Trump szerint ezért kell az Egyesült Államoknak javítania Oroszországgal való kapcsolatán
Jó kapcsolatban kell lenni egy olyan országgal, amely a világ legnagyobb nukleáris fegyverkészletével rendelkezik – jelentette ki Donald Trump volt amerikai elnök, aki megismételte korábbi állításait, miszerint néhány óra alatt képes lenne megoldani az ukrajnai konfliktust.„A fake news utálja, amikor azt mondom, hogy jól ismerem [Vlagyimir Putyin orosz elnököt]. Utálják, amikor azt mondom, hogy jól kijöttem vele. Tudják, jó kijönni”
„A fake news utálja, amikor azt mondom, hogy jól ismerem [Vlagyimir Putyin orosz elnököt]. Utálják, amikor azt mondom, hogy jól kijöttem vele. Tudják, jó kijönni”
– mondta szombaton a Pennsylvania állambeli Erie-ben tartott kampánygyűlésen támogatóinak.
„Több atomfegyverük van, mint nekünk, vagy legalább is valamivel több, mint nekünk”
– mondta, hozzátéve, hogy „erről soha senki nem beszél”, amikor az ukrajnai konfliktusról van szó.
Az Egyesült Államok „nagyon ostoba, veszélyes helyzetben van most”
– mondta Trump.
A korábbi amerikai elnök a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöléséért kampányol, miközben jogi problémái egyre csak halmozódnak. A múlt héten Jack Smith különleges ügyész újabb vádakat jelentett be ellene, amelyek a hivatalából való távozása utáni állítólagos titkos anyagok helytelen kezelésével kapcsolatosak. Trump azt állítja, hogy a Demokrata Párt és a „mély állam” „boszorkányüldözésének” az áldozata.
Trump megismételte, miszerint ha második ciklusát töltené, az ukrajnai konfliktus nem következett volna be, mert – mint fogalmazott:
„Oroszország tisztelt minket, Putyin tisztelt engem”. Ha újraválasztanák, 24 óra alatt le tudná állítani az harcokat
– jelentette ki újra.
Támogatóinak elmondta, hogy egy alkalommal olyan dolgokkal félemlítette meg az orosz vezetőt, „amiket a közvéleménynek nem kell tudnia”.
„Azt mondtam: „ez tényleg rossz lesz”… Azt mondta: „Nem tennéd meg”, én pedig azt mondtam: „De igen, megtenném”” – mondta Trump. „És ő nem hitt nekem, igaz, 10%-ban, de hitt nekem. És neki már ez is elég volt.”
Trump azt állította, hogy ugyanilyen taktikát alkalmazott Hszi Csin-ping kínai elnökkel szemben is.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Donald Trump volt amerikai elnök © Chris Unger / Zuffa LLC a Getty Images