Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Szijjártó: újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines

November 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines – írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzése szerint új járattal is bővül a légi összeköttetés, november 18-tól ugyanis Csungkingba, a kínai autóipar és informatika egyik központjába is el lehet majd jutni repülővel.

A magyar fővárosból így a távol-keleti ország egyik leggyorsabban fejlődő régiója válik közvetlenül elérhetővé Peking és Sanghaj mellett, tehát a jövő hónaptól már három kínai városba lehet repülővel utazni – hangsúlyozta.

A bejegyzés szerint a járvány drasztikus hatással volt a légi összeköttetésekre, különösen Kínával, de folyamatosan dolgoznak az újjáépítésen. A tárcavezető kulcsfontosságúnak nevezte a gazdasági kapcsolatok szempontjából a közvetlen légi járatokat, mivel – tette hozzá – az üzletemberek és a turisták egyaránt előnyben részesítik azokat a városokat, ahová átszállás nélkül el tudnak repülni.

A kínai turistákért óriási a verseny Közép-Európában, mert statisztikák szerint ők a legtöbbet költő vendégek közé tartoznak, így nagyban hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez – írta a miniszter.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük