KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szabad-e a vélemény Köves Slomóval szemben is?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Köves Slomó
Köves Slomó

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. március 13-án tárgyalta Köves Slomó rabbi, és aktív közéleti szereplő hazafiakkal szemben becsületsértési magánvádas perét. Az ügy tárgyát egy olyan kép képezi, amely Köves Slomót ábrázolja, és amelyen az szerepel, hogy „zsidó terrorista, aki Magyarországon él, és veszélyt jelent az egész nemzetre”.

Köves Slomó azért tett feljelentést, mert kiderítette az általa kezdeményezett Tett és Védelem Alapítvány segítségével, hogy ezt a képet több hazafi a saját Facebook oldalán megosztotta. A tárgyaláson Köves Slomó nem jelent meg, jogi képviselője képviselte, aki szerint ezen feliratos kép megosztása nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vétségét valósítja meg. Ezzel szemben a vádlottak egy részének büntető védelmét ellátó dr.
Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője álláspontja szerint nincs szó bűncselekményről, a képen a vélemény-nyilvánítás szabadságával élve egy radikális, azonban nem becsületcsorbító véleményt fogalmazott meg annak készítője.

A tárgyalás elején a nemzeti jogvédő 4 oldalas tárgyalás megszüntetési kérelmet nyújtott be, amelyben részletesen, az Európai Emberi Jogi Bíróság Alkotmánybíróság és hazai bírói joggyakorlat döntéseinek ismertetésével támasztotta alá azt, hogy miért nem bűncselekmény egy ilyen kép nyilvánosságra hozatala, és miért terheli Köves Slomót közszereplőként magasabb tűrési kötelezettség. Arra is utalt, hogy terror fogalma alatt szellemi terrort is érteni lehet, amely értékítélet megalkotása nem büntethető, ráadásul ebben az esetben nem is megalapozatlan.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata a túlzó, provokatív, sőt akár vulgáris véleményeket is kiemelt védelemben részesíti.

A bíró nem szüntette meg a pert, érdemi mérlegelés nélkül a tárgyalás lefolytatása mellett döntött. Ugyanakkor többször előfordult már, hogy nemzeti gondolkodású közszereplők által rágalmazás miatt tett feljelentések alapján indult eljárásokat érdemi tárgyalás tartása nélkül szünteti meg vélemény-nyilvánítási szabadságra utalással a bíróság, olyan feljelentettek esetében, akik liberális vagy baloldali értékrendűek. Ez történt dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd Bajnai Gordon elleni rágalmazási feljelentésével is, amelyben valótlanságokat állított becsületsértő módon a bukott miniszterelnök a nemzeti jogvédőről Pásztor ügy kapcsán nagy nyilvánosság előtt.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett

A tárgyalóteremben tartózkodott a hallgatóság soraiban egy bíró, aki saját bevallása szerint bírói vizsgálatot tartott, ennek hatása érezhető volt. Az eljáró bíró igen feszült volt, és többek benyomása szerint a védelem mozgásterét erősen korlátozta, pártatlansága kétséges volt. A tárgyaláson sor került a 6 vádlott meghallgatására, egy vádlott azzal mentette ki magát, hogy nincs pénze vidékről felutazni. A vádlottak többsége kispénzű magyar ember, akik számára a per folyamatban léte is megterhelést jelent. Többen úgy nyilatkoztak, hogy az eljárást magyarságot megfélemlítő koncepciós eljárásnak tartják.

A tárgyaláson kiderült az is, hogy négy feljelentettel szemben a bíróság megszüntette az eljárást, mert Köves Slomó az esetükben elrendelt személyes meghallgatáson nem jelent meg.

A tárgyalás vége felé a védelem kérte bíróság érdemi döntéshozatalát, azonban ennek a bíróság nem tett eleget, nem tekintette igazoltnak a jelen nem levő vádlott távollétét, nem különítette el ügyét, és az egyik vádlott esetében hivatalból részletes bizonyítást rendelt el.

A védelem álláspontja szerint mindez szükségtelen volt, azonban így az ügy 2015. június 25-én 13 órakor folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróság 3. emelet 378-as termében várhatóan ítélethozatallal.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

15 thoughts on “Szabad-e a vélemény Köves Slomóval szemben is?

  1. Kíváncsi lennék, ha hasonló, becsületsértés, rágalmazás, hitelrontás stb. miatt én tennék feljelentést, mi lenne a vége. Igaz engem nem támogat a Tett és Védelem Alapítvány, aminek módszereit szintén nem vehetném át, mint magyar állampolgár – Magyarországon.

  2. Dr Gaudi-Nagy Tamás,még hisz a mesékben. „Ezek már felfalták az országot,világot a vezetőikkel együtt, majd éppen a bíróságokat hagyják meg magnak. A húsevő baktérium is belülről zabál kifelé! Védekezésből nyert ügy soha nem lesz. Folyamatos támadással lehet csak meggyengíteni a hazugságot,mert előbb utóbb felszínre kerül a valóság. Ha nem tetszik nekik, irány Palesztína. Már várják őket. Ilyen jó helyük soha nem lesz! Adj a „tótnak szállást, maga szab határt. TF

  3. Nem értem,hogy meddig tart még a magyar naivitás!
    Komolyan gondolja bárki is,hogy egy zsidó bíró igazat ad egy nem zsidó embernek egy zsidóval szemben?
    H.B.
    Ha a zsidó törvénykedik nem zsidóval, testvéred ré­szére döntöd el az ügyet, és azt mondod az idegennek: úgy kívánja a mi törvényünk; ha a népek törvényei ked­veznek a zsidónak, akkor is testvéred javára döntöd el az ügyet, és az idegennek azt mondod: saját törvénytek kí­vánja így; ha ezen esetek egyike sem állana, úgy az ide­gent fortélyokkal addig kell zaklatni, míg végre a zsidó marad nyertes.

  4. Orwellnél szebben ezt meg sem lehetne fogalmazni: „Minden állat egyenlő! De vannak még egyenlőbbek”!
    Nagy Péter

  5. Ha már beszélünk ezekről a képekről, én is érdeklődővé váltam és kerestem egy párat:
    https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/v/t1.0-9/10414449_1396955000611487_3833986663913652189_n.jpg?oh=3e7f80ac901c49c9c3ef7f7a34b98099&oe=55B190FF&__gda__=1437293743_e3622be510f72bf7ea405fd5903d55a7
    https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xpa1/v/t1.0-9/1558531_1393769374263383_3563327822756095165_n.jpg?oh=3ed9533322c7371c477a54ee52ed9550&oe=557D1429
    https://scontent-fra.xx.fbcdn.net/hphotos-xap1/v/t1.0-9/10390419_1392805231026464_1549938947063055487_n.jpg?oh=5dfea3c297591761649b7f0fc9692e14&oe=5574A656
    https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfp1/t31.0-8/10847538_1389694721337515_8456903953739460127_o.jpg
    https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xpf1/t31.0-8/10497918_1376692565971064_7673918462813818043_o.jpg
    https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/11053625_1412150729091914_2254309946788338482_n.jpg?oh=b1accdc9cfebb51f9468e05699396a08&oe=5573B6AD&__gda__=1434307220_df3b86a281c91103f63c58af4e3a1d91
    De hiába nézem egy rágalmazó képet sem látok köztük.
    Az igazság egy kicsit sarkítva van, de az még nem azt jelenti, hogy rágalmazás!
    Főleg így a per tükrében!
    MI EZ A TÁRGYALÁS HA NEM TERROR?
    Ezeknek mindent lehet? :
    http://na.mo.free.fr/gaza2008/index.php
    https://www.google.it/search?q=piombo+fuso+foto&hl=it&client=firefox-a&hs=P4a&sa=G&rls=org.mozilla:it:official&channel=s&prmd=ivns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&ei=lQivTefYCY3Oswbs7s3hDA&ved=0CBoQsAQ&biw=1432&bih=702
    https://www.youtube.com/watch?v=F3yQA-5EQDA

  6. Szíves figyelmébe ajánlom az ügyben eljáró bíróságnak, köves slómo úrnak, tisztelt „védőjének,a Magyar emberek parlamenti képviselőinek, Laurent Louis Belga független képviselő „Munkásságát,hogy legyen miből tanulni,és felkészülni a világ változására. TF

  7. Nézze meg a képeket orbán, lázár,áder,és a Magyar parlamentbe „székelő cionista testvéreik!! Bűnösök közt cinkos aki néma! Aki „ezekkel bratyizik, nem érdemli meg az ÉLETET! Szégyen,és gyalázat mind azokra, akik tevőlegesen, vagy cinkosan, vagy bármilyen formában közösséget vállal velük ! Barbárok, de nem emberek! Szégyellem, hogy kik az ország vezetői. TF

  8. Akár hányszor nézem meg ezt a fotót mindig egy „beteges” embert látok.
    H.B.
    .

  9. T. HB A videót nézze meg, és a felette lévő többit. Ezt kellene lejátszani az M1-en a híradó helyett.

  10. T.T.F.! A videóanyag túlnyomó része már ismerős volt – borzalom.
    Ezeket nem lehet úgy megbüntetni a bűneikért ahogy azt megérdemlik.
    Ezek emberi tulajdonságokkal nem rendelkező emberszerű lények.
    H.B.

  11. Esetleg valakinek nincs infója a pénzszerzésről szóló előadásáról?
    H.B.

Hozzászólás a(z) tóth ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük