KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Üzenet Szalai Annamáriának

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság” <info@nmhh.hu>,

Tisztelt Szalai Annamária!

Ön elég sokat tett a szociálliberális hírközlés visszásságai ellen, s valószínűleg ennek jutalmául van jelenlegi tisztségében. Ám ez nem jelenti azt, hogy sok millió keresztény magyar ember véleményével dacolva a tiszta, magyarul elhangzott, igaz szavakat éppen úgy agyagba döngölheti, mint tették dicstelen elődei.

Mind tudjuk, SZANISZLÓ FERENCért szólok. Ez az Ember az Echo Televízió egyik legnépszerűbb műsorvezetője, szerkesztője. Méltó utódja Chrudinák Alajos munkájának és szellemiségének. Ebben a televíziós műfajban csak az igaz szónak van helye, akkor is, ha az sokak érzékenységét kikezdi. Ugyanis az ő műsorát is milliók figyelik minden alkalommal. Mert igazat beszél akár hazai, akár külföldi történések vannak terítéken a kamerák előtt.

Amit a Világpanoráma műsorában SZANISZLÓ FERENC kimond, annak kivétel nélkül, és úgy ahogy mondja csakis igazság a magva.

Meg kell kérdeznem Öntől, Szalai Annamária, ha egy törvényesen bejegyzett, törvényesen működő, a Magyar Köztársaság Országgyűlésébe nyolcszázezer körüli szavazatszámmal törvényes megbízással magyar érdekekért fellépő politikai szervezet tagjai és vezetői használnak hasonló szavakat, akkor az ugye elfogadott – itt-ott némi liberális hörgéssel?
Ha SZANISZLÓ FERENC szinte szóról szóra mondja ugyanezeket ott már nem tetszik az igazság? Pedig látja, akadnak tudósítások, noha csekély számban, ahol az említett erő kifejti véleményét. Szerencsére! – teszem hozzá gyorsan. Ugyanis az ötvenkét százalékos kétharmad nem jelentheti bizonyos vélemények elhallgattatását – nota bene agyonhallgatasát – hátha elcsitul magától jelleggel.
Akiket valóban mellőzni kellene a közszolgálati hírközlésben, azok pontosan az előző két kormányciklus vezetői és feltétlen kiszolgálói – tájékoztatási munkájuk alapján is! – akik végveszélybe sodorták az Ön, SZANISZLÓ FERENC, az én, és még nagyon sok magyar ember létét, életterét. Nekik valóban egyetlen szavuk sem lehet a parlamenti tudósítások vágóképein, és műsorvezetők beolvasásain kívül!

Tisztelt Szalai Annamária!

Szeretnék Önnek idézni egy régi keleti bölcsességet.
„Három dolgot nem lehet sokáig eltakarni: a Napot, a Holdat, és az IGAZSÁGOT!”

Ennek jegyében kívánok Önnek továbbiakban változatlan, kitartó szorgalmat, a továbbiakban is pártatlan gondolkodást, valamint megfontolt, de legfőképpen kizárólag a magyar, keresztény őshonos nemzet érdekében, az adófizetők pénzén az adófizetőkért végzett áldozatos munkát!
Ne engedje, hogy csalódjon sok millió magyar ember!

Ehhez adjon az Isten szebb jövőt!

Üdvözlettel:
Lengyel Károly

Ferencváros, 2011. március 5.

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Üzenet Szalai Annamáriának

  1. Én is üzenek ennek a pornó múltas ribancnak: Dugja fel magának Orbánt! Tudja, az a barna kis vibrátor a fülkéből.

  2. Tisztelt Urak!
    Jó pár cikkel ezelőtt, amikor itt egypáran a média törvényt védték lelkesen, írtam ide, hogy a jobb oldalt is fogja érinteni. Nem kicsit nagyon, hogy klasszikust is idézzek. Ezek után, ezt senki nem vette komolyan. Abban a világban ahol nincs megszorítás, csak adóbevétel növelés, (szidják az emberek az ingyen élő nyugdíjasokat, bankokat, multikat hiszen ők élősködnek ingyen, emelnek kamatot, ők nem emelnek bért stb.) és csak egy igazság van, amit kinyilatkoztatnak, akkor tessék felébredni végre. Hát tessék, elkezdődött. Apró kicsi törvényeket sem kell megengedni a demokratikus jogok csorbítására. Persze akkor arról volt szó hogy a bal oldalt kell kordába tartani, a bal oldali médiát kell megnyirbálni. Mikor veszik észre az emberek hogy nem ebbe az irányba szabad menni, mert ez a fegyver csak a hatalomnak kedvez. És a hatalom nem jobb és bal oldali hanem hatalompárti. Párttól függetlenül, ” kedve szerint visszamenőleges határral” , és át fog gázolni mindenkin aki hagyja kinőni. És végül két idézet.
    „A szabadság ára az örök éberség.”
    Thomas Jefferson
    ” Mindenki húzzon fel újra egy vekkert, hogy hallja meg a társadalom ébresztő szavát! LEJÁRT AZ IDŐ!”
    ismeretlen szerző

  3. Sajnos Szalainak is diktálnak és Szaniszló bátor tényfltáró, igazságot elmondó műsorát a derékbatört hatalom nem fogja tudni megvédeni……

Hozzászólás a(z) comandante bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük