Ukrajnának öt hónapja maradt, hogy meggyőzze kitartóit
Egyes becslések szerint az Egyesült Államok már több mint 113 milliárd dollárnyi támogatást nyújtott vagy ígért Ukrajnának.
Az amerikai média szerint, Ukrajnának öt hónapja maradt arra, hogy kimutatható és jelentős eredményeket mutasson fel, különben az Egyesült Államok pénzügyi és katonai támogatása csökkenhet, és egyre nagyobb nyomás nehezedik majd Ukrajnára, hogy kezdjen béketárgyalásokat.
Az amerikai média több magas rangú európai tisztviselőre hivatkozva számolt be erről, akik névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak.
Mivel az Egyesült Államok lassan a választási időszakba lép, az egyik európai tisztviselő szerint fontos, hogy az amerikai közvéleményt meggyőzzék arról, hogy az Ukrajnának nyújtott több mint 113 milliárd dolláros adófizetői támogatás hatékony volt. Azt is „be kell bizonyítani a választóknak, hogy ezeknek a segélycsomagoknak mindegyike sikeres volt az ukrán előrelépés szempontjából”.
Amerikai tisztviselők szerint a jelenlegi 48 milliárd dolláros csomag, amelyet tavaly engedélyeztek, arra lesz még elegendő, hogy Ukrajnát nagyjából öt hónapig kitartsák, ugyanakkor az európai szövetségesek amiatt aggódnak, hogy az Egyesült Államok jövőbeli segélycsomagjai már ennél jóval kisebbek lesznek.

Ennek ellenére a hónap elején Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy országának még több nyugati fegyverre van szüksége, mielőtt elrendelné a sokat hangoztatott ukrán ellentámadás megindítását.
A héten négy NATO-országba, Olaszországba, Németországba, Franciaországba és az Egyesült Királyságba is ellátogatott az ukrán elnök, és további milliárdos segélyeket kalapozott, de az európai támogatás még mindig csak töredéke annak, amit az Egyesült Államok eddig nyújtott.
Az amerikai kormány is elérte a saját maga által megszabott adósságplafont, ami már jelentős költségvetési vitához vezetett. A tárgyalások során egyes szociális programokat megkurtíthatnak, ami még nehezebbé tenné a segélycsomagok elfogadhatóvá tételét az amerikai adófizetők számára, ha Ukrajnát nem lehet nyerő félként bemutatni.
Joe Biden amerikai elnök továbbra is kitart Ukrajna mellett. Mielőtt szerdán a G7-csúcstalálkozóra indult, a Fehér Ház egyik tisztviselője azt mondta,
„Biden nagyon világosan kijelentette, hogy addig támogatja Ukrajnát, ameddig csak szükséges”.
Donald Trump volt elnök azonban a múlt héten egy interjúban azt mondta, hogy ő nem „győzelem és vereség szempontjából” gondolkodik a háborúról, hanem inkább arra összpontosít, hogy
„rendezzük le, hogy ne kelljen tovább gyilkolniuk egymást az embereknek”.
Arra sem tett utalást, hogy újabb segélycsomagokat küldene Ukrajnának. Azt viszont kijelentette, hogy „24 órán belül” véget vetne a háborúnak.
Ugyanakkor más republikánusok részéről is érkeztek utalások arra, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás nem korlátlan. Kevin McCarthy (R-CA) képviselőházi elnök viszont kijelentett, hogy „továbbra is támogatni fogja” az Ukrajnának nyújtott segélyeket, de korábban azt is mondta, hogy az nem „biankó csekk” formájában fog érkezni.
Az amerikai közvélemény támogatottsága is megcsappant az Ukrajnának nyújtott segélyekkel kapcsolatban. A közvélemény-kutatások szerint a támogatottság januárban mindössze 48% volt, és bár más felmérések szerint az utóbbi hónapokban ez a szám 50% -ra emelkedet, azonban ez még mindig messze elmarad a tavaly nyári adatoktól, amikor az amerikaiak 73%-a támogatta az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt.
Az ukrán fegyveres erők jelentős mértékű eredményjavulása nélkül azonban, nem valószínű, hogy ez a tendencia megfordulna.
Amennyiben szeptemberig Ukrajna nem ér el jelentős eredményeket a frontzónákban, akkor jelentős nemzetközi nyomás nehezedik majd rá a béketárgyalások kikényszerítésére – jelentette ki egy tisztviselő.
Az ENSZ Közgyűlésére és a G20-ak csúcstalálkozójára is szeptemberben kerül majd sor. Ezek az események lehetőséget kínálnának arra, hogy mindkét fél tárgyalóasztalhoz üljön.
Több ország is felajánlotta, hogy közvetítőként lépne fel, köztük Kína, Brazília és Törökország is, de Zelenszkij a konfliktus kezdete óta elutasította a közvetítést, amire jó példa volt Ukrajna kivonulása a Törökország által szervezett tárgyalásokból. Szombaton Ferenc pápa újabb közvetítési ajánlatát utasította el Zelenszkij.
Mindezek mellett Ukrajna képességeinek fenntartása a nyugati támogatásoktól függ. Egy másik európai tisztségviselő szerint „nem tarthatják fenn örökké ugyanazt a mértékű támogatást”, bár az még elképzelhető, hogy ez egy-két évig lehetséges.
Kiemelt képen: Zelenszkij és Joe Biden / © AP Photo