Trump szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szijjártó Péter: menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése

Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése, amely nemcsak versenyképesebbé fogja tenni a magyar gazdaságot, és nemcsak garantálni fogja az energiabiztonságot, a környezetvédelemhez is nagyban hozzá fog járulni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlését megelőzően sérelmezte, hogy még mindig hatalmas politikai és ideológiai viták övezik a nukleáris energiatermelést, miközben fontos lenne, hogy végre a szakmai alapú megközelítés kerüljön előtérbe.

„Európában továbbra is komoly politikai és ideológiai támadások alatt áll a nukleáris energia, holott ha feltesszük a kérdést, hogyan lehet úgy nagy mennyiségben elektromos energiát előállítani, hogy az versenyképes áron, biztonságosan történjen, és még a környezetet is megóvjuk, akkor a nukleáris energia jelenti a megoldást”

– jelentette ki.

Leszögezte, hogy Magyarország a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását fogja megelőzni.

„Tehát nemcsak versenyképesebbé tesszük az országot, és nemcsak az energiaellátásunk biztonságát garantáljuk, hanem a környezet védelméhez is nagy mértékben tudunk hozzájárulni”

– fogalmazott.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy mások mellett Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz nukleáris energetikai vállalat vezérigazgatójával is tárgyalt, akivel áttekintették a paksi projekt állását, amelynek szavai szerint a látványos szakasza ezután fog megindulni.
Kiemelte: a megépült résfal hossza mostanra átlépte az egy kilométert, miközben összesen 2700 méterre lesz szükség az erőmű építésének előkészítése során. Emellett a kivitelező újabb kapacitásokat telepít a helyszínre, így a munka fel fog gyorsulni.

Megkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése, s már több mint félmillió köbméternél tart a folyamat, vagyis a munka fele már nagyjából itt is kész, miközben az ötös reaktornál már el is készült öt méteres mélységig a kitermelés. A következő feladat a talajszilárdítás lesz, amely november elsején indul. Ezzel párhuzamosan pedig elkészítik a 23 méteres mélységig történő talajkitermelésre vonatkozó engedélyeket – sorolta.

Ez is érdekelheti:  Tamás a Krímből: Bendarzsevszkij Anton más mozit néz!

Hozzátette, hogy a Roszatom már megrendelte a hosszú gyártási idejű berendezéseket, például a reaktorpalást előállítása is megkezdődött már Oroszországban.

A miniszter hangsúlyozta: „Tehát haladunk a menetrend szerint a paksi atomerőmű építésével. A 2030-as évek elején a két új blokkot rá fogjuk tudni kapcsolni a hálózatra, ezzel nagymértékben hozzájárulva az ország energiaellátásának biztonságához, és ahhoz, hogy megfizethető áron álljon rendelkezésre az energia Magyarországon.”

Kitért arra is, hogy állandó egyeztetés folyik a Roszatom vezetésével a beruházás kapcsán. „Elmondtam azt is, hogy Brüsszelből folyamatosan kapunk olyan híreket vagy híreszteléseket, amelyek arról szólnak, hogy több európai uniós tagország kitartóan napirenden tartja a nukleáris ipar szankcionálását” – húzta alá.

„Ez a magyar nemzeti érdekekkel súlyosan ellentétes lenne, ezért természetesen, ha a jövőben felmerül komolyan ilyen javaslat, azt magyar részről mindig vétózni fogjuk” – figyelmeztetett.

„Magyarország nemzeti érdeke az, hogy a nukleáris energiát tudja használni és a Roszatommal való együttműködésben tudja mindezt megtenni. A paksi beruházás továbbra is nagy nemzetközi projekt, a Roszatom mellett amerikai, német és francia vállalatok is részt vesznek benne”

– összegzett.

 

Kiemelt képen Szijjártó Péter Alekszej Lihacsovval, a Roszatom elnök-vezérigazgatójával

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!