KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ukránoknál harcoló magyar elmondja, mi okozza a legnagyobb ukrán veszteségeket

Az Unian arról ír, hogy Robert Brovdi, a Magyarok Madarai elnevezésű drónos felderítőcsapat vezetője Ukrajna legnagyobb veszteségeiről beszélt.

Kiderült: a háború elején az orosz tüzérség okozta a legnagyobb ukrán veszteségeket, ám ez megváltozott, most az aknák és a drónok okozzák a legszörnyűbb veszteségeket. Brovdi hangsúlyozza, hogy

a veszteségek harmadát az oroszok aknái okozzák.

Hozzátette: az ukránoknak hatalmas szüksége lenne a robbanószereket érzékelő szerkezetekre, majd hangsúlyozta azt is, hogy

a drónok terén elképesztő számbeli fölényben vannak az oroszok.

Szerinte ez a fölény akár tízszeres is lehet bizonyos szakaszokon, amit elősegít, hogy az oroszok olyan kínai drónt használnak, amely darabonként 350-400 dollárba kerülnek.

Azt is megtudjuk a cikkből, hogy Ukrajna területén a második világháború óta nem helyeztek el ilyen sűrűségben helyeztek el aknákat. Ehhez kapcsolódóan a lap a Time magazinra hivatkozva kifejtette: hagyományos módszerekkel

körülbelül 757 évre lenne szükség, mire az összes aknát eltüntetnék.

Mások szerint a mesterséges intelligencia felgyorsíthatja a folyamatot.

Mandiner

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Ennek következménye lesz, hiányolja a magyar feliratokat a szerb elnök

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük