Varga Mihály szerint foglalkozni kell az euró bevezetésével
Varga Mihály pénzügyminiszter jegybankelnök-jelölti meghallgatása zajlott hétfő délelőtt kilenc órától a Parlament gazdasági bizottságában.
A jegybank szerepe a magyar gazdaság életében kiemelt és hangsúlyos, megtisztelő egy ilyen felkérésnek eleget tenni – ezzel kezdte beszédét Varga Mihály pénzügyminiszter, akit a parlament gazdasági bizottsága hallgatott meg, miután Orbán Viktor nemrégiben felkérte, hogy 2025 márciusától vegye át a Magyar Nemzeti Bank vezetését. A tárcavezető szerint a jegybank szakemberei felkészültek, akikkel öröm lesz a jövőben együtt dolgozni.
A jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése, ezen felül ellátja a pénzügyi rendszer felügyeletét. Szerinte teljesen világosak szabályok, amelyek megmutatják az elsődleges célokat.
Én magam is elkötelezett vagyok a háromszázalékos inflációs cél fenntartása mellett
– szögezte le a miniszter. Hozzátette, hogy aki ismeri a munkáját, az tisztában van azzal, hogy mindig is fontosnak tartotta az egyensúly kérdését.
Kiemelte, hogy a magas infláció gyengíti a bizalmat a gazdaságban, ráadásul a pénzromlás a szegények adójának tekinthető.
Hangsúlyozta, a magyar gazdaság helyzete stabil, a folyó fizetési mérleg kétmilliárd euró többletet mutat, a költségvetés elsődleges egyenlege nulla, ami két százalékpontos költségvetési konszolidációt jelent 2023-hoz képest. A GDP-arányos államadósságráta 73,6 százalékon áll, elismerte, hogy a régiós országokhoz képest ez magas, ezen dolgozni kell.
A miniszter szerint a lakossági és vállalati bizalmi indexek a szomszédos országokhoz hasonlóan alakulnak, továbbra is az óvatosság a jellemző, miközben a pénzpiacokra pedig a volatilitás és az instabilitás nyomja rá a bélyegét. A 2025-ös növekedés a beruházásokon és a fogyasztáson alapulhat. Szerinte a vállalkozások akkor fognak beruházni, ha stabil és kiszámítható a gazdasági környezet. Jelezte, hogy az MNB függetlenségét a törvény garantálja, de együttműködik a kormánnyal, a felelősségi viszonyok kölcsönös tiszteletben tartása mellett.
Varga Mihály az árstabilitás kapcsán elmondta, hogy kiemelten fontos az árfolyam stabilitásának biztosítása, kiszámítható, stabil forintárfolyamra van szükség.
A magyar pénzügyi közvetítő rendszer likviditása erős, a makoprudenciális rendszer megfelelően segíti elő a hitelezést. A bankrendszer eszközállománya 49 600 milliárd forint, a biztosítási szektor 4300 milliárd forintos mérlegfőösszeggel rendelkezik, sorolta a pénzügyi eszköz állomány fő jellemzőit. Az a cél, hogy a pénzügyi rendszer hatékonyan működjön továbbra is.
Varga Mihály bemutatta azokat is, akik a jegybankban segítik majd a munkáját, így Banai Péter Benő államtitkárt, Kurali Zoltánt, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatóját, és Sipos Tompa Leventét, akivel a devizakötvények kibocsátásakor dolgoztak együtt.
Varga Mihály az ellenzéki képviselők kérdéseire válaszolva jelezte, hogy még nem lépte át a jegybank küszöbét, ezért nem tud arra válaszolni, hogy az ingatlanállomány milyen állapotban van.
Egy az euró bevezetése kapcsán felmerült kérdéshez három dolgot rögzített: így Magyarország az uniós csatlakozással vállalta az euró bevezetését, erre akkor kerülhet sor, ha a magyar gazdaság helyzete lehetővé teszi. A második kérdés az ERM2-be (ez az euró bevezetésének előszobája) való belépés, ami mérsékelheti a kockázatokat, így a hozamokat.
Ezzel a kérdéssel bőven és kimerítően foglalkoztam. Azt kell mondanom, a magyar gazdaságpolitikának foglalkoznia kell azzal, hogy az euró bevezetésének feltételeit megteremtse
– mondta.
Harmadikként jelezte, hogy a bevezetéséről nem csak a jegybank, a kormány is dönt.
Hangsúlyozta: a jegybank elsődleges dolga az árstabilitás, ezt tekinti a legfontosabbnak, minden más, a gazdaságpolitikát érintő kérdés, például hogy az akkugyárak hasznosak-e a magyar gazdaság számára, nem tartozik a hatáskörébe.
A jegybank függetlensége kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy világos szabályok vannak, ez azonban nem zárja ki, hogy egyeztessen a többi intézménnyel.
Hangsúlyozta, hogy nem a sajtón keresztül kíván üzengetni, ha eltérő a vélemény a jegybank és a kormány között. A versenyképességi kérdésékkel várhatóan foglalkozni fog jegybankelnökként (is). Amikor pénzügyminiszter volt, fontosnak tartotta, hogy az adórendszer versenyképes legyen, ma már a 7-ik legversenyképesebb a világon. Olyan kamatpolitika kell, ami egyszerre biztosítja az árstabilitást és a pénzpiacok stabilitást, visszajött a pozitív reálkamatok kora – tette egyértelművé Varga Mihály, arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen kamatszintre lenne szükség.
Kiemelte a transzparencia szerepét, szerinte fontos, hogy átlátható és érthető döntéseket hozzon a jegybank.
A digitális pénzek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitális jegybankpénz is egy innováció, nem lehet becsukni a szemeket, meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar pénzügyi rendszerben a digitális forintot is létre lehessen hozni. Ugyanakkor hangsúlyozta, biztosítani kell a készpénzhasználatot is, kérdésnek nevezte, hogy mi van akkor ha ezek a rendszerek leállnak.
A kriptovaluták kapcsán arra mutatott rá, hogy átvesszük az uniós szabályokat, a pénzügyi innovációk elősegítése fontos feladata a jegybanknak.
Ám a kriptoeszközöket kockázatosnak tartom
– mondta Varga Mihály. Hozzátette hogy ez persze nem akadálya annak, hogy a kriptoeszközök terjedését szabályozott formában megvalósítsák.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Varga Mihály / Fotó: Vémi Zoltán/Világgazdaság