Ukrajna két héten belül kapitulálni fog
Az ukrajnai konfliktus „két héten belül” véget ér a Kijevnek nyújtott nyugati segítség nélkül – jelentette ki Josep Borrell, az EU diplomáciai vezetője egy brit előadáson, számolt be róla a ria.ru.
„Tudom, hogyan lehet véget vetni az ukrajnai háborúnak. Néhány hét alatt meg lehet csinálni – csak állítsuk le az utánpótlást. Ha a fegyverszállítások leállnak, Ukrajna nem lesz képes ellenállni, kénytelen lesz megadni magát, és a háború véget ér”
– jelentette ki az EU fő háborús hergelője.
Borrell feltette azt a költői kérdést is, hogy „akarja-e ezt Európa?”. Hangsúlyozta, hogy ő nem akarja ezt az eredményt, és „sokan Európában sem akarják”.
Az eurodiplomácia vezetője hozzátette továbbá, hogy az Egyesült Államokban a Kijevnek nyújtott segítséggel kapcsolatos nézeteltérések és a szállítások hat hónapos késése „győzelemről vereségre” változtathatja a helyzetet.
Borrel többször is kiállt a Kijevnek nyújtott további nyugati katonai támogatás mellett. Különösen tavaly júniusban adott hangot azon félelmeinek is, hogy külföldi segítség nélkül az ukrajnai konfliktus nagyon gyorsan véget érne. A diplomata 2023 decemberében arra panaszkodott, hogy nem minden uniós ország tekint Oroszországra „stratégiai fenyegetésként”, bármennyire is próbálja erről meggyőzni őket.
Moszkva már 2022-ben jegyzéket küldött a NATO-országoknak az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások miatt. Szergej Lavrov külügyminiszter megjegyezte, hogy minden olyan szállítmány, amely fegyvereket tartalmaz Kijev számára, legitim célpontja lenne az orosz hadseregnek. Hangsúlyozta azt is, hogy az USA és a NATO közvetlenül érintett a konfliktusban. Nemcsak fegyverszállításokról van szó, hanem kiképzésről is az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország és más országok területén.
MH
Kiemelt képen: Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai főképviselője Brüsszelben 2020. április 22-én. Olivier Hoslet, / Fotó: AP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…