Tusnádi összejövetel – az „álomszép” erdélyi találkozó
Kinyitottam az újságot és olvasni kezdtem…
„Megnyitotta kapuit a Bálványoson indult, de Tusnádra költözött ifjúsági tábor és szabadegyetem. A felemelő ünnepség ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen a táborba látogatók és a táborba beköltözők vettek részt, mintegy ezerötszázan. A fiatalok, akárcsak Csíksomlyóra, a Kárpát-medence minden tájáról érkeztek, hogy egy héten át értékes programok keretében, a magyarság egységét erősítsék, megismerjék a különböző tájegységek kultúráját, hagyományait, vallási szokásait, népzenéjét, irodalmát és a nemzet együvé tartozását erősítsék.
A meghívott előadók tematikus programokkal, előadásokkal és pódiumbeszélgetésekkel teszik színessé a napi programokat. Történelmi, zenei, művészettörténeti, nemzetpolitikai ismeretterjesztő kurzusokat is tartanak, kinek-kinek az érdeklődése szerint.
A nyitó ökumenikus istentiszteleten számos ismert egyházi személyiség jelent meg és tartott rövid beszédet, az ifjúság felelősségéről, a gyermek hitre nevelése és a család összetartó ereje valamint a család, mint a nemzet megmaradásának alapja témáiban. Ide tartozik, hogy a 20. századi egyháztörténetet is megismerheti a táborlakó közösség, hiszen nagyon fontos része ennek a találkozónak az, hogy a Kárpát-medence magyar fiataljai megismerjék azokat a nagyjainkat, akik szabadságukat és életüket áldozták a keresztény magyarság fennmaradásáért azokban az időkben, amikor a kommunista diktatúra Isten elleni harca nem kímélte a keresztény egyházakat. Papok, lelkészek százai váltak áldozattá ezekben az időkben, de az ő áldozatvállalásuk is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy immár a 34. találkozót rendezhetik meg Tusnádfürdőn.
A találkozó záróakkordja a magyar miniszterelnök, dr. Orbán Viktor beszéde lesz, amelyet szombaton délelőtt mond el, ezzel zárva az összenemzeti találkozót.
A Miniszterelnök beszéde után Te Deumot – hálaadó istentiszteletet – tartanak a katolikus, a református, az evangélikus, az unitárius és a zsidó felekezetek elöljárói, majd szombat estig népzenével kísért táncmulatság zárja a 34. tusnádfürdői találkozót.”
Hajnali négy óra… az égzengésre, a viharra ébredtem, s egyszerre csak eltűnt a kezemből az álomújság, amelyből mindezt olvastam… és rám tört a szomorú valóság, amelyben nap, mint nap azt látom, hogy a kereszténység és a magyarság egysége, a fiatalok kulturális nevelése és összetartozásunk kulturált lehetőségei már minden politikai oldalról kikoptak… Isten, a Magyarok Nagyasszonya, a nemzetért szenvedő eleink áldozata említésre sem méltó, még a nemzeti összejöveteleken sem. Az ifjúság szellemi pallérozását pedig, már nincs is ki művelje. Így hát, kiballagtam eső után, pirkadatban a kertbe, és a még élvezhető, egyetlen csodában, az Isten alkotta természetben gyönyörködtem, s nagyokat lélegeztem a hajnali, friss természet keverte illatáradatban… messze Tusnádfürdőtől, a csonka-ország egy kis falujában.
Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)