Trump: Zelenszkij “elúsztatta” Ukrajnát
Ha Vlagyimir Zelenszkij nem hajlandó megegyezni Oroszországgal, az a hazájába kerül – jelentette ki a volt amerikai elnök.
Donald Trump volt amerikai elnök azzal vádolta Vlagyimir Zelenszkij ukrán vezetőt, hogy nem hajlandó tárgyalni Oroszországgal, és azt állította, hogy az ország lakosságát lényegében „kiirtották”, ugyanis Kijev már „fiatal gyerekeket és öregembereket” kénytelen a frontvonalba küldeni a Moszkvával való konfliktus miatt.
Zelenszkij jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, hogy részt vegyen az ENSZ közgyűlésén New Yorkban, és Joe Biden elnök kormányának kulcsfigurái előtt ismertesse úgynevezett „győzelmi tervét”. Republikánus törvényhozók azonban elítélték Zelenszkijt, amiért nyilvánosan bírálta Trumpot és alelnökjelöltjét, J. D. Vance-t.
További haragot szított a republikánusok körében, amikor Zelenszkij ellátogatott egy lőszergyárba. Ezt a programot Joshua Shapiro pennsylvaniai kormányzó, Trump demokrata ellenfelének, Kamala Harris alelnöknek egyik legfontosabb szövetségese szervezte az ukrán elnök számára.
Egy csütörtöki észak-karolinai nagygyűlésen Trump azt mondta Zelenszkijről Zelenszkijt, hogy „csúnya kis célzásokat” engedett meg vele szemben szemben, majd csak ezt követően tért rá az ukrán vezetőnek az Oroszországgal való konfliktus kezelésének módjára.
„Az országot teljesen kiirtották”
– jelentette ki Trump.
„Emberek milliói és milliói, beleértve ezeket a nagyszerű katonákat, halottak. Azok a pompás épületek az arany tornyokkal lerombolva, romokban hevernek. Ukrajnának vége. Ez már nem Ukrajna többé. Soha nem lehet pótolni azokat a városokat és településeket”.
„Biden és Kamala pedig lehetővé tette, hogy ez megtörténjen azzal, hogy olyan mennyiségű pénzt és lőszert adtak Zelenszkijnek, amilyet még soha egyetlen ország sem tapasztalt” – folytatta. „De most Ukrajnának elfogynak a katonái. Fiatal gyerekeket és öregeket használnak, mert a katonáik pusztulnak”.
Míg az ukrán hadsereg nem tesz közzé veszteségszámokat, az orosz védelmi minisztérium mintegy félmillió főre becsülte Kijev veszteségeit. Ukrajna munkaerőhiányát a nyugati média már jól dokumentálta, és az ország vezető tábornoka e hónap elején elismerte, hogy az újoncokat gyakran mindössze hathetes kiképzés után küldik harcba.
Trump azt állította, hogy Biden és Harris „könnyedén” köthetett volna alkut Oroszországgal, hogy a konfliktus soha el se kezdődjön. Ehelyett „sok rossz nyilatkozattal és ostoba kijelentéssel” Biden „gerjesztette ezt”.
„És mi továbbra is dollármilliárdokat adunk egy olyan embernek, aki nem hajlandó alkut kötni”
– mondta Trump Zelenszkijre utalva.
„Bármilyen alku, még a legrosszabb alku is jobb lett volna, mint az, ami most van”
– jelentette ki a korábbi amerikai elnök.
Kiemelt képen: Donald Trump a georgiai Savannah-ban tartott kampánygyűlésen beszél a résztvevőkhöz 2024. szeptember 24-én © Getty Images / Brandon Bell
„Bármilyen alku, még a legrosszabb alku is jobb lett volna, mint az, ami most van”
Örök érvényű igazság.
Pláne akkor ha vesztes háborút vívnak.
Pl. Magyar szabadságharc. Világosi fegyverletétel. Görgey tábornok megmentett 80 ezer honvédet, ezáltal 80 ezer családot.