Stoffán György: Róma püspöke – Budapestre jön… Gondolatok egy látogatás előtt
Látva a rengeteg háttér információt, a készülődést, a lelkendezést a Katolikus Egyház vezetőjének várható érkezése okán, kissé egyoldalúnak, már-már soknak tűnik a számomra.
Nem azért, mintha nem tartanám valóban különleges alkalomnak Róma püspöke látogatását, vagy ellene volnék a méltó fogadásnak. Hiszen a világegyház jelenlegi vezetője jön, rövid időn belül harmadszor a Kárpáthazába, Mária országába. Igaz, az első magyarországi látogatása a megszállt országrészben, Erdélyben, Csíksomlyón volt…
Az tűnik számomra helytelennek, hogy egy 86 éves öreg főpapot várunk és ünnepelünk már előre, s túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a személynek ahelyett, hogy lélekben készülnénk a lehetőségre, amelyben újra együtt lehetünk Krisztusban. A látogatás nem lehet egyoldalú. Az egyház mai helyzete, belső problémái nem kis mértékben Bergoglio felelősségét is felvetik, így nekünk, a Szent László-i magyar kereszténységnek most nem ünnepelnünk kellene, hanem példát mutatni a Krisztus-követésben, ahogy tettük az Eucharisztikus Kongresszus napjaiban, a pápai mise előtti csodálatos estén.
Szent Ferenc elment a Vatikánba és megjelenése nagy hatással volt III. Ince pápára, mert egyszerűségében, szegénységében a pápa Jézust látta benne és általa. Néri Szent Fülöp is megújulást hozott, XIII. Gergely pápa meglátogatásával kora egyházába. Ezt hitükkel és elszántságukkal, természetes valójukkal érték el. A pápa iránti tisztelet magától értetődik, ám, ha a hitben és a hagyományok tiszteletében, nemzetünk keresztény voltának megerősítésével példát tudunk mutatni Róma püspökének, akkor mi, magyarok lehetünk a jelen drámai kor Szent Ferencei, Néri Szent Fülöpjei az egyház és Bergoglio számára…
Mert ma nem csak az egyénnek, a hívő embernek van szüksége példaképekre, hanem az egyháznak is példaképeket kell adnunk. És efféle példaképeink bőségesen vannak Isten kegyelméből. Amikor tehát, elmegyünk a Kossuth téri misére, akkor ne az öregembert lássuk, hanem Krisztust, ne Róma püspökét ünnepeljük, hanem azt az együttlétet, amelyben maga a vendég is megtapasztalhatja egy nemzet hitét és buzgóságát, hagyományszeretetét és ősei példájának erejét. Ma nem nekünk, keresztény magyaroknak van szükségünk Róma püspökére, hanem Rómának van szüksége olyan nemzetekre, mint a magyar, amely, ha olykor nem is látszik rajta, megmaradt annak, ami volt: kereszténynek. És ha ma, a kommunizmus negyven és a liberalizmus harminchárom évének tragikus eredményeként kevesen vagyunk is, a hit ereje és az ősök példája erőt ad az újraépítkezéshez, a Krisztus iránti hűség pedig, példát mutat a világnak.
Az egyház nem intézményrendszerektől és személyektől függ, nem azok irányítják, hanem Szentlélek.
Emeljük magasba tehát, Mindszenty József és Márton Áron képét, és ama bizonyos misén ne egy embert lássunk, hanem láttassuk vele a feltámadt Jézust, láttassuk sokszor megkínzott, megostorozott és keresztre feszített keresztény nemzetünket, példaképeinket, de legfőbbképpen kérjük a Magyarok Nagyasszonyát, hogy országában és Nagyasszonyunk fényében lássa meg az utat és vezesse vissza Krisztus egyházát, a kereszténységet ebből a káoszból, szent Fiához, a Feltámadt Krisztushoz.
Mária országban vendégeskedni kegyelmi ajándék. A magyarok pedig, mindig nagyra becsülték a vendéget, s ajándékokkal halmozták el távozásakor. Adjunk tehát, Róma püspökén keresztül a világegyháznak ajándékot: a keresztény magyarság Krisztushoz való hűségét, a Szent László által megerősített kereszténységünk példáját, és erőt ahhoz a harchoz, amelyet Jézusért vív minden igazi, hívő keresztény a világban, s amelyért egyre többen és egyre gyakrabban életüket is adják. És kérjük a Magyarok Nagyasszonyát, hogy Ő is adjon ajándékot vendégének: A tisztánlátás és a hit ajándékát, amellyel népünket első királyunk, Szent István király kérésére elhalmozta. És lássa, tapasztalja meg azt a védőpajzsot, amelyet mi, magyarok immár ezer éve tapasztalunk Királynőnk, Krisztus Anyja, a Magyarok Nagyasszonya szeretete által.