Stoffán György: Ungváry Mindszenty-könyve

Ungváry Krisztián történész, kora ellenére, amolyan maradéka a kommunista történetírás sok évtizedes hagyományőrzőinek. Szerinte Teleki Pál öngyilkos lett, legújabb könyvében pedig, voltaképpen azt állítja, hogy Mindszenty, magatartásával ártott a katolikus egyháznak és a katolikus társadalomnak. Persze, állításával nincs egyedül, hiszen ilyesféle megfogalmazást először, Mindszenty második utóda, Paskai László Pacifik ofm, esztergomi érsek hangoztatott az osztrák Kathpress hasábjain. Paskai nagy hévvel támogatta a békepapi mozgalom életben tartását, de Mindszenty hamvait is úgy akarta hazahozni Mariazellből, hogy arról senki ne tudjon.

A nemzeti oldal meghívásának nem tett eleget, de a vaskoronás Horn Gyulát meglátogatta a kórházban, s ezzel a jámbor katolikus vénasszonyok szavazataival hatalomra juttatta a pufajkás gyilkost. Szóval, Ungváry lekapaszkodott Paskai szintjére, ami nem kifejezetten teszi szimpatikussá és hitelessé az ifjú történészt.

Igaz, ha Paskai, a kommunista Vatikán és Kádár szemszögéből tekintünk a magyar prímásra, akkor el kell ismerni: nekik ártott Mindszenty bíboros-prímás magatartása, ami nem volt más, mint kitartás a magyar nemzet, Mária országa és a katolikus egyház érdekei mellett, szemben azokkal a főpapokkal, akik inkább húztak a kommunista hatalomhoz zsarolás vagy a remélt jólét okán.

Mindszenty előrelátó volt, hiszen tudta, mit jelent a magyarságnak, Magyarországnak az egyház. Tudta, mit jelent, ha bezárják az egyházi egyetemet és iskolákat, amelyek akkor még valódi értéket képviseltek, és igazi kiművelt emberfőket „termeltek” a nemzet számára. Mindszenty tudta, hogy mit jelent, ha az egészségügyből kivonják a betegápoló szerzetesrendeket, a nővéreket. Tudta, mit jelent, ha a moszkovita, hazaáruló államvezetés határozza meg, hány kispapot vehet fel a szeminárium évente, és azt is tudta, milyen erkölcsi kárt okoz, ha a katolikus szervezeteket és szerzetesrendeket megszüntetik.

Mindszenty előre tudta azt, amit ma élünk. Ugyanis mára teljesedett ki az a mérhetetlen gonoszságból eredő rombolás, amit a kommunista diktatúra vitt végbe a keresztény magyar nemzet ellen.

Mert, Mindszenty József tisztában volt azzal, hogy ezer év építményét lerombolni ugyan lehet, de helyette újat építeni lehetetlen. Máig ható, aljas és embertelen kommunista rombolás folyt akkor, amikor Mindszenty ellenkezett, de 1956. november 3-án, rádiószózatában, sérelmei és szenvedése ellenére, mint a keresztény magyarság egyetlen képviselője, a békére, a gyűlölködés nélküli újjáépítésre szólított fel. Mégis menekülnie kellett, mert a vérszomjas kommunista söpredék a halálát akarta. Így vált száműzötté Budapest belvárosában, az amerikai követségen… tizenöt évig! Élete utolsó éveit – akarata ellenére –, a vatikáni diplomácia és a kommunista kormány megegyezése alapján a szabad világban töltötte. Erről bővebben nem írok, hiszen „Sum paratus” című könyvemben csaknem háromszáz oldalon mintegy száz fotóval mutatom be e négy esztendő történetét, egészen a Mariazellből való hazahozatalig.

Mindszenty tehát, a kommunista szemlélettel ellentétben nem ártott és nem volt teher a magyar katolikusok és a magyar társadalom számára. Mint egykori „első zászlós úr”, több alkalommal is találkozott a magyar Szent Korona várományosával, Habsburg Ottóval, akivel számos, a magyarságot érintő sorskérdésről tárgyaltak, egyeztettek.

A Casaroli féle vatikáni kommunista-párti politika, Kádárékkal megegyezve, bosszút esküdött az idős főpásztor ellen, és halála előtt egy évvel, világbotrányt okozva, a szabadkőműves kapcsolatok által erősen befolyásolt VI. Pál, konkrét ígérete ellenére, üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. Mindszentytől rettegett a kommunista birodalom, ám, nagysága abban nyilvánult meg, hogy sem a letartóztatások és kínzások, sem a házi őrizet, de még a tizenöt éves belső száműzetés sem törte meg.

Ma már Ungvárynak is látnia kellene, hogy Mindszenty átmentette a magyar katolikus egyházat, a keresztény magyar társadalmat a kommunista öldöklés és diktatúra alatt, hiszen, elég volt ehhez, hogy a magyar emberek tudták: a prímás létezik, él, és ezzel a ténnyel reményt adott a nemzetnek, akárcsak a házi őrizetben lévő Márton Áron, erdélyi püspök és a szintén száműzetésben élő Zadravecz István ferences püspök is. Ezek a főpapok nem valamiféle barokkos, konzervatív, maradi vénemberek voltak, hanem bölcsek, akik előre látták az istentagadók, a liberálisok és kommunisták sátáni pusztítását. Mindszenty tehát, csak a kommunista és liberális szellemiségű történészek megítélése szerint ártott, épp úgy, mint Zadravecz, Márton Áron vagy Scheffler János. A józan, egyháztörténetet ismerő, magyar lelkületű, keresztény emberek másképpen ítélik meg a 20. század legnagyobbjait.

Ergo: Ungváry a sajátjainak írt könyvet a kommunisták és a liberálisok legnagyobb 20. századi ellenségéről, Mindszenty Józsefről, aki a magyarságot, a magyar kereszténységet óvta, védte és igyekezett azt megtartani az emigrációban is, halála napjáig.

Egy régi mondás jut eszembe Ungváry uram Mindszenty-könyvét illetően:

„A fogadatlan prókátornak ajtó mögött a helye…”

ps.; Sajnálom, hogy meg kellett szólalnom, mert a negatív reklám is reklám… Ungváry e könyvét azonban, nem kívánnám reklámozni!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!