Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

Eladja Melba és a Párizsi kocka védjegyeit is a Nestlé, amelyeket a Cerbona (A.R.M. Alba Régia Mercator Kft.) vásárol meg – közölte a Nestlé információira hivatkozva a Mandiner.

„Meggyőződésünk, hogy a Cerbonánál jó kezekben lesz a Boci, és a jövőben is biztosított a nagy tradícióval rendelkező ikonikus márka sikere Magyarországon” – mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft ügyvezetője a 24.hu-nak. Hozzátette: „Ezzel párhuzamosan a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária Édesség Üzletága számára, hogy olyan erősségeire és növekedést biztosító márkáira összpontosítson, mint a jól ismert KitKat és a nagy népszerűségnek örvendő Balaton.”

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a sikeres tárgyalásokat követően a 100 százalékban magyar tulajdonban álló Cerbonához kerül a közel 100 éves múltra visszatekintő Boci, Melba és Párizsi kocka”

– mondta Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója.

„Örülünk annak, hogy a népszerű márkákat megvásárolhattuk, és a Cerbona biztosíthatja további növekedésüket”

– részletezte.

Az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább az érintett termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók megszakítás nélkül hozzáférhessenek kedvelt csokoládéjukhoz. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

 

Kiemelt képen a méltán közkedvelt Boci csokoládé / Fotó: Nestlé

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük