitről” szól a dal egyik sora. Nos, azt hiszem, tényleg lehet valami ebben a „sohasem tanulunk a történelemből” című dologban.
Dejszen darab idővel ezelőtt pont ők mondták, hogy majd most ezután sokkal jobb lesz! Aztán mégse lett jobb! Sőt! Sokkal rosszabb lett! Majd visszagyüttek azok, akiket elhessegettek emezek. Aztán indult csak be igazán a politikai vetésforgó! Végül minden a feje tetejére állt! Itt tartunk most.
A szeretetet, ahogyan a hitet sem lehet ráerőszakolni valakire, kierőszakolni belőle, mert ezek nem így működnek. Az inka őslakosok, vagy az amerikai indiánok kiirtását is a szeretet nevében, Jézus nevével a szájukon vitték véghez ostoba, szintén pénz- és hataloméhes emberek.
Gondoljunk bele, micsoda égbekiáltó ellentmondás, micsoda vérlázító szenvedéstörténet ez! És ennek ellenére mi újból és újból elkövetjük azt a hibát, hogy nem tanulunk belőle! Csatlakozz egy olyan eszmeiséghez, amely a szeretet (vagy mostanság éppen a demokrácia, az egyéni szabadságjogok biztosítása) nevében legyilkolja valamelyik másik népet, kiirtja őket az élők sorából! Azonnal látható, hogy ilyen nincs, ez így, ebben a formában egészen biztosan működésképtelen! És nem az eszmeiséggel van a gond, hanem a nevében szóló, cselekvő emberrel! Most is, természetesen, mint mindig. Tudatlanság, vagy nagyon is alapos tudás az, ami ilyen cselekvésre készteti és ösztönzi őket? Jó kérdés!
Buddha nem volt egy ostoba ember, azt mondta: „Legjobb az arany középút!” Mi valahogy mindig megfeledkezünk erről, és kizárólag szélsőségekben tudunk (és akarunk?) élni, gondolkodni. Immáron a másik oldali szélsőség irányába lendült az inga. Újkori szenvedéstörténetünk – melynek éppen a meghaladni szánt, ám valahogy folyton itt (és a hatalomban) ragadtak az egyik legfőbb okozói, a Nagy Francia Elsötétedés óta szinte csak arról szól, hogyan szakítsák el az emberiséget Teremtőjétől, hogyan szakítsák le az emberi társadalmat a szakrális talapzatáról, hogyan vegyék el hitét önmagában, társaiban, jövőjében.
Vannak, akik ha egyelőre még csak szavakban is, tehát rendkívül szerényen, de tenni szeretnének ez ellen. Ahogyan az már lenni szokott, ezúttal is talán átesve a ló túl oldalára. Talán ezért van az, hogy egyesek, például ennek a dalnak a szerzője is, úgy érzi, valamiféle kötelezően teljesítendő penzumként kell a hitre tekintenie. Bródy kétségkívül nem tud mit kezdeni a hithez hasonló, magasabb eszmeiséget hordozó fogalmakkal. Talán szükséges rossznak, amolyan járulékos veszteségnek tekinti őket az ateista létezés mindennapi hedonizmusának szemszögéből. És ez még akkor is így van, ha olyan darabokhoz ír szöveget, mely esetleg ilyen vonatkozású témákkal is foglalkozik. A lélek hiányában a lexikális műveltség csak fél siker! Soha sem lesz kerek, teljes az alkotás, csak amolyan mű kerekedik végül belőle!
A dolog már csak azért is érdekes, de talán a röhejes szó jobban illene rá, mert történik mindez egy olyan Európában, amelyik fennhangon megtagadta keresztény múltját és gyökereit. Pont az SZDSZ áldatlan tevékenységének is köszönhetően, jöhet minden más(ság) csak éppen a szeretetet alapértékül választó vallás, ha tetszik istenhit, a Jézus Krisztus mártíromságával tanúságot tett kereszténység az, ami nem kell, nem kellhet, nem jöhet. Ezen kívül talán még egy dolog van, amit ugyanilyen hivatalos formában elismerve (Barroso jelentette ki) legalább ennyire veszélyes szélsőségnek tartanak a fennálló európai rendre (értsd: a liberális Európai Unióra) nézvést, ez pedig a Szent Koronára alapuló értékrend.
Mondjuk egy hit nélküli, istentelen világban nincs is mit csodálkozni ezen.
Ez egy nagyon jól megírt dal! Minden soráról érződik, hogy nagyon a helyén van! Mindegyikről órák hosszat lehetne értekezni, elemzéseket készíteni, én azonban még sem teszem. Viszont van egy sor, amely mellet nem mehetünk el szó nélkül! Én legalábbis semmiképpen sem!
„Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el”
Ha van valami, ami egészen mostanáig, legalábbis eddig a dalig én úgy tudtam, kizárólag a komcsik számára fenntartott – a különleges anyagból való meggyúráson kívüli –, ismérv, nos, az éppen ez volt! Nevezetesen az, hogy mindig másokat, az ellenfelet (ellenséget?) vádolják meg azzal, amit éppen ők követtek el!
Végül is, ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen a jelenleg regnáló hatalom, élén a miniszterelnökkel, szintén a Kommunista Ifjúsági Szövetség KISZ-titkáros köpenyéből bújt elő…
Talán éppen az eddigiek miatt, Bródy esetében is nagyon könnyen mondhatnánk, hogy ez az ember egész egyszerűen hiteltelen. Lehet, hogy nem is járunk messze az igazságtól? A balamber 11 nevű néző hozzászólása:
Hogyne! Az István a király szövegét ő írta, ami nem más, minthogy aljas módon szembeköpi a magyarságot. Persze egy kis történelemismeret, némi identitástudat és egy kevés intelligencia is kell ahhoz, hogy ezt észrevegyük! Ahhoz meg nem kell különösebb szakértelem, hogy észrevegyük, hogy hasonló az identitása, mint azoknak akiket „bírál” és hogy az egész nem más, mint színjáték.
A Gary Hind nevű néző pedig ekképpen vélekedik:
„Bródy János életművének mélypontja és szégyenfoltja ez a lemez. A szerző-előadó elfelejtette volna, hogy 1970-ben kik tartottak házkutatást a lakásában és akarták börtönbe juttatni? Már nem emlékszik, kik tiltották le a színpadról, cenzúrázták a dalszövegeit? Ma ki cenzúrázza Bródy Jánost, és ki próbálja ellehetetleníteni? Nem arról van szó, hogy politikai köd ülte meg az egykor hiteles dalszerző elméjét, amitől elveszítette a tisztánlátását? Sajnálom, hogy idős korára ideáig süllyedt.”
Más szemszögből vizsgálva a dolgot, talán egyfajta isteni igazságszolgáltatás az, amit e dal kapcsán látunk. Az időtényező kapcsán már említettem, ez az a pont, ahol nálam gellert kap a csodálatosan felépített rendszerkritika, annak ellenére is, hogy minden sora ül, azonban, ha tágabb értelemben szemléljük a Bródy által elmondottakat, bocsánat, elénekelteket, tulajdonképpen valahol mégiscsak van egyfajta, a dolgokat helyükre tévő érzete ennek a dalnak.
Először is emberáldozatot kívánt a megszületése. Bármilyen morbidan hangzik is, de lehet, hogy másként meg sem született, meg sem születhetett volna. Aztán az ún. „Nagy Generáció” egyik tagjával, az örök lázadás szimbólumának számító Illés Zenekar egyik emblematikus tagjával, az egykori hiteles, később már szimpátiájával is hiteltelenné váló dalszerzővel mondatja ki a Jó Isten, nyittatja fel a szemünket, hogy hát ezek bizony ugyanazok! Vagyis semmiféle változás nem történt itt! Azaz, a rendzserváltás rendszere megbukott! És ez a lényeg! Olyannyira ez a lényeg, hogy immáron az egykori SZDSZ-szimpatizáns is erről ír dalt. Igaz, hogy nincs elég készsége, tehetsége hozzá – ki tudja, tán az évtizedek alatt elpárolgott belőle –, hogy a más szemében lévő gerendák helyett a sajátjaiban lévőket is észrevegye, és ezzel valóban kissé hiteltelenné válik nem csak ő maga, de a dal is, mindazonáltal attól még kimondásra kerül a legfontosabb gondolat, dejszen
EZEK UGYANAZOK!
Épp csak nem teszi hozzá, „gyerekek, ne szórakozzunk tovább egymással, mindenki tudja, látja, érzi, én most kis is mondtam helyettetek: a király meztelen!” Igaz, kis hiátusunk itt is maradt, mert eleddig az összes többi király is az volt! Talán még jobban örültünk volna ennek a számnak, ha ezt az üzenetet közvetíti felénk a szerző, mintegy önkritikát gyakorolva maga és az általa szimpatizáltak (SZDSZ) felé is.
Ezt már csak egyetlen módon lehetett volna felülmúlni, ha ez a dal – ha nem is 1998-ban, de mondjuk – 2006 év vége felé jelenik meg! Akkor még a nem létező kalapomat is megemeltem volna, és minden elismerésem mellett a magyar anyaföldig meghajoltam volna Tini előtt.
Így csak azt tudom mondani, amit az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológus-hallgatók köreiben a dús képzeletű nép az efféle szituésünök megfelelő verbális érzékeltetésére szokott volt mondani: „ez azé’ odabasz!”.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
20éve kántálom már! Bródy Jani felébredt csipkerózsika álmából!Na persze ha lével teli a kamra akkor nincs mi fájjon!!Hejde mi fáj gyere mesélj,mondj el mindent tőlem ne félj………ne gondold ne,hogy tied a világ…..láss láááááássss,ne csak nézz!!!a 20év alatt pedig csuhaj elszáradt a piros rózsa/csak mindig változtatja színét,most ippeg narancsszínűen vörös!/ nincsen aki ki kidobja,de sebaj így megy ez már 600éve trallala trallala…
Azért a valódi ellenzéki oldalakon (nem bal, meg liberális) nagyon régóta szó van arról, hogy a Fidesz és a bal/libsi pártok ugyanabból az akolból valók.
A derék pécsi polgár igazat ír,csak éppen összemossa a gazemberekkel azokat, akiknek a számláján semmilyen disznóság nem szerepel. Továbbá szélsőségesnek nevezi azokat, akik egyértelmű megoldást szeretnének.
Antall József is cinikusan azt mondta: „teccetek volna forradalmat csinálni”. Látjuk az eredményét a Buddha-féle arany középútnak.
Ugyanis Buddha szavai nem arra vonatkoznak, hogy valamit az ember tessék-lássék módon tegyen! Vagy csinál ez ember valamit rendesen, vagy sehogy.
Nem Magyarországon nincs demokrácia, hanem sehol sem. Ez ugyanis egy eszköze a médiát birtokló hatalomnak, hogy megakadályozza a társadalom egységes fellépését.
Jelen helyzetben semmilyen más eszköz nem vezet eredményre csak olyan, ami drasztikus (tutyimutyik szemében szélsőséges). Minden más esetben úgy lesz, ahogy Bródy írja: ugyanazok jönnek vissza.
„Az uralkodó réteg forradalma, csak arra jó, hogy vég nélkül fenntartsa saját uralmát!” Tolsztoj Leo 1902! beszoptuk!
„a „szocializmus vezérei” aljas talpnyaló módon alkalmazkodtak nemcsak „saját” nemzeti burzsoáziájukhoz, hanem (maguk váltak azzá 1989-ben!)”. LENIN: Állam és forradalom Előszó.
Néhány esztendőnként egyszer eldönteni, hogy a parlamentben az uralkodó osztály melyik tagja fogja a népet elnyomni, eltiporni — ez a burzsoá parlamentalizmus valódi lényege, nemcsak az alkotmányos monarchiákban, hanem a legdemokratikusabb köztársaságokban is. Forradalmi-demokratikus frázisok a falusi Jánosok félrevezetésére, és bürokratikus huzavona a kapitalisták kielégítésére, ez a lényege a becsületes koalíciónak. Lenin
„a nácizmus jellegzetes példa az olyan politikai mozgalomra, amelyben alapvető ellentmondás volt a mozgalom (kispolgári) osztálybázisa, valamint (a (Ma a nemzetközi) nagytőke érdekeit szolgáló) programja és tevékenysége között” Jerzy J. Wiatr: A politikai viszonyok szociológiája Kossuth Könyv Kiad