Szíria: Tűzszünettel az össztűzig

Még el sem kezdődött a tűzszünet, amikor Clinton külügyminiszter asszony annak kudarcát már készpénznek véve, a szíriai kormány elkerülhetetlen leváltásáról beszélt. Az a teljes cinizmus, amellyel a nyugati politika imperialista céljai megvalósítására tör, diktatúrák sajátossága. De amíg diktatúrák az európai történelemben eddig csak kivételek voltak, a mostani orwellizmus következtében a harmincéves háború óta kialakult nemzetközi jog utolsó maradékai tűnnek el a gyarapodó „humanitárius beavatkozásokban” és sötétítik el a világ jövőjét.

Ha a nyugati politika valóban valamilyen „arab tavasszal” szimpatizálna, éppen Szíriát tekinthetné egy arab mintaállamnak. Hiszen Szíria az az ország, amely laikus államnak tekinthető, ahol a muszlim befolyás az államvezetésre igencsak mérsékelt, s amely inkább hasonlítható össze egy európai szociáldemokrata vezetésű országgal – újabban pártok is megengedettek -, mint mondjuk Szaúdi Arábiával, amely éppenséggel az USA legfőbb szövetségese a régióban…

További „szépséghiba” például, hogy a Líbia destabilizálásában nagy szerepet játszó tömeggyilkos bűnöző Abdelhakim Belhadj, aki az Al Kaida csoportnak számító Libyan Islamic Fighting Group (LIFG) vezére volt, hadserege javával hónapok óta a szíriai „szabadságharcosok” harcostársa. Még elgondolkodtatóbb, hogy az iraki háború idején még visszafogottan reagáló Franciaország és Németország vezetői is már teljesen az amerikai politika csatlósaivá váltak. Pedig a Közel-Keleten minden lehetőség fennáll, hogy a jelenlegi erőszakhullám egy globális fegyveres konfliktussá nője ki magát egyrészt az USA és Európa, másrészt Oroszország és Kína, valamint Irán között.

A nyugati fősodor média szíriai tudósításai is már inkább egy gleichschaltolt diktatúra stílusára emlékeztetnek, amelyben csak a lényeget hallgatják el. Azt például, hogy Szíriában a „demokratikus ellenállási mozgalom” nyugati származású nehéz fegyverekkel küzd a kormányerők ellen, amely jogos önvédelme során kénytelen volt szintén nehéz fegyverekkel harcolni, ami elkerülhetetlenül civil áldozatokat is jelentett. Február második felében a szíriai kormányerők 19 francia tisztet tartóztattak le, akik a felkelők kiképzésében részt vettek. A napokig tartó hírhedt homsi harcokban a felkelők francia Milan rakétákat lőttek ki, percenként kettőt-hármat, amelyek darabonként 12-13.000 euróba kerülnek. A rakétát gyártó cég a francia Nord-Aviation és a német MBB. A jól értesült Thierry Meyssan (Réseau Voltaire) szerint a rakéták a német és a brit haderő készleteiből származnak.

A „Szíria barátai” által április 1-jén tartott isztambuli konferencián – egy héttel miután Assad elnök elfogadta Kofi Annan volt ENSZ főtitkár békeprogramját – Szaúdi Arábia és Katar bejelentették, hogy ők nemcsak fegyverekkel támogatják a felkelőket, hanem 100 millió dollárral megélhetésüket is elősegítik. Mint egy résztvevő megállapította, ez a kormányhű szíriai csapatok dezertálásra való meghívását is jelenti. Az amerikaiak és a britek szerényen csak kisebb összegeket ajánlottak fel, azokat is nem „harci célokra”. A képviseleti háború tehát már véres valóság.

A nyugati diplomácia ügyes húzásaként értékelhető Kofi Annan megbízása, aki elől Oroszország sem térhetett ki. A volt ENSZ főtitkár nagy szerepet játszott a nemzetközi jog leértékelődésében, hiszen ő volt az, aki az új amerikai doktrínát – a „responsibility to protect” (védelmi felelősség) elvét – néhány évvel ezelőtt szalonképessé tette, s amely Líbia szétveréséhez vezetett. Oroszország nehéz kényszerhelyzetbe került. Szövetségesét nem akarta cserben hagyni, de a tűzszünet tervéhez pozitívan kellett viszonyulnia. Ezáltal azonban a további még erősebb nyugati zsarolás biztosra vehető. Nyugati diplomáciai körök nem is titkolják, hogy a szír kérdést újból a Biztonsági Tanács elé akarják vinni, ahol Oroszországra és Kínára még nagyobb nyomás fog nehezedni. „Képviselőik” pedig majd gondoskodnak a tűzszünet megsértéséről, oly módon, hogy azért a szíriai kormányt lehessen hibáztatni. Erdogan török miniszterelnök egy minap történt kisebb határ menti incidenst már olybá igyekezett feltüntetni, mint ami a NATO védelmét – értsd Szíria megbüntetését – szükségessé teszi. Ha ez nem is valószínű, a Szíria elleni hisztéria fokozása Erdogan által kapóra jön ahhoz, hogy a rég eltervezett „humanitárius folyosókat”, azaz a felkelők részére nyugati védelem alatt álló bázisokat létre hozzanak. Ez nem jelenti egy a líbiaihoz hasonló fegyveres beavatkozást, mert az Oroszország arculcsapása is lenne, amit a Nyugat sem akarhat, mert akkor a konfliktus kiszámíthatatlanul eszkalálódhatna. Mindenesetre Lavrov orosz külügyminiszter már évekig elhúzódozható konfliktusról beszél. A Nyugat célja Assad elnök minél gyorsabb megbuktatása és egy nyugatbarát rezsim kormányra ültetése. A már sokszor bevált szalámi taktikának megfelelően utána Irán is sorra kerül.

Vannak azonban olyan hangok is a „humanitárius liberális” táborban, amelyek mást javasolnak. A Süddeutsche Zeitung a minap egy „Szíriai leckék” című vezércikkben azt fejtegette, hogy mivel a békés megoldás Szíriában reménytelen, „néha a katonai megoldás nemcsak helyes, hanem erkölcsileg is indokolt, nem úgy mint egy ‘politikai megoldás’, ami nem létezik”.

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő