Varsó brutálisan hátba támadta Magyarországot, odavan az ezer éves barátság?

Lengyelország nemrég hivatalba lépett balliberális, globalista, Brüsszelt imádó kormánya „gyorsított eljárásban” kampányt kezdett Magyarország ellen, egyúttal pedig teljesen „beleült Brüsszel ölébe”. A minap pedig Donald Tusk lengyel miniszterelnök Kijevben, minden jó ízlés határát túllépve, brutális támadást intézet hazánk ellen. „Európa elárulása”, „európaiatlanság”, a „politikai pokol legsötétebb helye”, ilyen és ehhez hasonló szavak és kifejezések hagyták el a lengyel kormányfő száját Magyarországgal kapcsolatban.

Az ukrán háború csaknem két évvel ezelőtti kitörése után már az előző konzervatív kormány is, élén a Jog és Igazságosság párttal, megfogalmazott néhány keresetlen szót hazánkkal szemben. Azért ilyen messzire sosem ment, mint ahogy ezt most Tusk tette.

A kérdést most úgy kell feltenni, hogy mekkora léket kapott az ezeréves magyar–lengyel barátság? Visszaállítható, és ha igen, mikor a bizalmi viszony a két ország között? Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben ez nem lehetséges. A háború után, ha majd a konzervatív oldal ismét lehetőséget kap a kormányzásra, akkor sem biztos, hogy az eredeti állapot egyhamar visszaállítható.

Az elmúlt két évben ugyanis a most hatalomra került unióbarát pártok, korábban még ellenzékben, Brüsszel örömujjongása közepette szisztematikusan magyarellenességre hangolták a lengyel közvéleményt. Nem túlzás azt állítani, hogy a magyargyűlölet a lengyel hétköznapok részévé vált. Ezt az érzelmi töltöttséget nem lehet majd egyik napról a másikra „lecsapolni”, bármilyen kormány is alakuljon majd Varsóban. Csak lassan és körültekintően lehet az érzelmi váltókat átállítani.

De hogyan jutott a két ország kapcsolata erre a mélypontra? A „receptet” Brüsszelben írták fel Varsónak, a „gyógyszert”, pedig már egyszer sikeresen alkalmazták is, pont 10 évvel ezelőtt, Bulgária esetében. Szófia ugyanis, az Oroszországgal fennálló, mondhatni testvéri együttműködést durván „meglékelte”.

Brüsszelben nem kerteltek. Világosan megmondták, hogy ha Szófia megengedi a gázvezeték uniós belépési pontjának a kiépítését – már akkor válság volt Ukrajna körül –, akkor megvonják a Bulgária déli részének – itt él a török kisebbség – fejlesztésére szánt pénzeket. A török kisebbség pártja benne volt az akkori koalíciós kormányban, és azzal fenyegetődzött, hogy faképnél hagyja a kabinetet – ez kormányválságot jelentett volna –, ha nem kapja meg a megígért összeget.

Tehát már 2014 nyarán erős szervezkedés folyt annak érdekében, hogy az Ukrajna körül kialakult válság ürügyén Oroszországot ellehetetlenítsék, ez mind a mai napig tart, de a próbálkozás nem sikerült. Viszont, a tavaly októberi lengyel választásokkor Brüsszel ismét sikeresen alkalmazta a bolgár receptet.

Az EU horribilis összeggel, összesen 76 milliárd euróval tartozott Lengyelországnak, ebből az EU már az új lengyel kormány hivatalba lépése után gyorsan 5,6 milliót felszabadított, és a fennmaradó összeg kifizetéséről is tárgyalnak. A pénzek kifizetését Tusk választási kampányában meg is ígérte. Az előző konzervatív kormánnyal, mondva csinált ürügyek miatt, még csak szóba sem álltak Brüsszelben. Azt nem tudjuk, hogy a pénz „szaga” mennyire befolyásolta a parlamenti választások végeredményét, de nagyon valószínűsíthető, hogy jelentősen. Így, bár a konzervatív Jog és Igazság pártja megnyerte a választásokat, nem szerzett abszolút többséget a parlamentben. A globalista koalíció alakíthatott kormányt.

Viszont a „válásnak” és a Brüsszelnek való kitettségnek olyan súlyos következményei is lehetnek, amelyek alááshatják a jelenlegi kormány hatalmát. Méghozzá meglehetősen gyorsan.

Andrzej Szejna lengyel külügyminiszter-helyettes a Rzeczpospolita című lapnak adott interjújában a konszenzusos döntések helyett a minősített többségi határozatok mellett állt ki az Európai Unió Tanácsában. Vagyis nem lenne szükség egy-egy döntéshez az összes tagállam egyetértésére. Szejna azzal érvelt, hogy az EU-nak képesnek kell lennie arra, hogy úgy válaszoljon az új nemzetközi rend kialakításával kapcsolatos kihívásokra, hogy ne bénítsa meg egyetlen ország álláspontja, és a közelmúltban Orbán Viktor magyar kormányfő az Ukrajnát érintő ügyekben való „akadékoskodását” hozta fel példának.

Ennek a javaslatnak a megvalósítása, akárhogy is próbálják most Varsóban elhallgatni, egy nagyon jelentős lépés a föderális állam, vagyis az Európai Egyesült Államok megteremtése felé. Jakub Maciejewski lengyel elemző szerint az egyhangú szavazásra való áttérés nem más, mint a szuverenitás feladása.

Paweł Jabłonski volt külügyminiszter-helyettes erősen bírálta, hogy a lengyel vezetők meglehetősen alázatosan viselkednek a Varsóba látogató külföldi politikusokkal szemben. Példaként Adam Bodnar igazságügyi-miniszter viselkedését hozta fel, aki azzal „dicsekedett”, hogy az európai politikusok és befolyásos emberek, köztük a Varsóba akkreditált amerikai nagykövet is jóváhagyólag nyilatkozott az új kormány intézkedéseiről.

A szuverenitás feladására való törekvés, az egyhangú szavazás módszere feladásának sürgetése pedig minden bizonnyal a lengyel társadalomban is ellenérzést fog kiváltani. Valószínűleg nem is akármilyet. Ha válságosra fordul a helyzet, például az illegális migránsoknak a tagországokban való uniós szétosztása ügyében, akkor milyen jól is jönne a mostani politikai vezetésnek egy baráti Magyarország, amelyet hátba támadott.

G. Fehér Péter – Magyar Hírlap

Kiemelt képen: Tusk és Zelenszkij 2024 január 22-én Kijevben

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!