KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Titkos tárgyalásokat folytatott Musk és Trump

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A republikánus elnökjelölt, korábbi elnök Donald Trump a Tesla vezérigazgatóját, Elon Muskot a Fehér Ház tanácsadójává nevezheti ki, ha novemberben megnyeri a választást – jelentette szerdán a Wall Street Journal a két fél közötti megbeszéléseket ismerő személyekre hivatkozva.

A lap forrásai szerint Musk esetleges kinevezése korántsem kőbe vésett szándék, és az esetleges szerepvállalás konkrétumai egyelőre még nem tisztázottak. A milliárdos és a volt amerikai elnök azonban állítólag szoros kapcsolatot alakított ki az elmúlt hónapokban, és megvitatták, hogy „hogyan lehetne Musknak hivatalosan is lehetőséget adni a kormányzati politikában való szerepléshez.

A WSJ forrásai azt állították, hogy a Musk és Trump közötti beszélgetések egy része a bevándorlás, a technológia és a tudomány köré csoportosult, és nézeteik egyre inkább közeledtek egymáshoz. A beszélgetések során Musk állítólag arra is megkérte Trumpot, hogy több bejegyzést írjon az X (korábbi nevén Twitter) közösségi hálózaton. A volt elnök korábban rengeteget posztolt a platformon, mielőtt 2021-ben ideiglenesen kitiltották onnan.

A Tesla-vezérigazgató Nelson Peltz neves amerikai milliárdossal együtt állítólag egy „adatvezérelt” befektetési projektet is útjára indított, hogy megakadályozzák a választási csalást az amerikai választásokon. Musk és Peltz egy folyamatban lévő befolyásolási kampányról is beszámoltak Trumpnak, amely szerint amerikai elitkörökben azért lobbiznak, hogy minél kevesebben támogassák Joe Biden elnök újraválasztási kampányát – írta a lap.

Musk rövid ideig a Trump-kormányzat alatt a Fehér Ház tanácsadó testületének tagja volt, de távozott a testületből, miután a korábbi elnök kivonta az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.

Az amerikai milliárdos egyelőre nem kommentálta a jelentést. Ugyan, eddig elzárkózott attól, hogy támogassa Trumpot, 2022 májusában azonban kinyilvánította Republikánus-párti szimpátiáját, amikor az X-en azt írta, hogy a demokraták „a megosztottság és a gyűlölet pártjává váltak, ezért nem tudom tovább támogatni őket, és a republikánusokra fogok szavazni”.

Ez is érdekelheti:  Medvegyev: Az orosz offenzíva folytatódik, ha Ukrajna visszautasítja Putyin javaslatát

Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt képen: Donald Trump volt amerikai elnök a Tesla és a SpaceX vezérigazgatójával, Elon Muskkal / © AP Photo / Evan Vucci

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük