KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Toroczkai a NATO kapcsán: Nem szeretném, ha a magyarok ágyútöltelékek lennének (videó)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Mi Hazánk elnöke szerint „az az elérhető álom a katonai semlegesség szempontjából, ami Ausztriát jellemzi”.

Az Ultrahang élő adásában Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, országgyűlési képviselő volt Király Tamás műsorvezető vendége. A beszélgetés során kitértek Magyarország NATO-tagságára, illetve arra is, hogy milyen következményekkel járna, ha kilépnénk ebből a katonai szövetségből.

 

A politikus hangsúlyozta, hogy számára „az osztrák [katonai] semlegesség példaértékű.” „Itt a politikai modellt kell nézni, hogy

ugyanakkora ország, mint Magyarország, Európa közepén képes semleges országként létezni”

– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke.

Toroczkai ezután kitért arra is, hogy Ausztria mellett ott van az ugyancsak semleges Svájc. „De Svájcot azért nem szoktam példaként hozni, mert a svájci hadsereg és a hadsereghez való hozzáállás az annyira kiemelkedő, hogy attól mi annyira mesze vagyunk. (…) Svájc egy etalon” – jelentette ki. Majd leszögezte, hogy az az „elérhető álom a katonai semlegesség szempontjából, ami Ausztriát jellemzi”.

A semleges országokkal kellene együttműködni

Az ellenzéki politikus úgy véli, hogy együtt is kellene működni az említett országokkal, a NATO-t azonban „gyarmattartó, amerikai érdekeket kiszolgáló” szervezetként jellemezte. „Ami azért veszélyes, mert egy másik nagyhatalmi, terjeszkedni akaró birodalommal, Oroszországgal ütközik, és mi itt vagyunk a pufferzóna környékén.

Nem szeretném, ha a magyarok ágyútöltelékek lennének”

– húzta alá Toroczkai László.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük