Újabb „konteó”bizonyult valóságnak: Elon Musk, Bill Gates és Jeff Bezos hatalmas összegeket fektetett be az embereket ellenőrizni és irányítani tudó agyi mikrocsipekbe
HAT HÓNAP MÚLVA TERVEZIK ELINDÍTANI A TÁVIRÁNYÍTHATÓ, BECSIPPELT AGYÚ EMBERKÍSÉRLETEKET
HOGYAN VÁLHAT PÉLDÁUL EGY VEZETŐ BEOSZTÁSÚ EMBER EGY MÁSOK ÁLTAL IRÁNYÍTHATÓ ZOMBIVÁ AZ AGYÁBA BEÜLTETETT MIKROCSIPEK SEGÍTSÉGÉVEL?
ÚGY LÁTSZIK NEM IS OLYAN BONYOLULT MÓDON. A DOLOG MEGOLDHATÓ.
UGYANIS ÉPP EZEN DOLGOZNAK OLYAN JELES FŐ-SÁTÁNISTÁK, MINT ELON MUSK, BILL GATES ÉS JEFF BEZOS. HA ÉN, VAGY VALAKI MÁS EGYSZERŰ EMBER BESZÉL ERRŐL, VAGY ILYESMIRŐL, AZ AGYMOSOTT SEREG AZONNAL BEHURROG, HOGY BIZTOS “KONTEÓS” VAGYOK. DE AKKOR MOST MI VAN?
AKKOR MOST MUSK, GATES ÉS BEZOS IS KONTEÓSOK, UGYANIS ŐK NEMCSAK LELKESEN NYILATKOZNAK ERRŐL, DE DOLLÁR MILLIÓKAT IS FEKTETNEK AZ EHHEZ KAPCSOLÓDÓ KÍSÉRLETEKBE.
LÁSD. A FENTI, MAGYAR FELIRATOS VIDEÓT PÉLDÁUL, AHOL A GAZDASÁGI VILÁGFÓRUM, A WEF EGYIK ÖSSZERÖFFENÉSÉN A NOKIA VEZÉRIGAZGATÓJA, Pekka Lundmark BESZÉL ERRŐL. LEHET Ő IS “KONTEÓS”?
Gondolt már arra a kedves Olvasó arra, hogy mi lenne, ha háborúkért, emberek millióinak sorsáért felelős embereket távirányítással lehetne befolyásolni, oly módon, hogy az emberek agyába egy mikrocsipet ültetnének?
Nem, ez nem a sci fi kategória, ez valóság, olyan kísérleti terv mely itt kopog, a több oldalról megtámadott emberiség jelenén.
Bill Gates és Jeff Bezos hatalmas pénzeket fektet be a Brain Computer Interface Company-ba derülnek ki a nemzetközi sajtó híreiből.
Néhány héttel azután, hogy Elon Musk, a Neuralink társalapítója bejelentette, hogy a vállalatnak már csak hat hónapja van addig, hogy elkezdje az “agy-számítógép” interfészek emberbe ültetését, kiderült Bill Gates és Jeff Bezos is tetemes összeget fektetett be a Synchron, Inc. agyi számítástechnikai interfészébe.
Mi az interfész? Az Interfész – a számítógépes nyelvezetben azt jelenti, összekötő felület, tehát az a tárgy, ez esetben pl. egy mikrocsip, mely az emberi agyat összeköti egy külső szerkezettel.
Csütörtökön a Syncron bejelentette, hogy 75 millió dollárt kapott a legutóbbi finanszírozási köréből.
A 75 millió dollár nagy része a Bezos Expeditions befektetéséből származott. A befektetés másik része a Gates Frontier-től származott, amely Bill Gates befektetési ága a Microsoft mellett.
A felszínen persze úgy tüntetik fel, hogy a Synchron célja a fogyatékkal élők megsegítése, de ahogy a történelem számtalanszor beigazolta és most sincs másként, az új technológiákat általában háborús vagy egyéb emberiség ellenes,aljas tervekhez használják fel.
A másik ok, amiért az agyi számítógép-interfészek problémát jelentenek az emberek számára, az az, hogy ezeket könnyű feltörni, azaz behatolni a “becsippezett”agyú ember cselekedeteibe, talán gondolataiba is.
És ez a sátáni igazából, mikor a gondolatait is elrabolják, legalábbis megpróbálják elrabolni egy embertől. Ezzel ugyanis bárkit megfoszthatnak a személyes , emberi döntéshozatalától. Egész emberi mivoltától.
Képzelje csak el, ha egy vezető beosztású ember agyát, akár egy számítógépet feltörnek majd úgy irányítják az adott befolyásos politikust ahogy kedvük tartja.
Elképzelhetetlen az a kár, az a veszély amelyet egy külső forrás által irányított, saját döntőképességétől, identitásától megfosztott emberi lény okozhat.
Musk, Gates és Bezos is sokat fektetett a mesterséges intelligencia technológiájába.
Ha valaki tud valamit az AI-ról,azaz mesterséges inte4lligenciáról, akkor tudja, hogy a mesterséges intelligencia az adatgyűjtés révén virágzik.
És mi lehetne jobb módja az adatgyűjtésnek, mint a technológia és az emberi agy összekapcsolása.
Meglehetősen aggasztó az a gondolat, hogy a világ leggazdagabb embere és a második leggazdagabb ember egyaránt befektet az agyi interfész-technológiákba.
Szőke Mária Magdolna – Modern Apokrif
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…