KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Testre szabott pályázatok, tíz százalékos jutalékok – Itt az Anonymus sorozat következő epizódja 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Magyar Nemzet számolt be a ma reggel megkapott Anonymus videó következő epizódjáról, amely – ha lehet ezt mondani – még kriminálisabb, mint amit eddig nyilvánosságra hozott a maszkos alak.

A hanganyag gyakorlatilag bemutatja azt a korrupciós modellt, amelyet a fővárost üzemeltetők Anonymus szerint működtetnek. Az Anonymus által most megküldött felvételen Gansperger Gyula mellett a baloldali üzletember bizalmasa, Bodnár Dezső, illetve a fővárosi ingatlanok – beleértve a Városházát is – iránt érdeklődő befektető hangja hallható.

Az egyeztetés résztvevői elmondják, hogy – a fővárosi önkormányzatnál semmiféle pozícióval nem rendelkező – Berki Zsolt a kulcsszereplője az úgynevezett „jutalékos rendszernek”. Berkiről Gansperger és Bodnár is számtalan értékes információt oszt meg a befektetők részéről jelen lévő férfival. Érdemes a párbeszédet szó szerint idézni, hiszen a tartalmi elemeken túl a társalgás stílusa is lényeges a fővárosban uralkodó állapotok megértéséhez.

A hangfelvétel részletezése a Magyar Nemzet honlapján IDE kattintva olvasható.

Karácsony Gergely főpolgármester ma, dél körül sebtében a közösségi oldalán szorult védekező magatartásra a legújabb hanganyag nyilvánosságra kerülése miatt. Ebben természetesen újra másra mutogat, hiszen ők tiszták és illatosak, akárcsak a tavaszi fuvallat, ellenben belekeveredik a válaszába a NER, a Fidesz, az Orbán-család és Tarlós István, no, meg persze Putyin is, szóval olyan személyek, akiknek semmi közük immáron két éve a Főpolgármesteri Hivatal működtetéséhez, Putyinnak meg sosem volt.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Újabb Anonymus videó: Maffiamódszerek – Bajnai elmondja, hogyan is működik ez a Városháza-üzlet 📺

Kiderült végre: a Fidesz akarja megvenni a Városházát Putyin segítségévél

Ez is érdekelheti:  Bloomberg: Az Egyesült Államok dühös Macronra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük