Varga Mihály: a tények világosan cáfolják a főpolgármestert
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány kivérezteti Budapestet, ezért nem fizet adót, ugyanakkor ha mérleget vonunk az elmúlt öt évről, a tények világosan cáfolják a főpolgármestert – írta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
A bejegyzéshez feltöltött kép szerint a főváros iparűzési adóbevételei és költségvetési támogatásai 2019 és 2023 között 1107 milliárd forintot tettek ki, míg a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulás ugyanezen időszakban 160 milliárd forintot.

A miniszter úgy fogalmazott,
a „főpolgármester tavaly június óta, azaz 9 hónapja nem fizet adót: idén márciusig több mint 46 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás befizetését tagadta meg a főváros”.
Ebből 28 milliárd forintot már inkasszált a Kincstár, 18 milliárd forint behajtását a főpolgármester ideiglenes jogvédelemmel próbálja késleltetni – írta Varga Mihály.
Kiemelte, hogy a szolidaritási hozzájárulást a gazdagabb önkormányzatok fizetik a szegényebb települések támogatására. Ez azt jelenti, hogy
„a főváros baloldali vezetése a szegényebb településektől vonná el a forrásokat, ha a kormány nem pótolná ki a hiányzó összeget”
– mutatott rá Varga Mihály.
Kiemelt képen: Varga Mihály / Fotó: Facebook
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)








MISIKE, AHAZUGSÁGGAL BEÁLLSZ A HAZUGOK KOZÉ.
Ficzere úr!
A tények makacs dolgok, így szól a közmondás. Ön a tényeket sem fogadja el a hozzászólása alapján. Ezek szerint a sajt formájú kavics sem kavics. Hát, akkor jó étvágyat magának hozzá, nyudodtan harapjon bele! De, ha beletörik a foga, ne szitkozódjon!