Ukrán gyorsaság: A herszoni bevonulás után máris találtak megkínzott emberi testeket
Már 63 megkínzott ember holttestét találták meg az ukránok, alighogy kényelmesen besétáltak a városba.
Ezt Denisz Monasztirszij ukrán belügyminiszter jelentette be sz ukrán televízióban.
Emlékezzünk csak rá, korábban is az orosz atrocitásokról szóló „bizonyítékokat” találtak az ukránok, bárhova vonultak is be. Tegyük hozzá azt is, hogy az útra általuk felvonszolt holttesteket is sikeresen megtalálták Buchában.
Kiemelt kép: Bucsha / archiv
Itt a videós bizonyíték, hogy az ukránok helyezik el a holttesteket Bucsában (+18) 📺
A brit The Guardian lényegében igazolta, hogy hamisítottak az ukránok Bucháról
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







