Ukrajna – Tudósítói jelentés a katonai és a diplomáciai frontról
Az ukrán elnök nyugat-európai körutazása a háború folytatását szolgálta a békés megoldás helyett.
Zelenszkij még Ferenc pápa békeközvetítői vállalkozását is visszautasította – írta helyzetértékelő jelentésében a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.
Elutasítását látván, Ferenc pápának nem maradt más választása, mint kijelenteni, imádkozik Zelenszkijért.
Az olasz, német, francia és brit miniszterelnökök kevésbé vallásos síkra terelték a szót, s inkább további fegyvereket ígértek vendégüknek, hogy Kijev valóra válthassa a NATO álmát, Oroszország legyőzését, és rákényszerítését a visszavonulásra. Újabb rakétákat, tankokat, lőszert és felszerelést küldenek az ukrán seregnek, ne, kímélve adófizetőik pénzét, hátha sikerül, ami eddig nem sikerült, áttörni az orosz védővonalon és visszafoglalni a Donbászt, a Krímet, esetleg még kiszakítani egy darabot Oroszországból is.
A brit Storm Shadow rakéták luhánszki bevetésével sikerült ugyan kioltani több civil, köztük hat gyerek életét, de a katonai helyzeten ez mit sem változtatott. Az ukrán haderő újabb és újabb próbálkozásait a bahmuti áttörésre rendre meghiúsítják az oroszok. Vasárnap már Storm cirkálórakétákat is leszedtek.
Ilyen helyzetben nem meglepő, hogy Zelenszkij igen zaklatott ember benyomását keltette Rómában. Hiszen a Nyugat mindent megad neki, de ami nem megy, az nem megy. Ferenc pápa igyekezett ugyan jobb belátásra téríteni, és megpróbálni rábírni a tárgyalásra Moszkvával, még segítségét is felajánlotta neki, de vendége dacosan előhozakodott 10 pontos béketervével, melyben nem többet és nem kevesebbet követel, mint orosz kapitulációt.
Míg a történelmi alkalmazkodásáról ismert katolikus világegyház vezetője ráébredhetett a kijevi reálpolitika teljes hiányára, a Nyugat a háború megnyerésére hergeli Zelenszkijt. Egyesek szerint Ferenc pápának nem annyira Kijevet, mint inkább Washingtont, Londont és Brüsszelt kellene meggyőzni a kiegyezés szükségességéről.
A Kreml szóvivője, Peszkov szerint az újabb nyugati fegyverszállítások, köztük a brit Stormok semmilyen hatással sem lesznek az orosz különleges katonai műveletre, azaz Moszkva hármas céljának elérésére: Ukrajna nácitlanítására, demilitarizálására és semlegessé változtatására – írta tudósítónk.
Luhánszk, Róma, Moszkva, London, 2023. május 15. hétfő (MB)
Kiemelt kép: Twitter
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Lesoporni a hohol Bandat