Szijjártó Péter: történelmi jelentősége van az EU és az öbölbeli arab államok külügyminiszteri tanácskozásának
Történelmi jelentősége van az Európai Unió (EU) és az öbölbeli arab államok keddi külügyminiszteri tanácskozásának, ugyanis szombat óta egy újabb jelentős regionális konfliktus ad okot aggodalomra – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden.
Az Ománban tartózkodó Szijjártó Péter bejegyzésében reményét fejezte ki, hogy ezúttal „minden európai szereplő őszinte és tiszteletteljes hangot fog megütni és nem kritizálásra és kioktatásra fogja használni a keddi alkalmat”.
A miniszter azt írta: a tanácskozás előtt arab kollégáival kétoldalú megbeszéléseket is folytatott. Elsőként a tanácskozás házigazdával, Badr bin Hamad bin Hamud al Buszaidival, Omán külügyminiszterével, aki már sokat tett a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért azzal, hogy döntést hozott nagykövetség létesítéséről Budapesten. Az ideiglenes ügyvivő már meg is érkezett.
Hozzátette, hogy tárgyalásuk középpontjában az energetikai együttműködés állt.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a fenntartható és környezetbarát energiafelhasználás megteremtése mellett, ugyanakkor a kormány azt is világossá tette, hogy ezt „ész nélkül” nem lehet csinálni, lépésről lépésre kell haladni, hogy „közben ne romboljuk le gazdaságunk versenyképességét”.
A zöld hidrogénnel kapcsolatos fejlesztések minderre jó lehetőséget kínálnak. „Omán a zöldhidrogén-fejlesztés egyik globális éllovasa”, így nagy siker, hogy a kedden aláírt megállapodás alapján Magyarország lett Omán első közép-európai partnere a zöld hidrogénnel kapcsolatos kutatásban és fejlesztésben – írta a külgazdasági és külügyminiszter.
Kiemelt képen: Szijjártó Péter Ománban / Fotó: (fb)